ICA-D: Szűcs Attila idilli képe a kirakatban
Balatoni nyár, lágy fodrok, barátok a stégen – idilli festmény, bevallottan terápiás célzattal; mindez a kirakatkiállítások friss darabjában. Szűcs Attila, "Cím nélkül" – hát persze, kellett ez nekünk!
A pandémia egyik legnehezebbnek ígérkező hetében is folytatja kirakatkiállításai sorát a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D): ezúttal a kortárs gyűjteményünk egyik gyöngyszemét, Szűcs Attila egy 1996-ban készült olajfestményét állították ki. Mint a híradáshoz mellékelt összegzésből kiderül, nem titkoltan esett terápiás céllal erre a festményre a választás: a balatoni fürdőzés idilli jelenetét megörökítő festmény a bezártság egyre kimerítőbb napjaiban reményeik szerint jótékonyan hat majd érzékeinkre, szellemünkre, előhívja szeretett emlékeinket, enyhet ad vagy éppen energizál.
A víz lágy fodrozódásának illúziója, a mesterien életre keltett víztükör és az égbolt szépsége, az ember és a táj fesztelen harmóniája pár pillanatra magával ragad, és elringat bennünket is egy röpke belső utazás erejéig.
Szűcs Attila a kortárs magyar festészet kiemelkedő alakja. 1967-ben született Miskolcon, Budapesten él és dolgozik. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1990-ben végzett festő szakon, mestere Kokas Ignác volt, majd ugyanitt 1990-től 1993-ig murális szakon tanult. (1993-96) Derkovits-ösztöndíjas, Barcsay-ösztöndíjas (1994), Smohay-díjas (1997), Római Magyar Akadémia-ösztöndíjas (1998), a kétezres években számos külföldi ösztöndíjat nyert, munkásságát 2005-ben Munkácsy-díjjal ismerték el. Művei rendszeresen szerepelnek nemzetközi és hazai kiállításokon, valamint megtalálhatóak a legfontosabb hazai közgyűjteményekben; a Magyar Nemzeti Galériában, a budapesti Ludwig Múzeumban, a Székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, a Szombathelyi Galériában, a Miskolci Helyi gyűjteményben, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban, és természetesen a dunaújvárosi ICA-D-ben. Szűcs Attila képei külföldi intézményekben is fellelhetők – például a grazi Neue Galerie am Landesmuseum Joanneumban vagy az athéni Frissiras Museumban.
A dunaújvárosi gyűjteményben szereplő 1996-os olajfestményen tisztán tetten érhetőek a művészi program alapjául szolgáló törekvések: a festő egy fotó alapján dolgozik, melyen egy kis csoport látható, néhány alak egy apró, szigetszerű stégen, melyet minden oldalról víz vesz körül. Az előtérben olyan realisztikus, olyan érzéki a hozzánk közel futó hullámok ábrázolása, hogy a képnek ezáltal létrejön egyfajta húzása, érezzük a befelé sodródás illúzióját. Közel kerülhetünk a figurákhoz, és el is oldódhatunk tőlük, minden hívogató, ugyanakkor titokzatos. A csoportot körülvevő térben nem találunk fogódzókat – a parányi stégen kívül nincs más, csak a víz és a levegő háborítatlan harmóniája, zabolátlan, édeni táj. A figurák fesztelenek, de nem nyájasak, az idill hívogató, ugyanakkor érezzük, átmeneti.
A víztükörre hajló égbolt ábrázolása olyannyira visszafogott, rafináltan minimalista, hogy az eddig a komfortzónánkat jelentő háromdimenziós képélmény most szinte csalárdul átbillen két dimenzióba – érzékeny kísérletezés terepe ez, figuratív és absztrakt festészet határmezsgyéjén járunk.
Szűcs Attila terápiás célzatú festménye egy héten át látható az Uitz Terem kirakatában: nézzék meg, töltődjenek föl, induljon ki-ki máris képzeletének kicsi stégjére azokkal, akiket szeret – legalább képzeletben.
(Fotó: ICA-D)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: az Építők útja szobrai
2025. júl. 12.
Negyedik epizódjához érkezett a DSTV sorozata a város köztéri szobrairól. A Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével készült Szoborváros újabb részében az Építők útján található alkotásokat mutatják be. Hangkép.
Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása
2025. júl. 11.
Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket.
DSTV: a velünk élő örökség
2025. júl. 10.
Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.
Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)
2025. júl. 09.
Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.
Évadot zár a Zenélő Cukrászda
2025. júl. 09.
Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.
DSTV: POK és SZIG a színpadon
2025. júl. 09.
Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!