"... az emberséges színház eszményében hiszek"
"Ha emberi és emberséges egy színház, akkor teljesíti küldetését, hiszen közösséggé egyesíti az embereket." Mestere, Mensáros László szavaival kommentálta kinevezésének hírét lapunk érdeklődésére Őzet Áron, a Bartók Kamaraszínház régi-új direktora. Vendégposzt, Tátrai Ágnes interjúja.
– Megünnepelte már a kinevezését?
– Megköszöntem a bizalmat Dunaújvárosnak, a közönségnek, a Bartók színház támogató csapatának, alkotóknak, munkatársaknak, barátoknak, a családomnak, szakmabelieknek. De nincs helye az ünneplésnek.
– Merthogy?
– Tombol a járvány. Úgyhogy ráérünk az örömre, jussunk túl együtt a vészhelyzeten. Ilyenkor csakis a szolidaritásnak, a másokra való figyelésnek, a segítő szavaknak és tetteknek van itt az ideje. Dolgozunk tovább, készülünk újabb online előadásokra ebben a kizökkent világban. Mensáros László, aki az egyik színészmesterem volt, játszhattunk is együtt, egyszer azt mondta nekem: "Ha emberi és emberséges egy színház, akkor teljesíti küldetését, hiszen közösséggé egyesíti az embereket." Én is az emberséges színház eszményében hiszek. Előző pályázatom végén azt írtam: a színház vezetése felelősség. Ma azt mondom: a színház vezetése most lehetőség is a világ kreatív és emberi helyreállításához. A folytatáshoz hitet és erőt ad nekem a dunaújvárosi közönség pozitív visszajelzése az elmúlt öt évről.
– Vezetésével a Bartók Kamaraszínház sikeresen integrálódott a hazai színházi életbe. A következő öt év művészeti programjában mennyire épít az elmúlt időszak eredményeire?
– Építek, de a megújulás a szakmánkban majdhogynem kötelező. A kortárs népszínház, amely eddig is meghatározta a Bartók irányát, törekszik a minőségi szórakoztatásra, értékeli a hagyományt, támaszkodik is rá, egyben befogadója a modern színházi formáknak, művészeti áramlatoknak. Próbál megoldásokat is kínálni arra, hogyan lehet a világot megismerni, közösen emberségessé tenni. Ebből kiindulva, de új szakmai hangsúlyok mentén szeretném továbbfejleszteni a színházat. A jövő azonban a kilábalással kezdődik: túljutva a világjárvány okozta megpróbáltatásokon színházunk életét az újjáépítéssel indítjuk, amire már készülünk.
– Egyébként elolvasta a másik aspiráns, dr. Ragány Misa pályázatát?
– Nem, mivel nem nyilvános, de kíváncsi vagyok rá.
– Komolyan mondja?
– Teljesen. Érdekel, mit gondol a színházról. Lehetnek megfontolandó ötletei.
– Pedig ellenfelek voltak.
– De nem ellenségek. Sokat tanultam a pályázati időszakban is. Mondhatom azt is, hogy fejlődtem. Egy intézményvezető a bírálatokból, a hibáiból is meríthet, mit hogyan csináljon jobban. Nem szégyen ez! Miért ne lehetne a versenytársat kérdezni a véleményéről? Sőt! Én abszolút értékelem, hogy – miután kineveztek újabb öt évre – Ragány Misa SMS-t küldött, gratulált, s kifejezte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetőjeként továbbra is a színház segítségére lesz. Ritka az ilyen gesztus. Meg is köszöntem, szükséges az együttműködés. A párbeszédre kell törekednünk, és ez – az üzenete alapján – mindkettőnknek fontos, nem a saját magunk presztízséért, hanem mert ugyanazt a kulturális életet szolgáljuk.
– Ez nem naivitás?
– Nem. Ez a normális. Nem lenne jó minden téren ez a kulturált dialógus? Nem lenne könnyebb így az életünk? Dehogynem!
Tátrai Ágnes
(Fotó: Bartók Kamaraszínház – Ónodi Zoltán képe)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Mazsola Percek a gyermekkönyvtárban
2025. júl. 31.
A legkisebbeknek is szervez programot a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV beszámolójából. Az olvasás örömét alapozhatják meg a mondókák, játékok, ringatók – a Mazsola Percek kínálata éppen ezekből áll, nem véletlen, hogy ismét sokan látogattak el a foglalkozásra. Hangkép.
DSTV: színpadi bemutató is színesített
2025. júl. 30.
A kézműves program mellett izgatottan várták a Lara Mesék Társulat bemutatóját az MMK nyári táborának résztvevői és a produkcióra érkező vendégek a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Békakirály és a lánya című játék a felelősségvállalásra hívta fel a fiatalok figyelmét. Hangkép.
DSTV: várostörténeti kalandtúra
2025. júl. 26.
Történelmi kalandtúrára csalogatta a várostörténet iránt érdeklődőket a Dunaújváros mesél várostörténeti blog: a közelmúltban a római kori kőtár kincseit fedezhették fel az érdeklődők az interaktív játék keretében. Hangkép.
Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében
2025. júl. 24.
A sikeres tavaszi visszatérés után folytatta diadalútját, a Művészetek Völgyében is hódított a Viadana Kamarakórus. Az együttes Taliándörögdön lépett közönség elé – rendhagyó repertoárral ajándékozva meg a közönséget még múlt szombaton.
Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata
2025. júl. 23.
Rendhagyó vállalás, rendkívüli helyszín, ráadásul nem titkoltan fontos lépés egy majdani nyári színházi fesztivál felé vezető úton: Shakespeare Ahogy tetszik című lírai komédiáját a Vasvári iskola udvarán viszi színre a Bartók Kamaraszínház. Premier pénteken este!
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.