Élesedő harc az első helyért
Négy csapat is azonos pontszámmal áll a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjának élmezőnyében.
Kép: DLSZ-archív (Ihász Martin felvétele)
Két összecsapással kezdődött meg a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjának középszakasza csütörtökön este. A DLSZ Arénában megrendezett mérkőzéseken először a második Tízpróbások és a harmadik APR-Tech FC csapatai mérték össze egymással erejüket, s vívtak egymással fordulatokban gazdag, komoly csatát. Az első felvonásban a Tízpróbások kétszer is előnybe kerültek, ám a fordulás után már nekik kellett az egyenlítésért hajtaniuk. Bár a véghajrában úgy tűnt, megosztoznak a pontokon a csapatok, mindössze négy perccel a lefújás előtt Rabijász második góljával kicsikarta a győzelmet az APR-Tech együttese, mely újabb sikerével pontszámban beérte tegnapi ellenfelét a bajnoki tabellán.
Az utolsó előtti B.T. Mirage és a dobogóra hajtó Gyalog Galopp csatájában utóbbi számított az esélyesebbnek, s mivel Petrás Gáborék ennek megfelelően vágtak is neki a mérkőzésnek, már az első felvonás végén 3-0-ra vezettek. A fordulás után hiába törte meg gólcsendjét Azari révén a Mirage, a végül három találatot jegyző Rezes vezérletével magabiztos, 6-1-es sikert aratott a Gyalog Galopp, mely ezzel a győzelemmel csatlakozott a tizenkét pontos csapatok egyre népesebb táborához.
Eredmények
APR-Tech FC - Tízpróbások 5-4 (3-3)
B.T. Mirage - Gyalog Galopp 1-6 (0-3)
A Campus csoport állása: 1. Szil-Ker Ablak 12 pont, 2. APR-Tech FC 12 pont, 3. Gyalog Galopp 12 pont, 4. Tízpróbások 12 pont, 5. Maradék 6 pont, 6. Varázs Kép 6 pont, 7. B.T. Mirage 3 pont, 8. Fast Fox 0 pont.
A rovat további hírei: Sport
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.
DSTV: hazai pályán szerepeltek
2025. aug. 21.
Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.
Jó kezdés a világbajnokságon
2025. aug. 21.
Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Még jókor jött a balhorog?
2025. aug. 20.
Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
DSTV: Bimmer Parádé a szigeten
2025. aug. 19.
Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.