Közel volt a bravúr

spigott - 2023. május 30. 12:30

Nagyot küzdött a dobogós ellen, ám végül egygólos, 23-22-es vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U22-es csapata az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Kép: DKKA-archív

A második helyezett Mohács elleni hazai összecsapással fejezte be az NB II-es felnőtt bajnokság idei küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U22-es csapata pénteken délután. Bár a találkozónak a vendégek voltak az esélyesei, fiataljaink nagyon jól álltak bele a meccsbe, s az első felvonás derekáig rendre náluk volt az előny. A mohácsiak kapaszkodtak becsülettel, a 19. percben egalizáltak (8-8), majd a vezetést is magukhoz ragadták, ám Zubai Gábor együttese sem hagyta magát, gyorsan fordított, s a félidei pihenőre 12-11-es vezetéssel vonulhatott.

A térfélcserét követően hullámzó játékot láthattak azok, akik kilátogattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, mert előbb a mieink húztak el hárommal, majd (17-14), majd a Mohács lépett el kettővel (17-19). A Zubai-gárda persze nem adta fel a küzdelmet, óriásit hajrázva érte utol ellenfelét, s Graffy találata után már 22-20-ra vezetett az 56. percben. A vendégek azonban innen is visszajöttek, az 58. percben egyenlítettek, majd egy újabb kivédekezett támadás után bevitték a győztes találatot, s végül 23-22-es sikerrel biztosították be második helyüket a bajnokságban, míg a DKKA fiataljai a nyolcadik pozícióban fejezték be az NB II-es pontvadászat idei küzdelmeit.

DKKA U22 – Mohácsi TE 22-23 (12-11)
A DKKA gólszerzői: Gajdos Petra 6, Marik Dalma 4, Graffy Tamara 4, Sztanó Kincső 3, Varjas Lara 2, Kövecses Lili 1, Varga Viktória 1, Kovács Flóra 1.

A rovat további hírei: Sport

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

2025. dec. 05.

Újabb közösségi élménnyel hangolódhatunk az ünnepekre: december 6-án, azaz most szombaton délelőtt elrajtol az I. Családi Mikulásfutás a Dunaújvárosi Egyetem – Városháza tér útvonalon.

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

2025. dec. 05.

Rengeteg dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyeiket a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói.

Három szettben nyert a Dág

Három szettben nyert a Dág

2025. dec. 05.

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda Dág dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga csütörtök esti mérkőzésén.

Sportban és tanulásban is remekeltek

Sportban és tanulásban is remekeltek

2025. dec. 04.

A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

2025. dec. 04.

Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. dec. 04.

Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Nincs megállás a röpiseknél

Nincs megállás a röpiseknél

2025. dec. 03.

A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.