Nyolc autóbusz érkezett Dunaújvárosba, ezzel jóval fiatalabb lett a buszok átlagéletkora
Nyolc darab újszerű, alacsonypadlós, környezetbarát és klímával felszerelt MAN típusú autóbusz érkezett Dunaújvárosba. Szerdán bemutatták az új buszokat, és már a városi forgalomban is találkozhatunk velük.
Egy sajtótájékoztató helyszínét több minden is befolyásolhatja. Van úgy, hogy nagy helyre van szükség. Mint szerdán délután, amikor egészen egyszerűen a Vasmű térre volt szükség, hogy a Dunaújvárosba érkezett 8 darab autóbusz egyáltalán elférhessen. Mondjuk úgy, ez egy szerencsés helyzet, és egyáltalán nem okozott problémát a szokatlan helyszín, se a városvezetésnek, sem a Volánnak. A város nevében Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester számolt be a költségekről:
– Jóval többet költünk közösségi közlekedésre most, mint 2019-ben, hiszen akkor mintegy 270 millió forintba került Dunaújvárosnak, most pedig mintegy 700 millió forintot költünk erre. Ugyanakkor az látszik, hogy ha átszámolnánk, akkor egy vonaljegyet 1100 forintért kellene árulni ahhoz, hogy teljes összegében megtérüljön az utazóknak a ráfordítása. Természetesen erről szó sincsen, hiszen az árakat csökkentette az önkormányzat, 100 forintra vittük le bizonyos kedvezményezetti körben a bérletjegyek árát. Ez egy nagy lépés volt, és már nem csak, hogy olcsóbban, hanem újabb, csökkentett károsanyag-kibocsátású, kényelmesebb buszokon tudnak majd a dunaújvárosiak közösségi közlekedni.
Végh Zoltán felvételei
A nyolc darab autóbusz nem új, de laikus és kívülről nehezen is tudná megállapítani a korukat, mert valóban újszerűek, jó állapotban vannak. Erdős Sándor, a Volán forgalmi üzemvezetője arról beszélt, hogy ezek a buszok a budapesti agglomerációból érkeztek Dunaújvárosba, kényelmesek, megbízhatóak, üzembiztosak:
– Idén karácsonykor már örömmel tudunk beszámolni arról, hogy nyolc darab újszerű, MAN típusú autóbusszal tudjuk fiatalítani a városban közlekedő autóbuszoknak a járműparkját. A helyi flotta ezzel javul, az utaskiszolgálás színvonalát igyekszünk növelni, és mérsékelni a környezetszennyezést. A város és társaságunk is elkötelezett híve ennek a törekvésnek. A fejlesztésnek köszönhetően a városban közlekedő 19 darabos járműállomány 42 százaléka korszerűsödik ezáltal, és euro 6 környezetvédelmi besorolású motorokra tudjuk így lecserélni az eddigi euro 3-as és 4-es járműveket.
Mostantól tehát a dunaújvárosi buszos flotta többsége alacsonypadlós, háromnegyedük klimatizált, modernek. A sajtótájékoztatón Szabó Zsolt alpolgármester arra tett ígéretet, hogy a jövőben is azon dolgoznak majd, hogy még jobb és még komfortosabb legyen a helyi tömegközlekedés.
A rovat további hírei: Közélet
Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál
2025. okt. 23.
A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.