Mihók Attila még dühös, de biztosan örülni is fog az eredménynek
Mihók Attila társ szövetségi kapitány szerint csodálatos eredményt ért a magyar női vízilabda-válogatott, viszont jelen pillanatban még rendkívül dühös, hiszen az együttes nagyon közel állt a csodához az olimpiai bajnok amerikai csapat elleni fináléban, amelyet 8-7-re veszített el pénteken a dohai világbajnokságon.
főoldali és belső kép forrása: MTI/Kovács Tamás
"Sajnos az első és a negyedik periódusban is volt, hogy gyorsan három gólt kaptunk, amit rendkívül nehéz ledolgozni, végeredményben csak az egyikre kellett volna odaérni. Ami most viszont nagyon bosszantó, hogy a végén a sors odasegíthetett volna minket egy lövőhelyzethez a végén" - nyilatkozta az MTI-nek a szakember, aki elárulta, most ugyan nagyon dühös, de abban is biztos, ha kielemezi a mérkőzést, abban egészen biztosan sok pozitívumot fog találni.
"Nyilván előzetesen azt gondoltam, hogy a támadójátékunk ennél azért működőképesebb lesz, elsősorban a fórokra gondolok, ahol három labdát is eladtunk, ilyen szerintem még nem is volt. Ezt nem kalkuláltuk bele, persze azért azt sem, hogy három negyed alatt öt gólt kapunk az Egyesült Államoktól" - jegyezte meg Mihók Attila, aki szerint ugyan voltak "csodálatos" paraméterei a meccsnek, de mégiscsak egy vereség után kell értékelnie, és senki sem tudja, mikor lesz újra lehetősége a csapatnak világbajnoki döntőt játszani.
Mihók Attila Cseh Sándorral közösen a tavalyi Fukuokában rendezett világbajnokságot követően vették át a posztot Bíró Attilától, és irányításukkal januárban az Eindhovenben rendezett Európa-bajnokságon még csak az ötödik volt gárda, amely most nagyot lépett előre. "Van egy Eb-5. hely és egy világbajnoki ezüstérem, utóbbi egy gyönyörű eredmény és a mutatott játék összefügg az eredmény fejlődésével. Amit az Eb után mondtam a védekezésünkkel kapcsolatban, azt most mindenki láthatta, milyen hatalmasat javult. Ennek nagyon kell örülni, de azért ezzel egy picit az a gond, hogy amikor majd három hónap múlva találkozunk, akkor ez innen folytatódik. Ez most egy projekt volt, eddig tudtunk vele eljutni" - mondta a szakember.
Mihók Attila hangsúlyozta, gyönyörű eredményt értek el, aminek majd nagyon fognak tudni örülni, de most bosszús, ugyanis a hollandok és görögök búcsúztatása után nagyon közel voltak ahhoz, hogy valami még csodálatosabbat hajtsanak végre. A magyar csapat 2001 és 2022 után története során harmadszor lett világbajnoki ezüstérmes.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Bajnoki címet szerzett a Dragon Steel SE
2025. ápr. 17.
Remek versenyzéssel szerezte meg a premier open kategória első helyét a Dragon Steel SE csapata a Baján megrendezett Hosszú Távú sárkányhajó Magyar Bajnokságon.
Egy szett jó játék nem elég
2025. ápr. 17.
Négy játszmában szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti fordulójában.
DSTV: döntetlen a szezon utolsó hazai meccsén
2025. ápr. 16.
Hétvégén a szezon utolsó hazai bajnokiját, összességében pedig a sorozat utolsó előtti felvonását játszotta le a Pentele ASE II. csapata. A Honvéd Szondi NB III-as csapata azonban a pontszerzés reményében látogatott el Dunaújvárosba, 9:9-es döntetlent játszottak a csapatok. Hangkép.
Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)
2025. ápr. 16.
Szép sikerrel, komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Kihívás Nap idei első állomását a Móricz iskola udvarán a mögöttünk hagyott hétvégén.
Közel volt a dobogó a diákolimpián
2025. ápr. 15.
Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Cegléden megrendezett országos diákolimpiai fináléban.
Kohász Élet Szabó Zsolttal
2025. ápr. 15.
Városunk gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere, Szabó Zsolt volt a DKKA Kohász Élet podcastjának legutóbbi vendége.
Végül biztos siker a rangadón
2025. ápr. 15.
Az első és a második félidőben is egy egy-egy gólt szerezve győzte le fehérvári ellenfelét a Dunaújváros FC női labdarúgócsapata az NB II-es bajnokság hétvégi fordulójában.