Remeklések a Nagy Tavaszi Sütikörképből

Az alapképlet az volt, hogy így a tavaszköszöntő, meg még ráadásul böjtös időszakban nézek pár okosságot az egészségőr-kímélő, ízébresztő, vitalizáló receptek közül. Hát, nem nehéz belátni, minden másképp alakult, a tavaszból meg nyár lesz a végére, majd meglátják.

Gombóc Artúr visszavág

Mentségemre szóljon, hogy köztudottan az édes ízek, édes élet szenvedélyes, elkötelezett híve vagyok – a két tényezőt Copy Con fésülte össze remekül a Tordas című dolgozatban: "édes az élet íze", vitathatatlan és tökéletes –, szóval nem volt túl nehéz elcsábulnom. Meg ugye itt van az a tétel is, amit a bevezetőben említettem – régi rajongója, ha tetszik, lelki társa vagyok Gombóc Artúrnak, szóval a csoki- és süteményfront kitartó harcosaként üzemelek, ezt sem fogom letagadni.

Nincs visszaút ennek nyomán, mehetünk: a forrás ezúttal is a dunaújvárosi, térségi gasztronauták közösségi bázisa, a Teríték Újváros csoport volt. A közösség tagjai persze titokban, és hát meglehetősen orvul összeesküdtek ellenem: hagyták, hogy Gombóc Artúr visszavágjon, az egészségőr remekek helyett telebombázták a felületet elképesztő desszert költeményekkel. Gyorsan végem lett, kár tagadni – viszont innentől adta magát a feladat: néhány igazi remekmű következik, kapaszkodjanak, kapaszkodjatok!

Finomságok végtelen tárháza 

A témaváltó mutatványt Pusztai Stella szolgáltatta, aki egy szépen adjusztált rakott krumpli és egy mutatós epekrémleves mellé kipattintott egy tálca rétest, de kivétel nélkül olyanokat, hogy már a látványtól is dobtam egy hátast. Az epres, almás és túrós költemények mellé egy merész epres-túrós kombót is odavarázsolt, azt hiszem, ennél nincs és nem is lehet följebb a műfajban.
Rétes? Lepény? Batyu? Leveles? Majdnem mindegy is: a veszélyes ízbombák sora M-Szombat Ildikó káprázatos versenyzőjével folytatódik, a szerző szerényen csak szilvás-túrós névvel illeti, a műfaji besorolás első ránézésre sem egyszerű, de tényleg nem számít. Az egész textrúrája a roppanós, hajszálvékonyra húzott tésztával, az egyszerre ínycsiklandó és pazarlóan bőséges töltelékkel szó szerint szemet gyönyörködtető látvány, és bár nem tudom, a szilva és túró mellett mi került a töltelékbe, de ezer százalék, hogy a végeredmény nagyon finom. Bónusz: egy ilyen remekmű láttán nekem aztán ne mondja senki, hogy csak az ízélmény számít!

És még mindig nincs vége a dőzsölően pompás desszertek sorának, sőt: Csilléryné Kockás Mónika meggyes pitéje különlegesen kedves kísérlet a hajdani családi idill megidézésére. Egyfelől lenyűgöző a csodásan magas tészta, meg a meggy mennyisége is telitalálat, másrészt viszont a szerző is megemlíti az „ősforrást”: mint írja, a pite a nagymama receptje alapján készült (és a recept a hozzászólások között olvasható is!). Nem lehet kérdés, mi a vége: minden harapásnál lehunyt szemmel repülünk vissza a nagymama kertjébe, meggyes pitét majszolgatva hallgatjuk a madárcsicsergést, nyáridőben.

(Fotók: Teríték Újváros – facebook)