Közösségi álommenü a tikkasztó kánikulában

Amikor a napi betevőnek elég lenne 5-6 hálépés és 2-3 liter koviubileves szóda, akkor már a kaják látványa is durva kihívás – márpedig hiába vettek vissza a tempóból a kánikulában a Teríték Újváros gasztronautái, még így is túl sok jóféleséggel kápráztattak.

Mi legyen? És mi lett?

Előzetesen két tervet fontolgattam az új összeállítás tematikájaként – az egyik amolyan kímélő kosztok keresztmetszet lett volna (ilyennek többször nekivágtam már, de mindig a „terítékenes” csapat hedonista koncepciója győzött), a másik egy süssünk-főzzünk a szabadban válogatás. 
Ez utóbbi terv elég sokáig tartotta is magát – hiába, a nyár nem véletlenül a nagy közös kerti partik időszaka –, de aztán minden másképp alakult, mert azt ötöltem ki, hogy milyen szép is egy nagy klasszikus menü, nézzük, összedobható-e a dunaújvárosi kajakóma-közösség remekei nyomán. Nem a firleflancos 100 apró falat, nem is az egytálétel-diadalmenet a tét, sőt, elhagyom a sok helyen már kötelező előétel-fogást is. Mondom, a nagy klasszikus a játék: leves, főétel, desszert – slussz és passz, nyáridőben, dögmelegben ez is komoly erőpróba. Nem kellett sokáig keresgélnem – tessék!

Három remek mutatvánnyal

Aki ismer, tudja, hogy leves fronton nálam a húsleves visz mindent, aki jól ismer, azt is, hogy van (legalább) egy üdítő kivétel – ezért is örültem nagyon, amikor rátaláltam Varga György borsólevesére. Semmi bonyodalom, rengeteg sárgarépa és borsó, nagyon szép színek és tónusok, bár recept nincs a képhez, de sejtésem szerint a zöldségeket kicsi zsiradékon megkapatta a mester a hosszú lé előtt.  Külön figyelmet és dicséretet érdemel a szép házi cérnametélt – íme, a remek példa arra, hogy a konyhában nem kell mindent agyon bonyolítani, az egyszerű is lehet tökéletes, sőt.
Szinte pepitában ugyanezt példázza M-Szombat Ildikó remekműve – sokáig kacérkodtam a rántott és sült jóféleségek ármádiájával, olyannyira, hogy a már szerepelt Varga György egyik sültes remeklése egészen a végül választott mutatványig szoros versenyben volt.

Nekem már a mű címe is varázslatos, már odáig gyönyörű, hogy „tépett grillcsirkés”, az viszont, hogy még a tetejébe "tökipomposféle" is, hát mindent visz. (A konyhában tündérkedő nők receptjeiben visszatérő tétel a „gondolomformán” meg az „amennyit felvesz” – ez a féleség ugyanerről a tőről fakad.) A tészta, a hús szinte elrejtőzik a hatalmas adag saláta (rukola!) alatt, laktat, mégis könnyű, egyszerű, mégis finom – nem találtam benne hibát.
Végül, de közel sem utolsósorban: több soron is remekel a közösségi válogatásban Molnár Tamásné Gerő Irén, az Ircsike konyhája aktora – desszert gyanánt a diós öntött kiflijére esett a választás, amit vaníliasodóval és áfonyával adjusztál. Már a külcsín is mesés, az íze mennyei lehet – egy mesés menü koronája, nem vitás!

(Fotók: Teríték Újváros – facebook)