Döntőztek a strandbirkózók
A strandbirkózók országos bajnokságának harmadik fordulójában is kiadtak magukból mindent a DKSE versenyzői.
Kép forrása: DKSE birkózó szakosztály
Soltvadkerten rendezték meg a Strandbirkózó Országos Bajnokság III. Fordulóját július 28-án, s a viadal a sorozat döntője is volt egyben. Mint azt a DKSE birkózóinak beszámolójából megtudtuk, az időjárásra nem lehetett panasz, s a nagy forróság miatt a homokos küzdőteret fél óránként kellett locsolni., így a résztvevő sportolók igazi strandhangulatban mutathatták be tudásukat, melyhez a Vadkerti-tó kiváló helyszínek bizonyult. A versenyen közel 170 versenyző mérette meg magát, s köztük ott voltak a DKSE sportolói is, akik az alábbi eredményekkel örvendeztették meg a sportág helyi kedvelőit.
Felnőtt női 60 kg-ban Telekné László Csilla a 4. helyen végzett
U18 férfi 80 kg Nagy Henrik két vesztett mérkőzést követően kiesett
U18 férfi 60 kg Garbacz Bence két vesztett és két nyert meccs után a 3. helyet szerezte meg.
U15 +65 kg Szloboda Kende egy vesztett mérkőzés után sérülés miatt visszalépett
U15 45 kg Kaszala Máté két nyert és egy vesztett meccs után a dobogó 2. fokára állhatott fel
U12 +52 kg Szloboda Lóránt remek birkózással három nyert mérkőzést követően aranyérmet szerzett
U12 +52 kg Kopasz Sámuel és Lengyel Csenge is egy nyert és két vesztett meccsel az 5. helyen végzett
U12 42 kg Telek Emma egy győztes, majd két vesztes meccs után búcsúzott a további küzdelmektől
U12 32 kg Twardon Áron két nyert és két veszett meccsel a 3. helyen zárta a napot.
A három forduló összesített eredményei a későbbiekben kerülnek kiszámításra.
A rovat további hírei: Sport
Ponterős bekket igazoltak az Acélbikák
2024. júl. 30.
A 26 esztendős finn Jani Kluuskeri a francia Briancon csapatától érkezik a DAB jégkorongozóihoz.
Biztos siker Kanada ellen
2024. júl. 30.
Végig vezetve aratott magabiztos, 12-7-es győzelmet Kanada ellen a három DFVE-játékossal feláll magyar női vízilabda válogatott az olimpia csoportkörének második fordulójában.
Várja a jelentkezéseket a DLSZ
2024. júl. 29.
Még bő egy hétig lehet nevezni a városi kispályás labdarúgó bajokság 2024/2025-ös kiírásának küzdelmeire.
Czifra Bettina Lili döntős Párizsban!
2024. júl. 29.
Parádés versenyzéssel, a 18. legjobb eredménnyel jutott be a párizsi olimpia egyéni összetett fináléjába a DKSE tornásza, Czifra Bettina Lili. Gratulálunk, így tovább!
Újra együtt gyakoroltak a tollaslabdázók
2024. júl. 28.
A rengeteg közös gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is jutott ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület hagyományos nyári edzőtáborában.
Vereséggel kezdtek a magyarok
2024. júl. 27.
Végig futott az eredmény után, s bár többször is egalizált, végül 10-8-as vereséget szenvedett női vízilabda válogatottunk a hollandok ellen az olimpiai torna első találkozóján.
Egyéni csúcsok és döntős helyek
2024. júl. 27.
Az országos serdülő bajnokságon is igyekeztek kihozni magukból a maximumot a DKSE tehetséges úszói.