Dunaújváros Hetilap

Idén már 25. alkalommal díjazták a legjobb virágosítókat (galériával)

doszerk - 2024. november 8. 9:00

Idén 25. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a Virágos Dunaújvárosért elnevezésű versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de díjazták az "első fecskéket" és a jubiláló virágosítókat is. 

A Városházán tartott díjátadó eseményen az elismeréseket Mezei Zsolt alpolgármester adta át a jelen lévő önkormányzati képviselőkkel közösen. 

Legalább még egyszer ennyit

50 pályázó, összesen 53 pályázat – az idén már 25. alkalommal megrendezett „Virágos Dunaújvárosért” versenyen ezúttal nyolc kategóriában hirdettek eredményt a Városházán. Az eredmények kihirdetése előtt Mezei Zsolt alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta: a Virágos Dunaújvárosért verseny az a megmérettetés, amelyre méltán lehetünk büszkék, hiszen a lelkes városdíszítőknek köszönhetően a város kiskertjei – amelyek az egész közösséget szolgálják - lassan csoda számba mennek:
– Nagyon büszke vagyok a lelkes és szorgalmas városlakókra, akik immár 25 éve szépítgetik a környezetet. Fontos kiemelnem, hogy ebben a „versenyben” mindenki győzedelmeskedik, hiszen a közösség javát szolgálja: jó a gyermekeknek, akiknek példát mutatunk a környezetünk gondozását illetően, és jó érzés a városlakóknak, ugyanis ma már szinte minden utcában gyönyörködhetünk a rendezett, virágos kiskertekben. Büszkék lehetünk arra, hogy Dunaújváros egy virágos város. 

Petrovickijné dr. Angerer Ildikó, környezetvédelmi vezető ügyintéző elmondta: az idei már a 25. Virágos Dunaújvárosért verseny, amely minden évben hatalmas siker:
– A verseny célja kettős: a város szürke épületeit zöldíteni, virágosítani, másrészt pedig a környezetvédelmi szemléletet formálni, hiszen, amit szeretünk, amin dolgozunk, azt nem bántjuk. A szervező kollégáimmal közösen bízunk abban, hogy ez a verseny még az elkövetkezendő évtizedekben is folytatódik. 

Virágba borulva

Petrovickijné Dr. Angerer Ildikó a versenyt illetően hozzátette még, hogy a döntésnél szigorú szempontokat vettek figyelembe. Kiemelte, hogy az egyik legfontosabb, hogy ne csak a pályázati időszak alatt legyenek szépek és gondozottak ezek a virágoskertek.
A különböző kategóriákban az első három helyezettet díjazták, de a kategóriákon belül többen is különdíjban részesültek.
A növény-ajándékokat és az elismerő okleveleket Mezei Zsolt alpolgármester és a jelenlévő önkormányzati képviselők közösen adták át a nyolc kategória győzteseinek, akikről összeállításunkban olvashatnak.

A Legszebb virágosított intézményudvar/homlokzat/előkert kategóriában az 1. helyezett az Egyesített Szociális Intézmény és ÁHSZE Idősek Otthona lett, különdíjat kapott a Dunaújvárosi Egyetem és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság. 
A Legszebb családi házas előkert kategória győztese Csilléryné Kockás Mónika, különdíjasa pedig: Horváth Andrea, Veszeli Géza, és Vigh-Iványi Piroska.
A Legszebb lakosság által virágosított ablak/franciaerkély kategóriában Katona Andrásné bizonyult a legjobbnak.
A Legszebb lakosság által virágosított erkély kategória győztese Kirilla Elvira lett, különdíjban részesült Varga Sándor. 
A Legszebb közterületi lakossági előkert kategóriában 1. helyezett Varga Sándorné lett, különdíjban részesült Kóbor Etelka, Kozár Tivadarné, Fodor Rókusné, Tar Zoltánné és Fekete Árpádné, valamint Zsoldos Lászlóné is. 
A Legszebb közterületi társasházi előkert kategóriában aranyérmes lett a Vasmű út 45. Társasház. Különdíjban részesült a Szabadság út 23-25. Írisz Társasház, a Dobó István út 23. Társasház, a Munkácsy Mihály utca 1-7. és Esze Tamás utca 13-13/a Társasház is. 
A Legszebb virágosított üzlet/vállalkozás/szervezet előkert/homlokzat kategóriában különdíjas lett a Kristály Egészség Stúdió.
A Legszebb közterületi lakossági virágláda kategória győztese Zsoldos Lászlóné lett. 

Jubilálók az ünnepen

Mindezek mellett díjat kaptak még a leghűségesebb pályázók, akik már 5, 10, 15 éve folyamatosan részt vesznek a virágosítási versenyen. 
A 25. éve hűséges pályázó címet idén a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola érdemelte ki. 
A 10. éve hűséges pályázó címet a Kristály Egészség Stúdió. a Szabadság út 10. Társasház, valamint Fodor Rókusné és Zsoldos Mónika kapták. 
Ötödik éve hűségesen pályázik még a Martinovics utca 28. Társasház, Kósa László Jánosné, Varga Sándor és Markovics Mártonné is. 

Továbbá hat új pályázó csatlakozott az idén a versenyhez, akik az „Első Fecskék” kategóriában vehettek át ajándékot: Csizmadia Imréné és Mátrai Sándorné, Vig Sándor, Szombati Zsolt, Szombatiné Nyeste Szilvia, Tulván Ilona és Budai Ferencné.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak – az esemény szép pillanatairól meséljenek a képek!

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

 

Virágos Dunaújvárosért (2024)

Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:
Virágos Dunaújvárosért (2024) - fotó:

A rovat további hírei: Közélet

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

2025. júl. 30.

Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

2025. júl. 30.

Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.

Boldog születésnap, szép családi körben

Boldog születésnap, szép családi körben

2025. júl. 29.

Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.

DSTV: gondos tervezés

DSTV: gondos tervezés

2025. júl. 27.

A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

2025. júl. 26.

Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

2025. júl. 25.

Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

2025. júl. 24.

Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!