Az éllovasok örülhettek
Kezd elszakadni üldözőitől a Karmacsi Autó és a Hangover gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.
Kép: DLSZ-archív
Két összecsapással kezdődött meg a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt középszakaszának harmadik fordulója az ST Solar osztályban.
A DLSZ Arénában megrendezett mérkőzéseken először a címvédő Karmacsi Autó FC gárdája, valamint a tabellán harmadik Latinok csaptak össze egymással, ám a nagy csata ezúttal elmaradt, mert a Karmacsi Kővári mesternégyesének is köszönhetően már az első félidő után 5-1-re vezetett, majd végül nagyon sima, 8-3-as győzelmet aratott.
A nap második találkozóján a forduló előtti szintén kilenc pontos Hangover a Jóbarátok Ködi Generál ellen lépett pályára. Ez a meccs már lényegesen kiegyenlítettebb volt, de a Hangover szinte végig vezetve aratott 4-2-es sikert, amivel felzárkózott az éllovas Karmacsi mellé a bajnoki táblázaton.
Eredmények, további program
Karmacsi Autó FC – Latinok 8-3 (5-1)
Jóbarátok Ködi Generál – Hangover 2-4 (0-1)
Ristorante-Azzari Mirage – SZP-Asztalos (2024. 11. 15. 19:00)
Az ST Solar osztály állása: 1. Karmacsi Autó FC 12 pont, 2. Hangover 12 pont, 3. Latinok 7 pont, 4. Jóbarátok Ködi Generál 4 pont, 5. SZP-Asztalos 3 pont, 6. Ristorante-Azzari Mirage 3 pont.
A rovat további hírei: Sport
Biztos VRCK-siker a nyitányon
2025. okt. 21.
Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.
Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában
2025. okt. 20.
A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.
Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors
2025. okt. 20.
Végig hatalmas fölényben játszva aratott 10-0-s sikert a PVSK elleni vasárnapi bajnokin a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászatban.
Kazincbarcikán kezdi a szezont a DKSE
2025. okt. 20.
A tavalyi bronzérmes Kazincbarcika otthonában vág neki a TippmixPro Férfi NBI Extraliga 2025/2026-os kiírásának a DKSE röplabda csapata hétfőn este nyolc órától.
Magabiztos DFC-siker idegenben
2025. okt. 19.
Már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Szekszárd elleni bajnoki találkozón.
Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában
2025. okt. 19.
A női tornászválogatott sikerrel teljesítette pódiumedzését a 2025-ös torna-világbajnokságon Jakartában – számolt be Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára.
Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak
2025. okt. 19.
Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.