Letette névjegyét a felnőttek között

spigott - 2025. május 5. 15:00

Első felnőtt nemzetközi érmét szerezte Kovács-Seres Hunor a nyíltvízi úszók ciprusi Európa-kupáján, így edzője, Szabó Gergő is elégedetten tekinthetett vissza a mögöttük hagyott eredményes hétvégére.

Mint arról beszámoltunk, remekül szerepelt a nyíltvízi úszók Európa-kupájának első, ciprusi állomásán a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor, ugyanis a tizenkilenc esztendős dunaújvárosi versenyző a rendkívül előkelő harmadik helyet szerezte meg a felnőttek mezőnyében tíz kilométeren. A sorozat szervezői nemcsak felnőtteket díjazták azonban a viadal végén, hanem a fiatalokat, így Hunort is, aki első helyen végzett a junior kategóriában.

Érthetően elégedett volt tanítványa teljesítményével Szabó Gergő edző, akit már hazaérkezésük után kértünk arra, hogy értékelje Hunor hétvégi szereplését.

– Nagy öröm volt mindenkinek, Hunornak és nekem is, hogy ez a verseny így alakult. Közel ötven fiú induló volt, nagyobb részük felnőtt, de voltak olyan, Hunornál idősebb fiatalok is, akik a tavalyi szezonban még előtte végeztek az ifi Eb-n. Nagy fegyvertény volt már az, hogy olyanokat előzött meg, akik tavaly az ifjúsági kontinensviadalon dobogósok voltak, de az is, hogy olyan ismert és jó formában lévő felnőttekkel is tartotta a tempót, mint például az olasz Andrea Filadelli, aki egy héttel ezelőtt az ibizai Világkupán is diadalmaskodott. Nem volt tehát gyenge a mezőny, s nem is gondoltam, hogy ennyire jól alakul ez a hétvége.

Képek forrása: MUSZ facebook/Derencsényi István

Hunor nem volt persze rossz formában, de most volt talán először olyan, hogy nyolc kilométer után is stabilan, bátran versenyzett, nem láttam azt, hogy szétesett volna a mozgása, szóval bírta erővel. Ez azért is fontos, mert jövőre már nyílt vízen is felnőtt lesz Hunor, ezért nagyon jó, hogy amikor már ki kell lépni az abszolút kategóriába, akkor már lesz egy-egy olyan versenye, amiben tudta tartani a mezőnnyel a ritmust. Jó ötletnek tartom, hogy külön jutalmazták a junior kategóriában szereplőket, nyilván az a cél, ösztönözzék a szövetségeket arra, minél több fiatalt indítsanak el a versenyeken, ezzel is népszerűsítve a sportágat. Örülünk annak is, hogy Hunor az élen végzett, de nem ülünk a babérjainkon, dolgozunk tovább, s kedden már újra találkozunk az uszodában.

A rovat további hírei: Sport

Rangadó vár a DFC-re

Rangadó vár a DFC-re

2025. okt. 04.

A tabellán harmadik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztály küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Nagy pofon az éllovastól

Nagy pofon az éllovastól

2025. okt. 04.

Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.

Nehéz ágra került a női válogatott

Nehéz ágra került a női válogatott

2025. okt. 03.

A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.

DSTV: elégedett szakvezetés

DSTV: elégedett szakvezetés

2025. okt. 03.

Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.

A címvédő ellen folytatja a DAB

A címvédő ellen folytatja a DAB

2025. okt. 03.

Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.

DSTV: véget ért az idei ÚDL

DSTV: véget ért az idei ÚDL

2025. okt. 02.

A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club  az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.

Igazolta a papírformát a Loki

Igazolta a papírformát a Loki

2025. okt. 02.

Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.