Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!
Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!
Régi és új önkéntes véradókat várnak annak a nagyszabású közösségi kezdeményezésnek a keretében, amelyet a közelmúltban kezdett a vérellátó és a segítő szervezet: bárki csatlakozhat az egészen augusztus 31-ig tartó kampányhoz!
Játékkal is körítik!
Az "Amíg te pihensz, a véred életet ment!" mottóval kezdett kezdeményezés célja felhívni a figyelmet arra, hogy a vérkészítmények iránti igény a nyári időszakban sem csökken, hiszen a betegek ellátása folyamatos, valamint a halaszthatatlan életmentő beavatkozások száma ebben az időszakban sem csökken.
A kampány keretében nyereményjátékot is kezdtek, aki a jelzett időszakban az ország bármely véradási alkalmán vállalja a csapolást, automatikusan részt vesz a sorsoláson! A nyeremények körében többek között kedvezménykuponok, welness- és fürdőbelépők, de még főzdetúra is szerepel – az alkalmak és a nyeremények tételes listáját a vérellátó szolgálat hivatalos oldalán, a www.ovsz.hu/nyar cím alatt találják a véradók.
Mindig kell az utánpótlás
Arra a komoly kérdésre, miért fontos különösen nyáron vért adni, szintén a kampányhoz mellékelt tájékoztató válaszol. Nyáron sokan elutaznak, pihennek, szabadságon vannak, de a betegek ellátása nem állhat meg. Az egészségügyi intézmények ugyanúgy számítanak a vérkészítményekre, hiszen az életmentő műtétek, kezelések ilyenkor is zajlanak.
Szintén közismert, de fontos tudnivaló, hogy minden egyes véradás három beteg embertársunk életet mentheti meg – és idén nyáron bárkiből lehet hős, akár nyaralás előtt, után vagy közben is: amíg pihen, a vére életet ment!
Helyben is várják az önkénteseket
A fenti tudnivalókon túl még néhány helyi sajátosságra hívta fel a figyelmet Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete vezetője. Mint érdeklődésünkre hangsúlyozta, térségünkben is szükség van minden régi és új önkéntesre – minden csepp vér számít:
– Sajnos a vasmű jelenlegi helyzetének akad egy ritkán említett mellékszála, hiszen nagyon sok alkalmat szerveztünk a gyárkapun belül, sok-sok önkéntes rendszeres véradó vállalta a csapolást a cégcsoport munkavállalói köréből. Próbálkozunk külső helyszínre csábítva, de kifejezetten nekik célzottan szervezni alkalmat, és nagyon örülnénk, ha a régi aktivitást tapasztalnánk körükben. Szintén nagyon bízunk a térségi véradókban, és kifejezetten abban is, hogy a szabadságolások alatt is sokan szánnak arra egy kis időt, hogy a vérükkel segítsenek beteg embertársaikon.
Mint Feth Katalin érdeklődésünkre megerősítette, természetesen örömmel csatlakoztak az OVSZ nyári kezdeményezéséhez, emellett kollégáival éppen azon dolgoznak, hogy már a közeljövőben növelni tudják a kitelepülések, rendkívüli alkalmak számát:
– Több nagyszerű kezdeményezés során mutatták meg a dunaújvárosiak, hogy mennyire segítőkészek – legyen elég csak a sportolói véradást, az MMK-ban szervezett alkalmakat vagy éppen a Sugárúti Fesztiválon tapasztalt aktivitást említeni –, nagyon szeretnénk még hasonló helyszíneket, alkalmakat beemelni ebbe a körbe. A korábbinál több közösségi kezdeményezéssel rukkolunk majd ki, ezeken szívesen látjuk a fiatalokat, az új önkénteseket is – szerencsére egyre többen ismerik fel, hogy vért adni menő!
(Címlap- és nyitókép: OVSZ; archív belső oldali fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)
2025. dec. 03.
Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Jouloupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!









