Vízilabda: még jobb volt a bajnok
Elszenvedte második vereségét oroszországi nemzetközi tornáján a DFVE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata. Mihók Attila gárdáját a bajnok UVSE győzte le.
A házigazdák első csapatától elszenvedett 11-6-os vereség után újabb nagyon nehéz feladat várt a DFVE-Maarsk Graphics felnőtt női vízilabda együttesére, mely a Kirisiben zajló nemzetközi viadal negyedik találkozóján a magyar bajnok UVSE ellen ugrott medencébe. A mérkőzést a fővárosiak kezdték jobban, akik az első negyedben két alkalommal is bevették a mieink kapuját úgy, hogy a Mihók-csapat sajnos egyetlen találattal sem tudott válaszolni (2-0). A folytatás sem alakult sokkal szebben, hiszen a második etap derekán már 6-1-re vezetett az UVSE, s bár a nagyszünetig sikerült valamelyest csökkenteni a hátrányon, továbbra is vetélytársunk irányította a meccset (7-3).
Szilágyi Dorottya két gólig jutott! (képek:sportkinef.ru)
A térfélcsere után sajnos újra a bajnoki címvédő percei következtek, mely Antal Dóra találataival lépett el még jobban a főiskolásoktól, így az utolsó felvonás előtt sajnos már csak a fővárosiak győzelmének mértéke lehetett kérdéses (10-4). A DFVE igyekezett ugyan, sikerült is valamelyest stabilizálni védekezését a negyedik nyolc percben, de ez is csak arra volt elég, hogy megtartsa a két gárda közti különbséget, így az UVSE végül 11-5-re diadalmaskodott. A DFVE-Maarsk Graphic gárdája holnap, a kínai Tiencsin együttese elleni összecsapással zárja a hatcsapatos viadalt, s ez esetleges győzelemmel a harmadik helyen fejezheti be a rangos nemzetközi tornát.
UVSE – DFVE-Maarsk Graphics 11-5 (2-0, 5-3, 3-1, 1-1)
Gólszerzőink: Szilágyi 2, Menczinger 1, Horváth 1, Garda 1.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál
2025. máj. 07.
Újra megrendezte az Öböl Kupa elnevezésű versenyét a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Hangkép.
Pofonokból ezúttal sem lesz hiány
2025. máj. 07.
Huszonhat mérkőzéssel várja a küzdősportok kedvelőit a VII. Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este.
DSTV: öltöző is épül
2025. máj. 06.
Dunaújvárosban igazi álmok válnak valóra – mint arról már korábban beszámoltunk, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy fejlesszék és minden igényt kielégítővé varázsolják a DLSZ Arénát. A szövetség nemrég tette közzé a közösségi oldalán, hogy Magyar Labdarúgó Szövetség Sporttelep-felújítási Program 3.0 támogatásával egy új, 120 négyzetméteres öltöző épül majd a labdarúgópályák mellett. Hangkép.
Nyolc között az ifik
2025. máj. 06.
A POLO SC elleni kiütéses győzelemmel biztosította helyét a legjobb nyolc között a DFVE női ifjúsági együttese a korosztályos bajnokságban.
Letette névjegyét a felnőttek között
2025. máj. 05.
Első felnőtt nemzetközi érmét szerezte Kovács-Seres Hunor a nyíltvízi úszók ciprusi Európa-kupáján, így edzője, Szabó Gergő is elégedetten tekinthetett vissza a mögöttük hagyott eredményes hétvégére.
Két bronzérem Szegedről
2025. máj. 05.
A kenu egyesek ezer és a kenu kettesek ötszáz méteres számában is a harmadik helyen végzett Hajdu Jonatán a kajak-kenusok szegedi válogató versenyén.
Most sem hibázott a DFC
2025. máj. 04.
Játszott már jobban is, de így is kétgólos, 3-1-es győzelmet aratott a Sárbogárd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton este.