Kiütéses győzelem az Eb-nyitányon

spigott - 2016. szeptember 10. 19:06

Fölényes, 22-3-as győzelmet aratott a horvátok elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen a négy dunaújvárosi játékossal felálló junior női vízilabda válogatott.

A horvátok elleni csatával kezdte meg a hollandiai Európa-bajnokság csoportküzdelmeit a magyar női junior vízilabda válogatott. Faragó Tamás együttesében négy dunaújvárosi játékosért, Lekrinszki Gináért, Vályi Vandáért, Mchunu Hlengiwe-ért, valamint Huszti Dóráért is szoríthattunk a nyitómeccsen, mely szerencsére nagyon simán alakult a mieink számára. Juniorjaink már az első negyedben eldöntötték a pontok sorsát, hiszen hét alkalommal mattolták vetélytársukat, míg a horvátok erejéből csak a szépítésre futotta.
A második nyolc percben sem lazítottak a magyar fiatalok, akik újfent hét gólt szereztek, cserébe viszont egyet sem kaptak, így a nagyszünethez érve már 14-1-re vezettek. A térfélcserét követően látványosan visszavettek a Faragó-tanítványok, akik a harmadik negyedet kettő, a negyediket négy találattal nyerték meg, így végül kiütéses, 22-3-as sikernek örülhettek első Eb-meccsükön.

A dunaújvárosi Mhunu Hlengiwe három gólig jutott (kép forrása: mvlsz.hu/Dobos Sándor)

A mérkőzést követően természetesen elégedetten nyilatkozott Faragó Tamás szövetségi kapitány, aki azért tisztában van azzal is, hogy a neheze csak most következik csapata számára.
"a lányok becsülettel, őszintén álltak a meccshez, jó kedvük volt, és okosan kihasználták az ellenfél hibáit. A kapusok védtek, a megúszások sikerültek, mindenki tudott eleget játszani. A találkozó nehézségét azt jelenthette volna, hogy a gyenge ellenfél szintjére süllyedünk, de nem így történt. Viszont pontosan tudjuk, ezt egy afféle tréningmeccsnek tekinthetjük a folytatást illetően. Vasárnap azokkal az oroszokkal játszunk, akik a tavalyi Európa-bajnokok, akik Athénban nagyon elvertek bennünket, ám az más meccs volt, és biztos vagyok benne, ez is más lesz." – fogalmazott a szövetségi kapitány a Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának.

Magyarország–Horvátország 22–3 (7–1, 7–0, 3–1, 5–1)

Gólszerzőink: Vályi V. 5, Bicskei R. 3, Mchunu H. 3, Hertzka O. 2, Farkas T. 2, Tóth Cs. 2, Kuna Sz. 2, Gerendás M., Huszti D., Varga V.

A rovat további hírei: Sport

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

Miskolcon kezd a DAB

Miskolcon kezd a DAB

2025. aug. 23.

Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

2025. aug. 22.

Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.