Közélet
Télen is lehet kátyúzni
A DVG Zrt. munkatársai folyamatosan javítják városunkban a megrongálódott útburkolati részeket. A rekonstrukcióra nagy szükség van, ugyanis komoly fagyok, majd az ezt követő a hirtelen felmelegedés miatt számos új kátyú keletkezett.
A sertés olcsóbb lett a csirkehúsnál?
Drágább lett január elseje után a csirkehús a sertésnél. Szakértők szerint -már csak a versenysemlegesség miatt is- szükséges lenne a baromfihúsok áfájának hasonló mérséklése. Körülbelül ezer forint a karaj, és a comb is hasonló áron kapható, míg a ennyi pénzért legfeljebb csontos csirkemell kapható akciós áron.
Itt az influenza, bár járvány még nincs
Még mindig igényelhető az influenza elleni védőoltás háziorvosoknál, ugyanis influenzaszerű megbetegedések már előfordulnak, járvány azonban még nincs. Tanácsos megelőzni a bajt.
Újabb szépkorút köszöntöttek - Marika néni 95 éves
Jubileumi születésnapját ünnepelhette Horváth Jánosné, aki a közelmúltban töltötte be a 95. életévét. Ez alkalomból az önkormányzat nevében Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte fel.
Újra lesz katonai alapkiképzés?
Változások lesznek a honvédelmi tárca működésében, mert csak így érhető el a két fő célkitűzés: a gyorsaság növelése és a bürokrácia csökkentése - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Simicskó István honvédelmi miniszter.
Fogjon össze az egész város!
Félmillió forint gyűlt össze a Fidesz Dunaújvárosi Szervezetének egyik jótékonysági akcióján, melyet a Szent Pantaleon Kórház szülőszobájának felújítására ajánlottak fel.Az adományátadón Cserna Gábor, nemcsak mint pártvezető, hanem mint Dunaújváros polgármestere jótékonysági felhívást intézett az egész városhoz.
Fülöp István sokszor vállalt másodállást
Újabb polgárral bővült városunk szépkorúinak tábora, ugyanis Fülöp István a közelmúltban töltötte be a kilencvenedik életévét. Ez alkalomból az önkormányzat nevében Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte fel.
Jövőre bolydul majd fel igazán az ingatlanpiac
Legkorábban a jövő év eljére lehet érzékelhető hatással az új lakások építésére a most bevezetett 10+10 millió forintos otthonteremtési program - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
Jó hír a nyugdíjasoknak
A kormány döntése alapján 1,6%-kal nőnek a nyugdíjak az idei évben. Az emeléssel egy átlagos nyugdíj éves szinten mintegy húsz-huszonnégyezer forinttal lesz több.
Egyre közelebb a 300 forintos benzinár
Öt forinttal csökkenti a 95-ös benzin és négy forinttal a gázolaj literenkénti árát pénteken a Mol. Így a 95-ös benzin átlagára 317-318, a gázolajé pedig 305-306 forintra esik.

