Sport
Újabb Kohász-siker
Hullámzó játékkal aratott 30-21-es győzelmet a Kecskemét elleni edzőmérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.
Tovább száguldanak a serdülők
A negyedik helyezett Tamási otthonában is nagyon sima győzelmet aratott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő együttese.
Továbbjutás a diákolimpián
A Dózsa iskola leány csapata a második, míg a fiúk az első helyen jutottak tovább a III. korcsoportos röplabda diákolimpia országos döntőjébe.
Feledtetni kell a kisiklást!
A csapat hozzáállása nem volt megfelelő, így mindkét hétvégi mérkőzésüket elveszítették a Dunaújvárosi Sárkányok U14-es kosárlabdázói.
Boldog Dózsás gyermekek
A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola négy német – kompetencia - röplabda tagozatos osztálya vette át a DSE Röplabda Akadémia támogatását Tomanóczy Tibor ügyvezetőtől.
Ezüstérem az serdülőknél
Egy ezüstéremmel, s több értékes helyezéssel zárták a közelmúlt bajnoki versenyeit a Dunaferr SE birkózó szakosztályának sportolói.
Csak csapatként lehetünk sikeresek
Azari Zsolt klubelnök szerint elsősorban rutintalansága miatt búcsúzott korán az Erste Liga rájátszásától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek jövője körül még nagyon sok a kérdőjel, s nem feltétlenül a dunaújvárosi körülmények miatt.
Szoros tesztsiker idegenben
Kiélezett véghajrában aratott egygólos, 29-28-as győzelmet a Fehérvár KC elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Már előre néznek a Kohász kézilabdázói
Ugyan jelenlegi helyezése ad okot az elégedettségre is, nem a legjobb helyzetből várja a bajnokság folytatását a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.
A kapitány is kíváncsi
Magyarországnak vissza kell szereznie a pozícióját, vissza kell térnie a győzelem útjára - hangsúlyozta Georges Leekens, aki a magyar labdarúgó-válogatott kispadján pénteken, a kazahok elleni barátságos mérkőzésen mutatkozik be, majd kedden a skótokkal szemben irányítja csapatát.

