Rovat: Sziréna

Dunaújvárosi tűzoltókat is bevetettek a szélvihar után

Dunaújvárosi tűzoltókat is bevetettek a szélvihar után

2020. február 11. (kedd) 16:21

Tetőket rongált meg, fákat csavart ki az orkán erejű szél Fejér megye déli részén hétfőn – a Ciara hurrikán okozata viharkárok elhárításába a dunaújvárosi tűzoltókat is bevetették, értesült a DO.

Lánglovagok: három tűzoltóval gyarapodik az állomány!

Hat új beosztott tűzoltó kezdte meg szolgálatát Fejér megyében a napokban. Közülük hárman a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományába kerültek. Sok sikert!

Rendőrség: a szépkorúak védelmében – városunkban is!

A város több pontján hívták fel a figyelmet a rendőrök a trükkös csalók "unokázós" módszerére szombaton. Nem véletlen az elővigyázatosság, több csalás kísérletéről értesültek!

Idén is lesz alkotói pályázat

Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2020-ban immáron hetedik alkalommal hirdet alkotói pályázatot óvodásoknak és iskolásoknak.

Rendőrség: kocsikat rongált, de rajtavesztett

Tetten érték és a helyszínen elfogták a rendőrök azt a férfit, aki kocsikat rongált meg a Lajos király körúton hétfőn este. Három esettel gyanúsítják.

Közlekedés: fokozott figyelemmel a szélben!

Megnehezíti a közlekedők dolgát az erős, országszerte gyakran viharos szél – az ORFK Kommunikációs Szolgálata közlekedési kisokossal segít.
Gyújtogatás okozta a gumis műhely és több lakás leégését!?

Gyújtogatás okozta a gumis műhely és több lakás leégését!?

2020. január 03. (péntek)

A városban több zuhanyhíradós történet kering a biztosítási csalástól az ingatlan adás-vételével kapcsolatos elszámolási vitáig. Egy biztos: a rendőrség  rongálás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen a csütörtök hajnali, brutálisan pusztító tűzeset kapcsán, értesült a DO.

Lánglovagok: gumis műhely és több lakás égett ki az Álmos utcában

Lánglovagok: gumis műhely és több lakás égett ki az Álmos utcában

2020. január 02. (csütörtök)

Több lakás is károsodott abban a tűzesetben, amely során kiégett egy autógumi-szerelő műhely az Álmos utcában ma reggel. A tűzeset nagyságára jellemző, hogy a dunaújvárosi lánglovagok mellett további négy városból érkeztek tűzoltók a helyszínre. Címszavas összegzés és döbbenetes képek a hajtás után.
 

Véradók: remek évzáró, remek évnyitó – és további alkalmak itt!

Véradók: remek évzáró, remek évnyitó – és további alkalmak itt!

2020. január 02. (csütörtök)

Az óesztendő utolsó napján 60, míg ma 22 véradó hozott áldozatot mások egészsége oltárán a Vérellátóban. Összeállításunkban a hónap további alkalmait is felsoroljuk – ments meg három életet a hajtás után!

Véradókat köszöntöttek a Bartókban

Véradókat köszöntöttek a Bartókban

2019. december 31. (kedd)

A tavalyi kezdeményezés sikere után ismét közös színházlátogatással köszönte meg a véradók aktivitását a Magyar Vöröskereszt Dunaújváros területi szervezete a Bartókban hétfőn este. Az aulában kezdődött jó hangulatú, örömhírekkel spékelt összejövetelt a Hajmeresztő című komédia koronázta. BÚÉK, véradók!

Lánglovagok: hogyan NE szilveszterezzünk a tűzoltókkal!?

Lánglovagok: hogyan NE szilveszterezzünk a tűzoltókkal!?

2019. december 30. (hétfő)

Izgalmas és tanulságos tipptárral rukkolt ki a szilveszteri tűzesetek elkerülése érdekében a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Érdemes elolvasni, de pláne megfogadni a tanácsokat!

Közlekedés: anyagi káros baleset az M6-oson

Közlekedés: anyagi káros baleset az M6-oson

2019. december 27. (péntek)

Eddig tisztázatlan okból a szalagkorlátnak csapódott egy személyautó az M6-os sztráda Dunaújváros felé vezető oldalán Kulcsnál kora délután. A rendőrségi jelentések szerint három óra után vált zavartalanná a forgalom a baleset helyszínén.

Közlekedés: iszik és vezet – sajnos  a város határában is...

Közlekedés: iszik és vezet – sajnos a város határában is...

2019. december 23. (hétfő)

Egy nap alatt három ittas gépkocsivezetővel szemben intézkedtek a rendőrök a megyei közútjain – sajnos szeretett városunk sem maradt ki a merítésből,ráadásul itt gépjárművezetéstől eltiltott férfit kaptak el a rendőrök, értesült a DO.

Három autó ütközött, öten (!) sérültek a Venyimi úton

Három autó ütközött, öten (!) sérültek a Venyimi úton

2019. december 20. (péntek)

Nem először történt súlyos kimenetelű baleset az Aranyvölgyi út és a Venyimi út kereszteződésében – tegnap késő délután három autó ütközött a város egyik legneccesebb közlekedési helyszínén, a rendőrség még egy szomorú adatot közölt a baleset kapcsán: öten sérültek.

Rendőrség: brutális támadás – egy férfi életveszélyben!

Rendőrség: brutális támadás – egy férfi életveszélyben!

2019. december 19. (csütörtök)

Több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt nyomoznak a rendőrök városunkban: a két feltételezett elkövető kedden hajnalban támadt, a brutális bántalmazás nyomán egy férfi életveszélyes sérülést szenvedett. A két támadót elfogták, értesült a DO.

Rendőrség: tipptár az unokázós csalások ellen!

Rendőrség: tipptár az unokázós csalások ellen!

2019. december 18. (szerda)

A szépkorúak biztonságára hívja fel a figyelmet a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság friss összeállítása – az unokázós csalások elleni összegzés deklarált célja, hogy egyetlen nagyi s dőljön be a kifosztásukra szakosodott bűnözőknek.