Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Birkózás: bronzos lányok

Sport
Dunaferr SE
birkózás
csapatbajnokság
bronzérem
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2014. nov. 27., 10:21

Ahogy tavaly, úgy idén is a harmadik helyen fejezte be a diák korosztályú csapatbajnokságot a Dunaferr SE leány birkózó csapata. A dunaújvárosi versenyzők végig nagy elánnal küzdöttek, olykor magasabb súlycsoportban is, így eredményük dicséretre méltó.

A Dorogi NC rendezésében bonyolították le Nagysápon a diák korcsoportos lányok (2001-2002-2003-2004-ben születettek) 2014. évi csapatbajnokságát. Az országból 12 csapat küzdött a helyezésekért, köztük a Dunaferr SE csapata, mely tavalyi helyezése alapján (harmadikként végeztek a mieink) kiemelt csoportba került, ahol a Túrkeve, az Orosháza és a Dél-Zselic együttese volt az ellenfelük.
A körmérkőzések során Túrkevével 12-12-es döntetlent birkóztak a piros-fehérek, az Orosházát 12-8-ra győzték le, míg a Dél-Zselicet 15:9-re múlták felül. A jó pontaránynak köszönhetően a csoport első helyen zárta együttesünk az első fordulót, így a hármas döntőbe jutott, ahol a Dorog és a tavalyi bajnok Ferencváros csapatával küzdött az első helyért.

A Ferencvárostól 11-10-es vereséget szenvedtek, a Dorog ellenében pedig 16-8 arányú pontozással maradtak, így végül az előkelő és minden dicséretet megérdemlő harmadik helyen fejezték be a csapatbajnokságot.
A csapatból kiemelkedett Péntek Vanessza és Szöllősi Anna, akik minden mérkőzésüket megnyerték, ráadásul úgy, hogy egyikük mindig egy súlycsoporttal feljebb birkózott a tényleges testsúlyánál. Tombor István edző Szenczi Alexa teljesítményét is megsüvegelte, hiszen sérülés után visszatérve négy győzelem és egy vereség volt a mérlege. Nehéz feladat hárult Jánosházi Mónikára, akinek a csapatérdek miatt egyel magasabb súlycsoportba kellett birkóznia a nap folyamán.

A rovat további hírei: Sport

Győzelemmel zártak a futsalosok

Győzelemmel zártak a futsalosok

2022. jún. 07.

A tabella harmadik helyén végzett a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, mely ezúttal Szigetszentmiklósról hozta el a három pontot az NB II Nyugati Csoportjának utolsó alsóházi mérkőzésén.

Hatodik helyen az U21-esek

Hatodik helyen az U21-esek

2022. jún. 06.

Nem sikerült megnyernie a Pénzügyőr elleni helyosztót a DSE Röplabda Akadémia U21-es csapatának az országos bajnokság kazincbarcikai fináléjában.

Győzelemmel zárnának a futsalosok

Győzelemmel zárnának a futsalosok

2022. jún. 06.

Nem vár könnyű feladat a Dunaújváros Futsal felnőtt csapatára az NB II-es pontvadászat alsóházának utolsó fordulójában.

Remek meccsek a női mezőnyben

Remek meccsek a női mezőnyben

2022. jún. 06.

A Sárkeresztes csapatának sikerével ért véget a Carissa női labdarúgó bajnokság harmadik fordulója a DLSZ Arénában szombaton délután.

Elmarad a címvédés

Elmarad a címvédés

2022. jún. 05.

Az ötödik helyért játszhat a DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata a korosztályos bajnokság fináléjában.

Óriási harc a dobogóért

Óriási harc a dobogóért

2022. jún. 05.

Még három csapatnak van esélye a dobogó második és harmadik fokára a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus II. osztályában.

Varga Arnold hazatér az Acélbikákhoz

Varga Arnold hazatér az Acélbikákhoz

2022. jún. 04.

A rutinos, dunaújvárosi nevelésű hátvéd a fővárosból tér haza a DAB jégkorongozóihoz a 2022/2023-as szezonra.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő