Az állam beszáll az Erste Bankba
A magyar állam tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a megállapodás aláírását követően a Parlamentben.
Andreas Treichl, az Erste Bank vezérigazgatója azt közölte, hogy az EBRD és a magyar állam is 15 százalékos tulajdonrészhez jut tőkeemeléssel.
Orbán Viktor azonban azt is megjegyezte: a megállapodás rögzíti, hogy átvilágítják az Erste Bank Hungary-t, a kormány szándéka, hogy 15 százalékos tulajdonrészt szerezzen a bankban, "feltéve, ha meg tudunk állapodni az árban", és "a végén a tárgyalások a részletkérdésekben stimmelnek majd".
A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a megállapodás értelmében a kormány 2016-2017-ben jelentősen csökkenti a bankadót, és az adónem mérséklését 2018-2019-ben is folytathatja. Kérdésre válaszolva arról is beszámolt, hogy a bankadó 2016-ban 60 milliárd forinttal csökken, alacsonyabb lesz az adókulcs, illetve változik az adó kiszámításának alapja is.
Orbán Viktor elmondta: 2017-ben ennél enyhébb bankadó-csökkentés lehet, és a megállapodás szerint a kormány ezután is törekedni fog arra, hogy "az Európában bevett mértékhez közelítsen" a magyar bankadó mértéke, mert az első kétéves csökkentés után "még mindig első helyen leszünk valahol Szlovákia előtt".
A miniszterelnök aláhúzta: a megállapodás 2016-2017-re számszerűen is tartalmazza, hogy mennyivel csökken majd a bankadó, az azt követő két évre (2018-2019-re pedig) vonatkozóan pedig rögzítették a kormány további csökkentési szándékát.
Mint mondta, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter "hosszú heteken keresztül végzett számításokat", és úgy látják, hogy a magyar gazdaság teherbíró képessége, növekedési potenciálja lehetővé teszi, hogy a költségvetés - a maastrichti kritériumokat betartva - "elviselje" ezt az alacsonyabb bankadót.
A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy 2010-ben nehéz körülmények között kellett kiutat találnia Magyarországnak az európai pénzügyi válságból, és akkoriban kevesen osztották a magyar kormány elképzeléseit a válságkezelés helyes módját illetően.
A kabinet a bankadó kivetésével megkérte a magyar bankrendszer szereplőit, hogy segítsék Magyarországot a pénzügyi válság következményeinek viselésében - mondta Orbán Viktor. A Magyarországon működő akkori bankok ezt megértették, és ha ellenezték is, tudomásul vették, és korrekt módon betartották az akkor meghozott szabályokat - tette hozzá.
Az elmúlt években Magyarország azért küzdött, hogy visszataláljon a gazdasági növekedés útjára; tavaly Európában a második legmagasabb bővülést érte el, "és ez így lesz ebben az esztendőben is", a költségvetési hiányt pedig példamutatóan alacsony szinten sikerült tartani - emelte ki Orbán Viktor.
Szólt arról is, hogy a hétfőn aláírt megállapodással "eljött az a pillanat, amikor megpróbálhatunk egy új fejezetet nyitni az európai bankszektorral való együttműködésünkben". Az Erste Bank egy olyan Magyarországon működő, magyar bank is lesz, amely a kormány reményei szerint a szerződésben vállalt magasabb finanszírozással nemcsak megtartja pozícióit, hanem erősíteni is fogja azokat - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Andreas Treichl kiemelte: a megállapodás nagyon fontos az Erste Bank számára, amely nehéz éveken van túl. Hozzátette: az Erste hisz abban, hogy a bankcsoportnak Közép-Európában gazdaságilag vezető szerepet kell játszania. Ha Közép-Európa nem növekszik, akkor Európának sincs esélye arra, hogy visszatérjen a normális pályára - emelte ki az Erste Bank vezérigazgatója.
"Azért vagyunk itt, hogy ezt a növekedést finanszírozzuk" - jelezte a vezérigazgató. Hozzáfűzte: a magyarországi bankok mindegyike keresi a lehetőségeket a magyar ipar, a kereskedelem finanszírozására, és hogy külföldi befektetéseket vonzzon Magyarországra, valamint segítse a kis- és közepes vállalkozásokat, amelyek a gazdasági növekedést vezethetik.
Andreas Treichl elmondta: a megállapodás aláírása nemcsak az Erste, hanem az egész magyar bankszektor számára fontos.
Suma Chakrabarti, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke történelmi lépésnek nevezte a megállapodást, amely szavai szerint azt jelzi, hogy szilárd alapokra tudják helyezni ezzel a banki együttműködést, mivel számos kötelezettséget vállalnak a szerződést aláíró felek.
Az EBRD elnöke kiemelte: Magyarország jó növekedést mutatott az elmúlt években, Magyarország jól jött ki a válságból, ezzel együtt az országban hatékony bankszektorra van szükség. Magyarországon egy erős vállalkozói szellem uralkodik, és ehhez megfelelő finanszírozásra van szükség - fűzte hozzá.
Rámutatott: az EBRD részéről fontos szerepet szánnak a kis- és középvállalkozások fejlesztésének, az erős bankokra nagy szükség a gazdaságban, a magyar kormány az üzleti élet támogatásában óriási szerepet játszhat. Rámutatott: a hazai és külföldi befektetők számára egyaránt fontos üzenetet küldhet a megállapodás, a megvalósítás területén rendkívül fontosak azok az intézkedések, amelyek a bizalmat és a hitelességet építik. Suma Chakrabarti megjegyezte azt is: ezzel a lépéssel azokat a beruházásokat is ide tudja vonzani Magyarország, amelyek a növekedési potenciált erősítik, növelik.
"Az EBRD hosszú ideje elkötelezett barátja Magyarországnak" - emelte ki, hozzátéve, büszke arra, hogy az elmúlt 25 évben az EBRD és Magyarország együttműködését jól meg tudták valósítani.
Jövőre csökken a bankadó
A bankadó 2016-ban 60 milliárd forinttal csökken, alacsonyabb lesz az adókulcs, illetve változik az adó kiszámításának alapja is - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn.
Forrás,fotó:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.
Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari
2025. aug. 01.
A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.