Röplabda: nehéz szülés

spigott - 2015. április 29. 19:21

Nem játszott jól, de végül ötszettes, nagy küzdelemben sikerült egyenlítenie a Sümeg elleni párharcban a Dunaferr SE röplabda csapatának. A vége 3-2 ide, pénteken jöhet a mindent eldöntő harmadik meccs a bajnokság hetedik helyéért.

A hetedik helyről döntő csata második mérkőzését játszotta ma este a Sümeg ellen a Dunaferr SE röplabda csapata, melynek mindenképpen nyernie kellett ahhoz, hogy maradjon esélye a párharc behúzására.
Tomanóczy Tibor együttese ennek megfelelő játékkal vetette is magát a küzdelembe, s az első felvonásban szinte szemernyi esélyt sem adott ellenfelének, bár azt is el kell ismerni, hogy ebben az időszakban nagyon sok hibával játszott a sümegi alakulat. Ez persze nem igazán foglalkoztatta a mieinket, akik egy biztos átlagot hozva szerezték meg a vezetést úgy, hogy alig tizenhét perc alatt, mindössze tizennégy pontot engedélyeztek ellenfelüknek (25-14).

A remélt jó folytatás azonban elmaradt, mert a magabiztosan megnyert első játékot követően a Dunaferr fiataljai látványosan leeresztettek, míg a vendégek feljavultak, így a második felvonásban szinte végig a Sümegnél volt az előny. Ugyan a piros-fehérek szorosan ott loholtak ellenfelük nyomában, a játék minden elemében rengeteg hibát követtek el, ezért saját maguktól vették el az esélyt a második játszma megnyerésére (23-25).
A harmadik etapra valamelyest összeszedte magát a Dunaferr, így az újabb térfélcserét követően megváltozott a játék képe, de hiába vezetett többször is négy-öt ponttal együttesünk, egyáltalán nem lehettek nyugodtak a hazai érzelmű drukkerek, mert továbbra is sok volt a hullámvölgy a mieink játékában. A szoros véghajrát azonban most mi bírtuk jobban, s ha végül nehezen is, de egy 25-23-ra megnyert szettel ismét átvettük a vezetést. A negyedik játék viszont ismét a másodikat idézte, mert együttesünk lassan, pontatlanul teljesített, ráadásul az első meccsen is remeklő Lesznyik Károly ütéseire nem talált ellenszert, így a végig előnyben lévő sümegiek tulajdonképpen simán, 21-25-re hozták a szettet, így jöhetett a mindent eldöntő ötödik felvonás.

Melynek elején úgy tűnt, hogy sikerül megrogyasztania ellenfelét a Dunaferr fiataljainak, akik Bohnicsek pontjaival megléptek ellenfelüktől, ám 5-2-es vezetést követően újból jöttek a hibák, így a térfélcserét követően már a vendégek álltak közelebb a sikerhez (9-10). Szerencsére hibából jutott a túloldalra is, egy rossz érintést, illetve egy sikeres hazai blokkot követően végre kétpontos előnyt szerzett együttesünk, melyet megőrzött a véghajrában is, így közel kétórás csatában végül, de megnyerte a találkozót (15-12). Ez egyben azt is jelentette, hogy a bajnokság hetedik helyéről a párharc harmadik meccse dönt, melyre pénteken délután négy órától, Sümegen kerítenek sort a csapatok.
A találkozót követően csak az eredménynek tudott örülni Tomanóczy Tibor vezetőedző, aki elárulta, hogy a folytatásban lényegesen több kell majd tanítványaitól.

- Az első meccset mi nyertük meg a Sümegnek, míg ma ellenfelünk adta nekünk a találkozót. A kiváló első szettet követően talán túlságosan is megnyugodtunk, a csapat kulcsemberei igen gyenge teljesítményt nyújtottak, így nagyon nehezen tudtuk kiszenvedni a remélt győzelmet. Ahhoz, hogy pénteken nyerni tudjunk, s megszerezzük a bajnokság hetedik helyét, a mainál sokkal jobb teljesítményt kell nyújtanunk. Az biztos, hogy ennél többet tudunk, s nagyon bízom benne, hogy ez végre ki is jön majd a párharc mindent eldöntő mérkőzésén.

Dunaferr SE – Sümegi RE
3-2
(14, -23, 23, -21, 12)
Dunaferr SE: Kholman, Tar, Kalmár, Hatvany Zs., Kun, Stefanovics, Gebhardt Á. (liberó). Csere: Szabó, Kiss M., Bohnicsek. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

2025. okt. 01.

A DKSE birkózó szakosztályának régóta fiatal tagjai is készülnek a közelgő világbajnokságra. A felkészülési küzdelmeket is komolyan veszik a veterán sportolók, az alakulatból összesen nyolcan vágnak majd neki a versenyeknek. Stábunk is ellátogatott az egyik edzésükre, ahol még több részletet ismerhettünk meg a versenyről. Hangkép.

Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)

Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)

2025. okt. 01.

A Bóbita Tagóvoda gyerkőceinek győzelmével ért véget az Ovi Foci Kupa sorozat második fordulója az Eszterlánc Tagóvodában kedden délelőtt.

Újabb Ősi-érem Lengyelországból

Újabb Ősi-érem Lengyelországból

2025. szep. 30.

A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás.

DSTV: elstartolt a Vasvári Hét

DSTV: elstartolt a Vasvári Hét

2025. szep. 30.

Sporttal és játékkal ünnepelte a magyar diáksport napját a Vasvári Pál Általános Iskola közössége. Ezzel együtt pedig múlt pénteken elstartolt a Vasvári Hét is az iskolában, amely nagyon sok érdekes elfoglaltságot kínál a gyerekek számára. Hangkép.

Rossz kezdés az Andersen Ligában

Rossz kezdés az Andersen Ligában

2025. szep. 30.

Mindkét dunaújvárosi csapat nagy arányú vereségbe futott bele a jégkorongozók Andersen Ligájának első fordulójában.

Mayer-bronz a Világkupa zárónapján

Mayer-bronz a Világkupa zárónapján

2025. szep. 29.

A szombati, ugráson elért ezüstérem után vasárnap már gerendán örülhetett dobogós helyezésnek Mayer Gréta a szombathelyi Világkupán.

Fehérvári siker a megyei rangadón

Fehérvári siker a megyei rangadón

2025. szep. 29.

Ezúttal nem játszott jól, s végül háromgólos vereséget szenvedett Székesfehérváron a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.