Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vízilabda: négy között a DFVE

Sport
DFVE
vízilabda
Dunaújváros
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2015. ápr. 03., 21:11

Hatgólos, 11-5-ös győzelmet aratott a keményen küzdő szegediek ellen a DFVE női vízilabda csapata, mely újabb sikerével bejutott a bajnokság elődöntőjébe.

A bajnoki negyeddöntő második mérkőzését játszotta ma este nyolc órától Szegeden a DFVE női vízilabda csapata. Együttesünk biztosan, 12-7-re nyerte a két nyert találkozóig tartó párharc első felvonását, vagyis egy mai győzelemmel biztosította volna helyét az elődöntőben.

A kezdésre nem is lehetett panaszunk, hiszen Szilágyi Dorottya már a második percben megszerezte a vezetést főiskolásainknak, ám az első negyed folytatása nem pont úgy alakult, ahogy azt elképzeltük. Az ezúttal is nagyon zártan védekező házigazdák ugyanis a negyedik percben egalizáltak, s hiába juttatta csapatunkat újból vezetéshez Ziegler Diána, a játékrész hajrájában ismét betalált a Szeged, így nyolcpercnyi játékot követően 2-2-es állást mutatott az eredményjelző. A második etap elején ráadásul Dalmády Szandra átlövésével már a szegedieknél volt az előny, igaz nem sokáig, mert a játékrész derekán Garda büntetőből egyenlíteni tudott (3-3). A nagy csatában mindkét együttes jól megszervezte védelmét, így sokáig nem született újabb találat, de a negyed utolsó előtti percében Vályi Vanda szabaddobása utat talált Szikora kapujába, így a nagyszünetre a mieink vonulhattak minimális előnnyel (3-4).

A térfélcserét követően Horváth Brigitta hamar kétgólosra növelte a mieink előnyét, ám ezt követően ismét nagyon sokáig nem találtak kapuba a felek (3-5). Az egyre keményedő harcban előbb a DFVE, majd a szegedi kispad kapott sárga lapos figyelmeztetést, majd a negyed ötödik percében a hazai Lengyel Anett kapott négyperces kiállítást, míg a mieink egy komoly esélyt, hogy végleg eldöntsék a találkozót. A hosszú emberelőnnyel sokáig nem tudott élni együttesünk, ám a játékrész hajrájában előbb Menczinger Kata, majd Vályi Fanni volt eredményes, így az utolsó etap előtt már négy fával állt jobban ellenfelénél a Mihók-csapat (3-7). Melyet az utolsó nyolc percben alaposan megszórtak kiállításokkal a játékvezetők, ám ez sem zavarta együttesünket abban, hogy négy további gólt szerezve arasson végül 11-5-ös sikert, ami egyben azt jelentette, hogy a főiskolások 2-0-s összesítéssel jutottak be a bajnoki elődöntőbe.

Szeged – DFVE
5-11
(2-2, 1-2, 0-3, 2-4)

Szeged: Szikora, Árkosy 1, Lengyel Dorottya, Miklós, Dalmády P., Dalmády Sz. 3, Lengyel Dominika. Csere: Veréb, Lengyel 1, O-Nagy, Somhegyi. Vezetőedző: Barna Tamás.

DFVE: Kasó, Szilágyi 1, Menczinger 2, Gurisatti, Horváth 2, Slagter 1, Garda 1. Csere: Huszti, Ziegler 2, Vályi V. 1, Brávik F., Mchunu, Vályi F. 1. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: a felkészülés hajrájában az Acélbikák

DSTV: a felkészülés hajrájában az Acélbikák

2024. aug. 09.

Az elmúlt hetekben rendkívül kemény edzésprogram várt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatára. A játékosokat három nagyobb teszt várta – Somogyi Balázs vezetőedző elégedetten nyilatkozta, hogy úgy tűnik eddig mindenkinél hatékony volt a felkészülés. Hangkép.

Szeptemberben rajtol az Erste Liga

Szeptemberben rajtol az Erste Liga

2024. aug. 09.

Több változás is lesz a következő bajnoki szezon lebonyolításában. A cél, hogy a csapatok minél több kompetitív mérkőzést játsszanak.

Az ötödik helyért játszhat a női válogatott

Az ötödik helyért játszhat a női válogatott

2024. aug. 09.

Háromgólos hátrányból fordítva aratott háromgólos győzelmet a magyar női vízilabda válogatott a görögök elleni helyosztón a párizsi olimpián.

DSTV: kell egy csapat

DSTV: kell egy csapat

2024. aug. 08.

Új zászló alatt, Pentele Asztalitenisz Sport Egyesület néven vágnak neki a 2024/2025-ös szezonnak a volt egyetem asztalitenisz szakosztályának volt versenyzői, akik idén az NB II-es, valamint az NB III-as bajnokságban mérethetik meg magukat a minél szebb sikerek reményében. Hangkép.

Hajdu Jonatánék hatodikak az olimpián

Hajdu Jonatánék hatodikak az olimpián

2024. aug. 08.

Körülbelül négyszáz méterig dobogós helyen állt, végül a hatodik pozícióban fejezte be a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjét Adolf Balázs és Hajdu Jonatán párosa az olimpián.

Négy edzőmeccs vár az Acélbikákra

Négy edzőmeccs vár az Acélbikákra

2024. aug. 08.

Kettő felkészülési találkozót idegenben, kettőt hazai környezetben vívnak meg a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.

DSTV: edzőtáboroztak a tollaslabdázók

DSTV: edzőtáboroztak a tollaslabdázók

2024. aug. 07.

A változatosság gyönyörködtet elvet elfogadva, a Danubius KSE az idei évben Dunavarsányban tartotta egyhetes tollaslabda edzőtáborát, ahol igazán ideális körülmények között tölthettek egy hetet a sportolók. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: toboroznak az úszók

  2. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  3. Amit a címkékről tudni érdemes

  4. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  5. DSTV: matchboxok a templomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő