Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Főszerepben a tehetségek - Dunán innen, Tiszán túl

Mozaik
tehetségkutató
diákok
népművészet
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2015. máj. 31., 12:14

Mezőföldi előválogatóját tartotta az Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató verseny az MMK színháztermében. A környező településekről és városunkból is sok kisdiák jelentkezett.

A tavaly is nagy sikernek örvendett tehetségkutató verseny idén is megrendezésre került. Reggel már izguló kisdiákok várakoztak az MMK színháztermében. Népi viseletbe öltözött tánccsoportok vették át még utoljára a koreográfiát. A kategóriákat nem csak korosztály szerint válogatták szét, hanem előadásmód alapján is: népmese, népzene, népdal és néptánc.

Az elsős kisdiákok mellett egészen a középiskolás korcsoport is képviseltette magát. Sárbogárdtól egészen Dunavecséig érkeztek a városunk vonzáskörzetéből tehetségüket megmutatni vágyó indulók. A zsűri székében Arnold Erika (a Vasvári iskola tanára), Herczigné Kemény Ágnes (iró), Kováts Rózsa )a művelődési központ munkatársa), Csiki István (történés)z és Suplicz Mihály (a Vasas táncegyüttes vezetője) ült. Kijelenthetjük nem volt könnyű dolguk, hisz elég erős mezőn gyűlt össze, a színpadon egymást váltották a jobbnál jobb előadások. A műsorvezetésben és a programok zökkenőmentes lebonyolításában Nagy Edit és Barta Endre segédkezett Kásás Margit szervezőnek.

2. Galéria
MMK
tehetségkutató
verseny
tánc
ének

facebook megosztás

Mezőföldi előválogatóját tartotta az Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató verseny az MMK színháztermében. A környező településekről és városunkból is sok kisdiák jelentkezett. Egy egy verssel, énekkel mesével, de tánccsoportok előadását is megtekinthettük.

Ónodi Zoltán
Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató verseny - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2015. máj. 30.

A rovat további hírei: Mozaik

Tudtad, hogy a csokoládé szinte mindig tökéletes ajándék?

2022. máj. 16.

Az ajándékok jolly jokere, a csokoládé segíthet, ha a tökéletes céges, családi vagy baráti ajándék kiválasztása komoly fejtörést okoz számodra. (X) 

Nyárias mutatók, de keddtől lehűlés jön és újra eső

Nyárias mutatók, de keddtől lehűlés jön és újra eső

2022. máj. 16.

Változékony időnk lesz a héten, derül ki a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzéséből; ma még nyárias idő várható, de holnap már lehűléssel számolhatunk, és némi csapadék is lehet. Aztán újra melegedés várható!

Minden, amire egy irodában szükség lehet

2022. máj. 15.

Legyen szó az otthoni feladatok elvégzéséről vagy az irodai munkáról, mindkét esetben fontos, hogy rendezetten tároljuk dokumentumainkat. (X) 

A lakástervezés időszaka

A lakástervezés időszaka

2022. máj. 15.

Amikor az ember megálmodja új lakását, ezen belül hálószobáját, ezernyi szempont járhat a fejében. Mivel mindenki szereti a szépet, így az első kép, amely jellemzően megjelenik a fejünkben, az az esztétikumról szól. (X)

Lábbelik, amelyekért a kicsik is odavannak!

2022. máj. 14.

“Miért vennék olyan drága cipőt a gyereknek, ha úgyis kinövi?” - Ismerős taktika? Sok szülő így spórol a cipővásárlás során, azonban mélyen belül mindenki tudja, hogy ez nem a legjobb megoldás. (X) 

A Baracsi úti Arborétum története a kezdetektől napjainkig

A Baracsi úti Arborétum története a kezdetektől napjainkig

2022. máj. 14.

Már egyre kevesebben tudják, vagy emlékeznek arra, amikor a mára Baracsi úti Arborétumként ismert természetvédelmi terület még magánbirtok, majd pedig a Városgazdálkodási Vállalat (később DVG Zrt.) telephelye volt. 

A tökéletes kerti bútor kiválasztása

A tökéletes kerti bútor kiválasztása

2022. máj. 13.

A napsütéses időkben a kerti bútorok sokkal nagyobb szerepet kapnak az életünkben. Sok esetben ezek helye szolgáltatja a beszélgetések, közös étkezések színterét, ez a kert szíve. (X)

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő