Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: felnőttek között lettek bajnokok

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2015. máj. 11., 13:40

Az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyerte az NB II-es felnőtt bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior leány együttese.

Fontos mérkőzés várt vasárnap délután a DKKA junior leány kézilabda csapatára, mely a tabella harmadik helyén álló DANUKE gárdájához látogatott az NB II-es felnőtt bajnokság utolsó előtti fordulójában. A találkozó igen komoly téttel bírt a dunaújvárosi fiatalok számára, hiszen egy esetleges győzelemmel matematikailag is bebiztosították volna bajnoki címűket, s ezzel együtt azt is, hogy jövőre egy osztállyal feljebb, az NB I/B-ben szerepelhessenek.

A házigazda dabasi egylet azonban nem akarta könnyen adni magát, s az első félidő nagyobbik részében igyekezett mindent elkövetni azért, hogy megnehezítse akadémistáink dolgát. A vendéglátók nem egyszer álltak fel többgólos hátrányból, ám a játékrész hajrája már a Kohászé volt, így a szünetre már megnyugtató, 18-13-as előnnyel vonulhattak Rapatyi Tamás tanítványai. A második felvonás szerencsére már semmi izgalmat nem hozott, mert a DKKA juniorjai remek játékkal örvendeztették meg az értük szurkolókat, s végül nagyon sima, 38-25 arányú sikerrel szerezték meg bajnoki aranyérmet jelentő pontokat.
Érthetően boldog is volt a találkozó, s a megnyert bajnoki cím után Rapatyi Tamás, junior csapatunk vezetőedzője, aki nem csak a tegnapi összecsapást, hanem az idei szezont is sikeresnek értékelte.

- Ugyan elvárás volt velünk szemben, hogy megnyerjük az NB II-es felnőtt bajnokságot, de úgy gondolom, hogy a csapat felnőtt a feladathoz, s a hátráltató tényezők ellenére is magabiztosan teljesítette a kitűzött célt. A szezon közben a kulcsemberek több sérülése hátráltatta a játékunkat, valamint akadt időszak, amikor a válogatott összetartása miatt voltunk tartalékosabbak, ám tavaszra nagyon szépen összeállt a társaság, mely meggyőző játékkal hozta hazai, valamint idegenbeli mérkőzéseit is. A dabasi összecsapáson egy jó csapat volt az ellenfelünk, mely hazai találkozóit egy kivételével rendre magabiztosan nyerte, ám a lányok ezúttal is nagyon összeszedetten, jól játszottak, s ahogy a bajnokságot, úgy a tegnapi mérkőzést is teljesen megérdemelten nyerték, még ilyen arányban is.

A rovat további hírei: Sport

Elkészült az alsóház menetrendje

Elkészült az alsóház menetrendje

2025. már. 10.

Összesen hat találkozó vár a DKSE felnőtt röplabda csapatára az Extraliga alsóházi rájátszásában.

Mayer Gréta bronzérmes Bakuban

Mayer Gréta bronzérmes Bakuban

2025. már. 10.

Selejtezős pontszámán javítva végzett a bakui világkupa gerenda fináléjának harmadik helyén a DKSE tornásza, Mayer Gréta.

Nem kegyelmeztek a sereghajtónak

Nem kegyelmeztek a sereghajtónak

2025. már. 09.

Kiütéses, tizenegy gólos győzelmet aratott a sereghajtó Enying otthonában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a vármegyei első osztály tavaszi nyitófordulójában.

Mayer Gréta negyedik ugráson

Mayer Gréta negyedik ugráson

2025. már. 09.

Nagyon kevéssel maradt le a dobogóról Mayer Gréta a bakui világkupa ugrás versenyszámának fináléjában.

Biztos siker idegenben

Biztos siker idegenben

2025. már. 08.

Tízgólos, könnyed győzelmet aratott a bajnoki alapszakasz utolsó, szegedi mérkőzésén a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.

DSTV: sportoltak és emlékeztek

DSTV: sportoltak és emlékeztek

2025. már. 08.

A Rácalmási Sportcsarnokban rendezték meg a Dunabau Deák Old Boys Kupa elnevezésű kispályás labdarúgótornát. A rendezvénnyel tisztelegtek a városi labdarúgás meghatározó alakjai, Szepessy László, Miklós István, Fróna György és Golubov Béla emléke előtt. Hangkép.

Mayer Gréta két szeren is döntős

Mayer Gréta két szeren is döntős

2025. már. 08.

Ugráson és gerendán is bejutott a bakui világkupa fináléjába a DKSE tornásza, Mayer Gréta, s az első világkupáján szereplő Szij Emese Ada is letette névjegyét a felnőttek között.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  2. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  3. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

  4. Mire figyeljünk az utasbiztosítás kiválasztásakor?

  5. Nehéz feladat vár az Acélbikákra

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő