Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jégkorong: Borbás Gergely újra Acélbika lett

Sport
jégkorong
Dunaújváros
Acélbikák
DAB

facebook megosztás

spigott - 2015. jún. 16., 15:06

Újabb játékossal erősített az Acélbikák jégkorong csapata. Dunaújvárosban folytatja ugyanis pályafutását Borbás Gergely is, aki rutinjával segíthet sokat fiatal együttesünknek. A 33 éves csatár munka mellett játszik majd a csapatban, s nagyon várja már a közös munkát.

Pár hete még úgy tűnt, hogy akár meg is szűnhet a felnőtt jégkorong Dunaújvárosban, azóta viszont az Acélbikák vezetése elkötelezte magát a MOL Liga részvétel mellett, s elkezdte építeni a DAB jövő évi keretét. Mint azt ifjabb Azari Zsolt, csapatunk menedzsere a közelmúltban elmondta, mindenféleképpen fiatal, játszani akaró tehetségekre számítanak a következő szezonban, akik csakúgy, mint az ő generációnk kilenc évvel ezelőtt, ugyanazon az úton el tudnak indulni, évről évre felépítve saját magukat és a csapatot egyaránt.
Mint azt Azari Zsolttól közel egy hónappal ezelőtt megtudtuk, Hajek Márk, Dörök Bence, Hruby Gellért, Léránt René, Mestyán István, Magosi Erik, Peterdi Imre, Szepessy Bálint, Szepessy Máté maradt az együttesnél, Duschek Dávid Miskolcról tette át székhelyét Dunaújvárosba, s rajtuk kívül több tehetséges junior korú játékos is "felkerül" az első csapathoz. A keret persze ezzel még nem teljes, de egy játékossal már biztos bővül, ugyanis Borbás Gergely is Dunaújvárosban folytatja pályafutását, s mint azt fiatal csapatmenedzserünk elmondta, a héten újabb érkezőkre számíthatunk.

Borbás Gergely nem lehet ismeretlen a dunaújvárosi szurkolók számára, ugyanis a 33 éves csatár 2001 és 2004 között már játszott az Acélbikák csapatában. Dunaújvárosi éveit követően előbb az Újpest, majd a Ferencváros tagja volt, s bár a sérülések nem kerülték el, a MOL Ligában lejátszott 209 mérkőzése alatt 159 pontot szorgoskodott össze. A játék mellett azonban már dolgozik is, hiszen csatlakozott a KMH Budapest szakmai stábjához, ahol utánpótlás edzőként tevékenykedik, s mint azt érdeklődésünkre elárulta, örömmel tér vissza egykori sikerei helyszínére még úgy is, hogy nem lesz egyszerű összeegyeztetnie budapesti munkáját és dunaújvárosi szereplését.
- Ifjabb Azari Zsolttal nagyon hamar meg tudtunk egyezni, s bár kérdőjelek azért még akadnak, nagyon remélem, hogy tudok majd segíteni a Dunaújvárosban épülő fiatal együttesnek. A helyzetem kicsit speciális, hiszen a KMH Budapest szakosztályánál dolgozom utánpótlás edzőként, de abban egyeztünk meg, hogy mint rutinos játékos, igyekszem segíteni a fiatalokat Dunaújvárosban is. Ez függ majd a versenynaptártól, hiszen amennyiben utánpótlás csapataimnak mérkőzései vannak, úgy azok élveznek elsőbbséget, de remélhetőleg kevés lesz az átfedés, s minél több MOL Liga találkozón részt tudok majd venni. Már csak azért is, mert nagyon jó erőben vagyok, folyamatosan edzek, s érzek magamban még annyit, hogy egy-két jó szezont fussak még. Az nagyon szimpatikus volt a tárgyalás alatt, hogy Azari Zsolt elfogadta, hogy munka mellett játszanék, s nem titkolom, az is komoly ösztönző erővel bírt, hogy ebben a nehéz helyzetben sem adja fel a harcot a dunaújvárosi csapatvezetés, s mindent elkövet azért, hogy ezt az időszakot is próbálja a lehető leghatékonyabban átvészelni.

Az Acélbikák drukkerei tudhatják, hogy Borbás Gergelynek akad azért dunaújvárosi kötődése, hiszen fiatalként három szezont már eltöltött az Acélbikáknál, s erről az időszakról is szép emlékeket őriz.
- Három szép évet töltöttem Dunaújvárosban, remek közösségben, pezsgő sportélettel, a kisvárosok minden előnyét élvezve, hiszen nem lehetett úgy végigmenni a Vasmű úton, hogy ne emeld fel köszönésre a kezed legalább két-három alkalommal. Nagyon jól éreztem magam, főleg, amikor bajnokságot nyertünk, sorozatban három alkalommal hódítottuk el a Magyar Kupát, voltak tehát szép sikereink, ráadásul remek volt a csapatösszhang is. Rutinos játékosként megpróbálok majd példát mutatni a fiataloknak, hiszem emlékszem még arra, amikor én voltam a fiatal, nekem is voltak hiányosságaim a hozzáállás tekintetében, de most már edzőként azért látom, hogy miként is kellett volna annak idején dolgozni, s hogyan kell most is teljesíteni ahhoz, hogy a lehető legtöbbet kihozza magából az ember. Azt gondolom, hogy egy csapat összetétele akkor jó, hogy ha mindenféle korú játékos szerepet kap benne. Nevezzük a huszonéveseket középkorúnak, vannak feltörekvő fiatalok, s akadnak rutinosabb játékosok is, a lényeg az, hogy mindenkinek találja meg a szakmai vezetés a neki megfelelő szerepkört. Számomra nem hiszem, hogy nehéz feladat lesz rutinosabbként a fiatalok között szerepelni, egyrészt fiatalokkal dolgozom négy-öt éve, szóval, amiben tudok, segíteni fogok az edzőnek, ha igényt tart rá, s emellett persze legjobb tudásom szerint igyekszem majd játékommal is előrébb vinni a csapatot. Nagyon várom a közös munkát, úgy gondolom, hogy egy nemes, szép kihívás lesz a 2015-2016-os szezon, s ha mindenki egy irányba húz és lelkiismeretesen elvégzi a rá kiszabott feladatokat, akkor sok örömöt szerezhetünk mind magunknak, mind az értünk szurkolóknak.

A rovat további hírei: Sport

Vízilabda: csoportelső egyetemisták!

Vízilabda: csoportelső egyetemisták!

2020. aug. 28.

Ötgólos győzelmet aratott a BVSC elleni hazai rangadón, így megnyerte a Magyar Kupa "B" csoportját a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata. Szép volt, csajok, csak így tovább!

Futsal: meggyőző diadal a szezonnyitón (galériával!)

Futsal: meggyőző diadal a szezonnyitón (galériával!)

2020. aug. 28.

Az első félidő kiegyenlített játéka és sovány vezetése után magabiztos, 3-0 arányú győzelemmel kezdte az évadot a Dunaferr DUE Dutrade futsal csapata az Újpest ellen a sportcsarnokban ma este. (Részletek hamarosan!)

Kézilabda : módosított a versenynaptáron a szövetség

Kézilabda : módosított a versenynaptáron a szövetség

2020. aug. 28.

Módosított versenynaptárján a Magyar Kézilabda szövetség, a férfiaknál 20, a nők mezőnyében pedig 19 fordulót rendeznek az élvonalban idén a versenykiírás és a versenynaptár változása nyomán. A változás természetesen érinti a DKKA menetrendjét is!

Magyarország negyeddöntős az első online sakkolimpián

Magyarország negyeddöntős az első online sakkolimpián

2020. aug. 28.

A magyar csapat a németeket legyőzve bejutott a negyeddöntőbe az első alkalommal kiírt online sakkolimpián.

Koronavírusos a magyar birkózóválogatott négy tagja

Koronavírusos a magyar birkózóválogatott négy tagja

2020. aug. 28.

Megfertőződött koronavírussal a magyar birkózóválogatott négy tagja, akiket a szövetség (MBSZ) csütörtöki közleményében nem nevesítettek.

DSTV: edzőtábor a birkózóknál

DSTV: edzőtábor a birkózóknál

2020. aug. 28.

Ismét élettel telt meg a Gurics György Birkózó Centrum épülete: egy nyertes pályázat keretein belül edzőtábort szervezett a Dunaferr SE Birkózó Szakosztálya. A járványügyi helyzet miatt többször is csúsztatni kellett a tábor időpontját, viszont most végre újra együtt gyakorolhattak  birkózóink. DSTV-riport a felkészülésről.

Bajnoki nyitány az Újpest ellen

Bajnoki nyitány az Újpest ellen

2020. aug. 28.

A siker reményében várja a 2020/2021-es bajnoki szezon első mérkőzését a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő