Kajak-kenu: Hajdu Jonatán vb-döntőbe jutott
Remek versenyzéssel, középdöntős futamának második helyén végezve jutott be a kenu egyesek 200 méteres számának világbajnoki döntőjébe Hajdu Jonatán, a Dunaferr SE versenyzője.
A délelőtti előfutamokat követően ma délután már a középdöntőben volt érdekelt Hajdu Jonatán, a Dunaferr SE 19 éves kenusa a milánói Felnőtt gyorsasági és parakenu Olimpiai Kvalifikációs Világbajnokságon. A dunaújvárosi tehetség a tizenegyedik legjobb idővel jutott tovább a kenu egyesek 200 méteres előfutamaiból, s bár a mezőny rendkívül kemény, mégis bízhattunk abban, hogy ifjúsági világbajnokunknak sikerül a bravúr, s bejut a szám "A" döntőjébe.
Ez finoman szólva sem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen a finálé eléréséhez a középdöntő harmadik futamának az első két helyén kellett végeznie. A Dunaferr SE versenyzője erős mezőnyben kapott helyet, de délelőtti idejét több mint egy másodperccel megjavítva (39.888), a portugál Helder Silva mögött a második helyen ért célba, így ott lehet a szám szombati döntőjében, melyet délelőtt negyed tizenkettőtől rendeznek meg.
A rovat további hírei: Sport
A hajrában döntött a DFC
2025. már. 31.
Újabb fontos sikert aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, mely ezúttal az Ikarus-Maroshegy otthonából hozta el a három pontot a vármegyei első osztály hétvégi fordulójában.
Negyedik hely a kupában
2025. már. 30.
Nagyot küzdött a sérülésektől, betegségektől sújtott DAB az U21-es jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjében, ám végül a negyedik helyen fejezte be a sorozatot.
Nem jöttünk ki jól a rohanásból
2025. már. 30.
Sokba került a negyed órás rövidzárlat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese számára a Budaörs elleni fővárosi bajnokin.
A rutinosabb csapat örülhetett
2025. már. 29.
Négyszettes, remek csatában szenvedett vereséget a DKSE felnőtt röplabda csapata a MEAFC elleni találkozón az Extraliga alsóházának második fordulójában.
Huszonnyolcezer indulót várnak a 19. Ultrabalatonra
2025. már. 29.
Várhatóan minden eddiginél több, mintegy 28 ezer indulója lesz az idén 19. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalatonnak, Közép-Európa leghosszabb futóversenyének.
Újra itthon a DKSE
2025. már. 29.
A MEAFC elleni hazai összecsapással folytatja az Extraliga alsóházának csatározásait a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton délután három órától.
DSTV: szépen csillog az ezüst is
2025. már. 28.
Mint arról beszámoltunk, öt mérkőzésen dőlt el a jégkorongozók U21-es bajnokságának fináléja, melyben a Gyergyói HK végül 3-2-re győzte le a Dunaújvárosi Acélbikák korosztályos hokisait. A finálét követően Hetler Ádám, a DAB fiataljainak vezetőedzője értékelte a döntőt és az idei bajnoki szezon küzdelmeit. Hangkép.