Városunk vezetésének nevében Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester ismét szépkorút köszöntött. Ezúttal Papp Lajosné fogadta a jó kívánságokat 90. születésnapja alkalmából.
Dunaújváros Televízió
Városunk vezetésének nevében Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester ismét szépkorút köszöntött. Ezúttal Papp Lajosné fogadta a jó kívánságokat 90. születésnapja alkalmából.
Dunaújváros Televízió
Az elmúlt időszak esői jót tettek a térség földjeinek és terményeinek, derül ki a DSTV összegzéséből. Az persze nagy kérdés, hogy az előttünk álló kánikula milyen hatással jár a mezőgazdaságban, de a mutatók máris biztatóak. Hangkép.
Idén már 16. alkalommal lesz népszámlálás hazánkban, amelynek lebonyolításához számlálóbiztosok jelentkezését várja az önkormányzat, jelent meg a város hivatalos oldalán.
Az elmúlt évek szép hagyományát folytatva újra tanszergyűjtő akciót szervez a rászorulóknak az Útkeresés Segítő Szolgálat. Felhívás, deklarált nógatással!
Egyre népszerűbb a városlakók körében a Baracsi úti Arborétum, derül ki a DSTV összegzéséből. A létesítmény jelentős fejlődésen ment keresztül, újdonságok sora csalogatja a vendégeket – ráadásul éppen ma délelőtt 11 órától önkéntes program helyszíne lesz! Hangkép.
Többhetes előkészületeket és munkálatokat követően a városlakók már birtokba is vehetik a volt ADU iskola mögötti területen kialakított parkolókat. Az elkészült beruházás jelentőségéről Pintér Tamás polgármester, Barta Endre a körzet képviselője és Novák Istvánné Katica önkormányzati képviselőjelölt számolt be.
Ahogy azt a plazmaadók megszokhatták, újabb vidám hangulatú extra nappal készültek az egészségügyi centrum dolgozói a zene világnapja alkalmából kedden – a nap fő témája ezúttal a fesztivál és a hozzá tartozó partihangulat volt. (X)
Hamarosan élesedik az az online felület, amely egyszerre gyűjti össze a lakosság fejlesztési igényeit, valamint folyamatosan tájékoztatást nyújt a megvalósult tervekről. Kísérleti jelleggel a 6-os választókörzetre fókuszálnak, de ha beválik, az egész városra kiterjeszthetik a rendszert.