Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Zdravo! Zovko

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
Siófok
Zdravko Zovko

facebook megosztás

spigott - 2015. okt. 25., 14:37

Zdravko Zovko hazai bemutatkozása parádésra sikerült, hiszen a DKKA női kézilabda csapata remek védekezéssel aratott sima, 28-20-as győzelmet a Siófok elleni rangadón ma délután a sportcsarnokban.

Több szempontból is különlegesnek ígérkező rangadó várt a ma délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttesére a Siófok ellen. Ez volt ugyanis a közelmúltban kinevezett Zdravko Zokvo első tétmeccse a DKKA csapatának kispadján, ráadásul rögtön egy olyan csapat ellen, mely a mieinkkel azonos pontszámmal állt a tabellán. A világhíres horvát szakember az elmúlt szűk két hétben nagyon kemény munkát végzett az együttes tagjaival, s mint azt a mérkőzés előtt elmondta, a kemény és határozott védekezésben látja az esetleges siker kulcsát.

Ebből az első percekben inkább a vendégek valósítottak meg többet, hiszen igen nehezen talált biztos lövő pozíciót a Kohász kézilabdázói, akik talán kissé idegesen is kezdték az összecsapást. Az első két gólt a vendégek szerezték, méghozzá Orbán révén, míg Bulath az 5. percben tudta megtörni végre a DKKA gólcsendjét. A Balaton-parti egylet a 8. percig őrizte kétfás vezetését (2-4), ám Azari gólja után már időt kellett kérnie Christian Dalmose vezetőedzőnek, mert tanítványai támadójátéka látványosan megakadt, s már az addig négy gólt szerző Orbán Annamária sem fickándozott Vincze Melinda szorításában.

A 13. percben Bulath Anita harmadik találatával végre összejött az egyenlítés, s bár erre még volt válasza a vendégeknek, Bulath egy percen belül szerzett duplája után végre már a Kohásznál volt az előny (6-5). A vendégek szakvezetője merész lépésre szánta el magát, hét mezőnyjátékossal próbált egalizálni, ám erre alaposan ráfáztak a siófokiak, mert előbb Oguntoye, majd Bulath talált be egész pályáról az üresen hagyott kapuba, így jöhetett az újabb időkérés (8-5). Ez sem sokat segített a vendégeken, mert a mesterséges fórjukkal továbbra sem tudtak élni a vendégek, így Vincze szépe elfutása után már néggyel állt jobban ellenfelénél a Kohász (9-5). A játékrész hajrájában magabiztosan tartotta négygólos előnyét együttesünk, mely meggyőző védekezésének köszönhetően 12-8-as vezetéssel vonulhatott a tízperces pihenőre.
A térfélcserét követően újra a vendégek kezdtek frissebben, s Triscsuk két kihagyott ziccere után is góllal büntettek, s pillanatok alatt megfelezték hátrányukat (12-10). Ahogy az első félidőben, úgy a másodikban is öt percet kellett várni az első hazai találatra, ám ahogy feljavult a Kohász védekezése, újra kezébe vette a meccs irányítását együttesünk. A vendégek szűk tíz percig bizakodhattak, ám Oguntoye védései, valamint a labdaszerzések után háromszor is könnyű gólnak örülhetett a hazai publikum, így a 43. percben harmadszor is magához kellett hívnia tanítványait a Siófok szakvezetőjének (18-12).

Ez sem sokat segített a vendégeken, mert hiába jöttek fel 19-14-re, a továbbra is eksztázisban játszó Kohász Bulath üres kapura szerzett góljával gyorsan visszaállította a kélt gárda közti korábbi különbséget (21-14). Itt végleg megtörtek a siófokiak, melyet három szép góllal torolt meg a DKKA, így az 53. percben már tíz fával állt jobban ellenfelénél a Zovko-csapat (24-14). A tetemes előny tudatában már engedett a szorításon együttesünk, s ennek köszönhetően a Siófok egy kicsit beljebb tudott jönni, ám a DKKA magabiztos, 28-20-as győzelmét így sem tudták megakadályozni Christian Dalmose tanítványai.

Remekül sikerült tehát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia új szakvezetőjének bemutatkozása, s a mérkőzés hatvan percéből hatvanat végigpörgő horvát mester érthetően boldogan is nyilatkozott a találkozó után.
"Nem volt sok időnk felkészülni, de nagyon kemény dolgoztunk az elmúlt időszakban. A mérkőzés elején még elég idegesen játszottunk, ám ahogy összeállt a védekezésünk, már támadásban is jobban ment a játék, így végül biztosan diadalmaskodtunk. Az akarattal és a taktikai fegyelemmel maximálisan elégedett vagyok, s természetesen nagyon örülök a győzelemnek" – értékelt Zdravko Zovko vezetőedző.

A sikerből remek védésekkel, valamint egy góllal vette ki a részét Oguntoye Viktória is, aki szerint erre a találkozóra nagyon összeállt az együttes játéka.
"Nagyon kellett már nekünk egy ilyen szép győzelem. Az egész csapat akarta a sikert, kiválóan védekeztünk, nagyon összeállt ma a játékunk, ennek köszönhettük azt, hogy ilyen magabiztosan nyertünk végül. A héten sokat gyakoroltam a kapura dobásokat, mert számítottunk rá, hogy lesz rá lehetőségünk a vendégek speciális taktikája miatt, megpróbáltam, bejött, természetesen ennek is nagyon örülök" – fogalmazott a DKKA kiváló kapusa.

DKKA - Siófok 28-20 (12-8)

DKKA: Oguntoye 1, Azari 2, Kovács 6, Bulath 9, Takács D. 1, Triscsuk 5, Vincze 4. Csere: Nagy É., Triffa (kapusok), Szalai, Kamper, Nick. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

2. Galéria
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

Magabiztos, 28-20-as győzelmet aratott Zdravko Zovko első tétmérkőzésén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely a Siófokot múlta felül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma délután.

Oguntoye Viktória, Azari Fruzsina, Kovács Anna, Bulath Anita, Takács Dusmáta, Triscsuk Krisztina, Vincze Melinda, Nagy Éva, Triffa Ágnes, Szalai Babett, Kamper Olívia, Nick Viktória, Zdravko Zovko.

Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Siófok - fotó: Ónodi Zoltán
doszerk - 2015. okt. 25.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: imádták a focit

DSTV: imádták a focit

2024. jún. 19.

A Margaréta Tagóvoda adott otthont az idei Ovi foci Kupa sorozat első felvonásának. A kezdeményezés életében ez immáron a nyolcadik esztendő, s ahogy fejlődött az esemény, úgy bővült a résztvevők száma is: 14 intézmény apró csapatai mérkőztek meg egymással. Hangkép.

Első tízben a DKSE a csapatbajnokságon

Első tízben a DKSE a csapatbajnokságon

2024. jún. 19.

Izgalmas, jó csatákat hozott a fővárosban megrendezett U12-es Birkózó Szabadfogású Országos Csapatbajnokság, melyen a DKSE és a Gurics György BDSE együttese is részt vett.

DSTV: nyári tábort szervez a Fox SE

DSTV: nyári tábort szervez a Fox SE

2024. jún. 18.

A sporthírek tekintetében maradunk a Fox SE kötelékében, ám most nem Kis Nikolett eredményeiről lesz szó. Azok a sportolók ugyanis akik nemzetközi versenyeken vettek részt, kaptak egy kis pihenőt – a többiek azonban még keményebben dolgoznak, sőt, a közösség már a nyári táborra is készül. Hangkép.

Közel volt a dobogó

Közel volt a dobogó

2024. jún. 18.

Egy negyedik és egy ötödik hellyel zárták a dunaújvárosi birkózók a Miskolcon megrendezett U15-ös szabadfogású országos bajnokság küzdelmeit.

Gurisatti Gyula vb-bronzérmes Plovdivban

Gurisatti Gyula vb-bronzérmes Plovdivban

2024. jún. 18.

Bár nagyon közel volt az első helyhez is, szépen fénylő bronzéremmel zárta Gurisatti Gyula a plovdivi mozgáskorlátozott horgász világbajnokságot.

Remek hazai eredmények az Intercisa Kupán

Remek hazai eredmények az Intercisa Kupán

2024. jún. 17.

Közel ötven dobogós helyezéssel zárták a Fabó Éva Sportuszodában megrendezett Intercisa Kupa első fordulóját a DKSE tehetséges úszói.

Bajnokot avattak a Campusban is

Bajnokot avattak a Campusban is

2024. jún. 17.

Magabiztos sikerrel biztosította be a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának bajnoki címét a Fejó-Therm együttese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  2. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  3. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

  4. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  5. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő