Kézilabda: az akarat diadala

doszerk - 2015. október 6. 17:38

Hétgólos hátrányból felállva aratott nagyon fontos, 25-24-es sikert a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata elleni mérkőzésen a DKKA NB I/B-s együttese a negyedik bajnoki fordulóban.

Nehéz mérkőzés várt vasárnap délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I/B-s csapatára, mely a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) ellen lépett pályára a bajnokság negyedik fordulójában. Nem volt könnyű helyzetben a találkozó előtt György László szakvezető, ugyanis Grosch Vivien, Kemény Dóra, Molnár Beatrix és Tolvaj-Sebestyén Rati is hiányzott a csapatból betegség, vagy sérülés miatt.

Talán ezért is kezdte tompán és enerváltan a mérkőzést együttesünk, mely a rangadónak számító összecsapáson az előző bajnoki mérkőzéshez képest megváltoztatott összeállításban vette fel a harcot a vendégekkel. Ezúttal Termány Rita és Nick Viktória kapta meg a lehetőséget a kezdő sorban, ám így nem tudták megoldani sem a védekezést sem a támadást, amit az ellenfél kegyetlenül ki is használt, s már a 25. percben már hét góllal vezetett. Ugyan ezt a félidő végére sikerült ötre faragnia csapatunknak, a fordulás előtt 13-18-as állást mutatott az eredményjelző.

Mint arról együttesünk edzője beszámolt, a szünetben sikerült rendet tenni a fejekben és ennek köszönhetően 4-0-ás sorozattal kezdték a második félidőt. Agresszívvá és keménnyé vált a védekezésünk, s mivel ehhez jó kapusteljesítmény is párosult, fokozatosan sikerült csökkenteni a különbséget, majd az 57. percben végre összejött az egyenlítés is. A végjátékban egyetlen gól született, ám ezt akadémistáink szerezték, így a hatalmas csatát végül 25-24-re megnyerte csapatunk mely sikerének köszönhetően feljött a tabella nyolcadik helyére. György László szerint a csapat egységét és erejét mutatta, hogy hétgólos hátrányból tudtak felállni, s végül a maguk javára fordítani a mérkőzést. "A hit, akarat és a küzdeni tudás jellemezte ezt a találkozót, mely után mindenki számára tanulság lehet, hogy semmilyen körülmények között nem szabad feladni egyetlen mérkőzést sem." – fogalmazott a DKKA szakvezetője.

DKKA – NEKA 25-24 (13-18)

Góllövők: Udvardi Laura 2, Fodor Noémi 2, Berta Bianka 1, Ulmann Bernadett 4, Klujber Katrin 4, Ferenczy Fruzsina 7, Nick Viktória 5.

A rovat további hírei: Sport

Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában

Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában

2025. okt. 19.

A női tornászválogatott sikerrel teljesítette pódiumedzését a 2025-ös torna-világbajnokságon Jakartában – számolt be Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára.

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

2025. okt. 19.

Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.

Idegenben szerepel a DFC

Idegenben szerepel a DFC

2025. okt. 18.

A Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

2025. okt. 18.

Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Kialakult a négyes döntő mezőnye

Kialakult a négyes döntő mezőnye

2025. okt. 17.

A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

2025. okt. 17.

A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.

Nehéz csaták idegenben

Nehéz csaták idegenben

2025. okt. 17.

Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.