Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 25. Géza
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: szép siker idegenben

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
utánpótlás
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2015. okt. 17., 08:10

Az első félidő végén kisebb hullámvölgybe került, de ennek ellenére is megérdemelt győzelmet aratott a Rinyanémeti ellen a DKKA NB I/B-s együttese az ötödik bajnoki fordulóban.

Nagyatádon, a vele azonos pontszámmal álló Rinyanémeti KC ellen lépett pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I/B-s együttese a bajnoki pontvadászat ötödik fordulójában. György László csapatára igen nehéz mérkőzés várt, ám fiataljaink remekül kezdték az összecsapást, hiszen jó védekezésüknek köszönhetően hamar magukhoz ragadták az irányítást, s az első játékrész derekához érve már négy góllal jobban álltak ellenfelüknél (3-7). Egészen a félidő hajrájáig úgy tűnt, hogy meg is tartja vezetését a DKKA, ám az utolsó öt percet elrontották akadémistáink, így a sorozatban négy találatot szerző hazaiak vonulhattak 11-10-es előnnyel a szünetre.

A pihenő alatt szerencsére sikerült rendeznie a sorokat György László szakvezetőnek, s a második harminc percben újra a mieink elképzelései szerint alakult az összecsapás. Ferenczyék hamar fordítani tudtak, hét perc elteltével három, míg a 44. percben öt góllal vezettek (15-20). A házigazdák azonban nem adták fel a küzdelmet, öt perccel a meccs vége előtt feljöttek egy találatra, ám fiataljaink ezúttal nem követték el az első felvonásban látott hibáikat, s végül háromgólos, 25-28-as győzelemnek örülhettek. Az újabb fontos két pontnak köszönhetően a DKKA gárdája feljött a tabella negyedik helyére.

Rinyanémeti KC – DKKA 25-28 (11-10)

A DKKA gólszerzői: Ferenczy 8, Klujber 5, Kovács 3, Fodor 3, Molnár 3, Udvardi 3, Nick 1, Ulmann 1, Gindeli 1.

A rovat további hírei: Sport

Szegeden zárják az alapszakaszt

Szegeden zárják az alapszakaszt

2025. már. 07.

A három pont megszerzésének reményében várja az alapszakasz utolsó, szegedi mérkőzését a DFVE női vízilabda csapata.

Nagy lépés a döntő felé

Nagy lépés a döntő felé

2025. már. 07.

Kiütéses, tízgólos győzelmet aratott a korosztályos bajnoki elődöntő első felvonásán a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es csapata a Győr ellen.

Győzelemmel zárták az alapszakaszt

Győzelemmel zárták az alapszakaszt

2025. már. 06.

A második felvonásra feljavuló dunaújvárosi fiatalok tizenhárom góllal győzték le a Nagyatád kézilabdázóit a felnőtt NB II-es bajnokságban.

DSTV: pontrekorddal lettek bajnokok

DSTV: pontrekorddal lettek bajnokok

2025. már. 06.

Rég nem látott, ám visszatérő alakulat a képernyőn a FOX SE. Nemrég újra ellátogattunk a Mészáros Márk vezette egyesülethez. Hangkép.

Nem volt esély a bravúrra

Nem volt esély a bravúrra

2025. már. 06.

Igazolta a papírformát az ország egyik legjobb csapata a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a Simple Női kupa dunaújvárosi negyeddöntőjében.

Arccal az NB I felé

Arccal az NB I felé

2025. már. 05.

A Pentele ASE első csapata magabiztosan hozta a kötelező sikert, a második számú együttes viszont alaposan megizzadt a három pontért az országos bajnokság hétvégi fordulójában.

DSTV: készülnek a cheerleaderek

DSTV: készülnek a cheerleaderek

2025. már. 05.

Ha a sportról és a mozgásról beszélünk, érdemes a labdás sportokon túl is tekintenünk. A Spartan Cheerleading Sportegyesület jóvoltából azoknak is van lehetősége kipróbálni egy különleges mozgásformát, akik valami egészen egyedi dologra vágynak. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. "A Gebei" – vetítéses kötetbemutatóval kezdődik a József Attila Könyvtár új sorozata

  2. Újabb bajnoki előtt a DFVE

  3. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

  4. A Farsang Kupáért fociztak

  5. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő