Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: sima győzelem a Győr ellen

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
győzelem
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2015. nov. 08., 08:03

Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám a fordulás után már igazolta a papírformát a DKKA NB I/B-s csapata, mely 36-24-re nyert a sereghajtó Győr ellen.

A sereghajtó VKL SE Győr ellen lépett pályára szombaton a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I/B-s együttese a bajnokság nyolcadik fordulójában. A találkozó előtt a mieink négy győzelemmel és három vereséggel, míg a vendégek hét vereséggel álltak a bajnoki tabellán, így egyértelműen György László tanítványai számítottak az összecsapás esélyesének. Az első félidőben azonban nem látszott, hogy nyolc pont és kilenc helyezés választja el egymástól a két együttest a táblázaton, hiszen a látogatók alaposan megnehezítették a dunaújvárosi fiatalok dolgát, akik csak egyetlen góllal, 15-14-re vezettek a térfélcsere előtt.

Képek: DO-archív

A második felvonásra szerencsére összekapta magát a DKKA, mely támadásban és védekezésben is feljavult, s erre már nem volt válasza a vendégeknek. A fordulás után huszonegy alkalommal talált be együttesünk a győri kapuba, méghozzá úgy, hogy cserébe csak tíz gól kapott, így végül nagyon sima, 36-24-es sikernek örülhetett György László csapata. Az újabb győzelem egyben azt is jelentette, hogy juniorjaink feljöttek a bajnoki tabella ötödik helyére, míg a győriek továbbra is szerzett pont nélkül állnak a bajnoki tabella utolsó helyén.

A rovat további hírei: Sport

A Mikulás Kupáért tollasoztak

A Mikulás Kupáért tollasoztak

2025. dec. 08.

Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Seregélyesen megrendezett Mikulás Kupán.

Teljesítették a célkitűzést

Teljesítették a célkitűzést

2025. dec. 08.

Két dobogós helyezéssel és két ötödik hellyel zárták az év utolsó versenyét a DKSE fiókszakosztályainak fiatal birkózói.

Egy góllal kikapott a dánoktól és csoportmásodik a magyar válogatott

Egy góllal kikapott a dánoktól és csoportmásodik a magyar válogatott

2025. dec. 08.

Az Európa-bajnoki bronzérmes és biztos negyeddöntős magyar női kézilabda-válogatott rotterdami középdöntős csoportja második helyén zárt, miután a vasárnap esti záró rangadón 28-27-re kikapott a tavalyi kontinensviadalon második dán csapattól a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

"Hazai" győzelem az Ovi Foci Kupán

"Hazai" győzelem az Ovi Foci Kupán

2025. dec. 07.

A Napsugár Tagóvoda sikerével ért véget az Ovi Foci kupa 2025-ös sorozata, melynek utolsó fordulóját a Szent Pantaleimon iskolában rendezték meg csütörtök délelőtt.

Futással hangolódtak az ünnepekre (galéria)

Futással hangolódtak az ünnepekre (galéria)

2025. dec. 07.

Nagy sikerrel rendezték meg az I. Családi Mikulásfutást a Dunaújvárosi Egyetem és a Városháza tér útvonalon szombaton délelőtt.

Ezüstérmes a DFVE a Magyar Kupában

Ezüstérmes a DFVE a Magyar Kupában

2025. dec. 06.

Nem jött össze a bravúr a Magyar Kupa fináléjában a DFVE női vízilabdázóinak, így a Ferencváros végig vezetve győzte le simán együttesünket a fővárosban ma este.

DSTV: közös mozgás a jótékonyság jegyében

DSTV: közös mozgás a jótékonyság jegyében

2025. dec. 06.

Még múlt vasárnap délelőtt zajlott a II. Adventi Fitnesz fesztivál Dóczi Zsuzsa szervezésében. A jótékony céllal szervezett közös mozgásélmény hozta, amit azért sejteni lehetett – nagyon sokan látogattak el a remek hangulatú rendezvényre, s persze túl is szárnyalták az előzetesen kitűzött céljaikat. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál

  2. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  3. A címvédő érkezik

  4. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

  5. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  4. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő