Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Megvan az új diákpolgármester

Közélet
diákpolgármester
városháza
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2015. nov. 14., 06:48

Diákparlamenti közgyűlésre került sor a városháza hetedik emeleti tárgyalójában, ahol a diákok megválasztották az új elnökségi tagokat.

Minden évben sor kerül a választásra, ám ez idén triplán is indokolt volt, hiszen egyik korábbi vezető sem lehetett újra jelölt. A korábbi diákpolgármester (Vida Zoltán) és középiskolai alpolgármester (Csizmadia Alexandra) elballagtak, az általános iskolai alpolgármester (Fekete Sára) pedig egy budapesti középiskolában folytatja tanulmányait. Haász Marianna a városi diákönkormányzat elnöke nyitotta meg az ülést és fejezte ki háláját a leköszönő diákok eddigi áldozatos munkájáért, valamint sok sikert kívánt nekik a tanulmányaikban. A szabályzat szerint a polgármester, és az egyik alpolgármester is középiskolás kell, hogy legyen, a másik alpolgármesternek pedig felsős általános iskolásnak.

Az ülésen öt jelölt neve került elő, mint lehetséges befutó, közülük hárman voltak középiskolások. A kezdeti bonyodalom és egy holtverseny miatt hajszállal, de a következők tölthetik be új pozíciójukat:

Alcsics Henrietta, diákpolgármester (Rudas)

Főcze Bernadett, középiskolai alpolgármester (Lorántffy)

Hujber Balázs, általános iskolai alpolgármester (Móricz)

Mostantól egy évig az ő feladatuk lesz a diákönkormányzat rendezvényein való részvétel és a szervezésük, valamint a város diákjainak képviselése akár a magasabb szinteken is. Az új vezetőség hagyományosan tiszteletét teszi a polgármesternél is, így akár már bemutatkozásukkor jelezhetik a diákok panaszait, javaslatait és érvényesíthetik polgáraik érdekeit.

A rovat további hírei: Közélet

Újabb büszkeségekkel bővült az értéktár

Újabb büszkeségekkel bővült az értéktár

2023. feb. 16.

A Jószolgálati Otthon "Ragyogj kékben, Dunaújváros!" projektje, a Móricz iskola Kodály Zoltán módszere, a Pentelei iskola Arany Iránytű Programja és a Quintia zenekar is bekerült a Települési Értéktárba, amelyet még 2016-ban hozott létre a közgyűlés.

DSTV: új misszió a régi Bánkiban

DSTV: új misszió a régi Bánkiban

2023. feb. 16.

Szociális szolgáltatások egész sorát kínálja a régi Bánki iskola épületében a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, derül ki a DSTV összegzéséből. Az új bázison enyhe szenvedélybetegséggel és mentális, illetve lelki problémákkal küzdő embereket fogadnak majd. Hangkép.
 

Krausz István, a városi futóközösség legendája kapta a sportdíjat

Krausz István, a városi futóközösség legendája kapta a sportdíjat

2023. feb. 15.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Sportjáért" díjat adományoz – idén a szféra legrangosabb városi elismerését Krausz István ultramaratonista, a dunaújvárosi futóközösség kiválósága érdemelte. Méltatás.

DVG-s tipptár az otthonok melegebbé tételéhez

DVG-s tipptár az otthonok melegebbé tételéhez

2023. feb. 15.

Hasznos és zsebbevágó tanácsok egész sorával jelentkezik a város távhőszolgáltatója: a cél egyértelmű, a lakossági távhőfelhasználás csökkentése, a rezsiszámlák valódi karcsúsítása. Itt a flyer – érdemes megfogadni a tippeket!

A költségvetésről is dönt a közgyűlés

A költségvetésről is dönt a közgyűlés

2023. feb. 14.

Közel 30 napirendi pont vár az önkormányzati képviselőkre a közgyűlés nyílt ülésén. A tanácskozást szerdán tartják a Városházán – és ünnepi eseménnyel kezdenek!

A rengeteg csapadék még mindig nem a lösz barátja...

A rengeteg csapadék még mindig nem a lösz barátja...

2023. feb. 14.

A lösz a sok vizet nem szereti, éppen ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen az utánpótlása és azt minél nagyobb volumenben el lehessen vezetni a talajból. 

DSTV: meddig nőnek az élelmiszerárak?

DSTV: meddig nőnek az élelmiszerárak?

2023. feb. 14.

A címben feltett kérdésre keresi a választ a DSTV összeállítása. A vásárlóerő, ársapkák, inflációs várakozások és gazdasági trendek dzsunglében ezúttal is Sólyom Balázs közgazdász-adószakértő  kalauzol. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  2. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

  3. Kezdődik a harc a négy közé jutásért

  4. DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

  5. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő