Adventi Kavalkád a Waldorf iskolában
Az adventi bazáron szülők és gyerekek kapcsolódtak ki közösen, ettek, ittak, készülődtek az ünnepekre az iskola földszintjén.
A Pentelei Waldorf Iskola és a Csigadombi Waldorf Óvoda közösen szervezte az adventi rendezvényt, amin már délelőtt tíz órakor elkezdődtek a programok a ringatóval, amit egy tanuló anyukája, Veréb Judit jógaoktató vezetett. Később beindult a kézműves játszóház is, ahol adventi spirált is készíthettek a gyerekek, vagy narancsot tűzdelhettek szegfűszeggel, de akár nemezelhettek is.
A hangszersimogatón lágyabb hangú hangszerekkel ismerkedhettek meg, mint a gitár, a harmonika, a triangulum, a hárfa, vagy a xilofon. Délután a Suszter manói című bábelőadás várta a kicsiket az óvónénik jóvoltából, majd a Sándor Frigyes Zeneiskola fafúvósai adták a rendezvényt záró karácsonyi koncertet. Mindenkit várt a büfé is egész nap, ahol a szülők által készített finomságok csalogatták a látogatókat és az intézmények támogatóit. A belső büfében levesek, szendvicsek, sütemények készültek, míg odakint az apukák jóvoltából kolbász, hurka, de még puncs is.
A büfé mellett az óvoda és az iskola dolgozói, és a gyerekek szülei a hetek óta készülő ajándéktárgyaikat árulták. A bevételen az iskola és az óvoda fele-fele arányban osztozik majd, előbbi intézményben az iskolai berendezések beszerzésére költenék az összeget, úgy, mint művészeti tevékenységet segítő eszközök, környezetkímélő, növényi alapú festékek, ecsetek, vásznak, míg az óvoda az intézmény bővítését célozta meg, melyhez minden segítség jól jön.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: dalözön a Széchenyiben
2022. jún. 12.
Szép közösségi kezdeményezésről tudósít a Széchenyi gimnáziumból a DSTV összegzése. Az intézmény kisgimnazistái Medárd napi dalözön címmel lepték meg hozzátartozóikat – a koncert átütő sikert aratott. Hangkép.
DSTV: gála koronázta a Móricz tanévét is (galériával)
2022. jún. 08.
Három estén át töltötték meg a Bartók nézőterét a Móricz-gála vendégei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény nebulói az évtizedes hagyományt folytatva változatos műsorral örvendeztették meg a nézőket. Hangkép és galéria itt.
DSTV: 70 évet ünnepelt a Vasvári (galériával)
2022. jún. 03.
Nagyszabású gálával ünnepelte alapítása 70. évfordulóját a Vasvári iskola a Bartók színháztermében, derül ki a DSTV összegzéséből. A látványos bemutató fókuszában természetesen a sport állt, de több műfajban is bizonyították tehetségüket a nebulók. Hangkép és galéria itt!
DSTV: bemutatóval búcsúztak az évtől
2022. jún. 02.
Gyűjteményes kiállításról tudósít az Arany János iskolából a DSTV összeállítása. Az intézmény felső évfolyamos rajz tagozatos diákjainak tárlata az év során végzett szakmai munkát összegzi a művészeti nevelés terén. Hangkép.
Négy lábon járó türelem, nyugalom és együttműködés
2022. máj. 30.
Nati, a Springer spániel rendszeres vendége az Aprók Háza Tagóvodának, ahol már évek óta tartanak állatasszisztált foglalkozásokat a kisgyermekek számára. Az eb közelsége amellett, hogy jótékony hatással van a kicsik fejlődésére, megalapozza az állatokhoz, a környezethez való felelősségteljes viszonyát.
DSTV: ünnepelt a Pannon Oktatási Központ
2022. máj. 30.
Dupla jubileumról tudósít a DSTV összeállítása. A Pannon Oktatási Központ alapítása 20., a magángimnázium zászlóbontásának 10. jubileumát ünnepelte – gazdag programsorozattal. Hangkép.
Vasvári 70: gálával ünnepelnek
2022. máj. 26.
Az ünnepi tanév záróakkordjának, egyúttal koronájának ígérkezik az a gálaműsor, amelyre a Bartók színháztermében várja a vendégeket az intézmény fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Vasvári iskola pénteken.