Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Röplabda: szép siker a fa alá

Sport
röplabda
Dunaferr SE
Dunaújváros
győzelem
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2015. dec. 19., 19:03

Igazi csapatként küzdött, s végül négy szettben aratott nagyon fontos győzelmet az év utolsó bajnokiján a Dunaferr SE röplabda csapata a Sümeg ellen.

Az év utolsó bajnoki találkozóját játszotta ma délután négy órától a Dunaferr SE röplabda csapata, mely azt a Sümeget fogadta a sportcsarnokban, amelyik a forduló előtt három ponttal előzte meg Tomanóczy Tibor együttesét a bajnoki tabellán. A mérkőzés előtt kissé izgult is a Dunaferr szakvezetője, aki azért bízott abban, hogy a MAFC elleni gyenge játékot követően felpörögnek tanítványai, s olyan játékot nyújtanak majd, mint tették azt a rosszul sikerült fővárosi találkozó előtt.

Szerencsére a csapat tagjai is így gondolták ezt, s alaposan bekezdtek az első játszmában. Sorozatban szerezte ugyanis pontjait a Dunaferr, s ugyan a vendégeknek is volt egy-két felvillanásuk, ez sem volt elég ahhoz, hogy igazán megnehezítsék a piros-fehérek dolgát, akik kicsivel több, mint negyed óra alatt, tízpontos különbséggel húzták be a nyitó játékot (25-15). A második játszma már lényegesen szorosabban alakult, ugyanis a sümegiek is összekapták magukat, s nem csak tartották a Dunaferr tempóját, hanem a játék második technikai szünetéhez érve ők álltak közelebb a sikerhez (14-16). A rövid pauza után azonban feljavult a mieink játéka, s hiába próbálta időkéréssel felzárni tanítványait Németh Edmund, a hajrában már egyértelműen a Dunaferr akarata érvényesült, mely 25-20-as részsikerrel került még közelebb az áhított győzelemhez.

A harmadik szettet is jól kezdte a Tomanóczy-csapat, mely 10-6-ra sőt, 17-13-ra is vezetett már, s ekkor úgy tűnt, hogy semmi nem menti meg a mieinket attól, hogy 3-0-ra behúzzák a mérkőzést. A Sümeg játékosai azonban másként gondolták, 20-17 után biztos kézzel használták ki a mieink hibáit, s nem csak kiegyenlítettek, hanem a vezetést is átvették, majd stabil mezőnyjátékkal szépíteni is tudtak (22-25). A szettgyőzelemtől belelkesült vendégek a negyedik játszmában is folytatták érzelmes játékukat, ám egyre többet foglalkoztak a külső körülményekkel, ami finoman szólva sem tett jót a teljesítményüknek.

A Dunaferr fiataljai szerencsére nem ezzel foglalkoztak, hanem saját játékukkal, s ezt nagyon jól is tették, mert remek ütésekkel és blokkokkal zilálták szét ellenfelüket, melynek 17-13 után már esélye sem volt a felzárkózásra. Együttesünk ugyanis a véghajrát is maximális kontroll alatt tartotta, s végül simán, 25-19-re nyerte a negyedik játékot, s ezzel együtt behúzta a mérkőzést is. A 3-1-es győzelem egyben azt is jelentette, hogy Tomanóczy Tibor tanítványai pontszámban is beérték mai ellenfelüket a bajnoki tabellán.

Érthetően boldog is volt a magabiztos siker miatt a Dunaferr SE csapatnak szakvezetője, aki szerint a mérkőzésen pályára lépő összes játékos hozzátette a maga jó teljesítményét a remélt győzelemhez. "Méltó módon búcsúztunk a 2015-ös évtől. Le a kalappal a fiúk előtt, végig remekül küzdöttek, s igazi csapatként arattak nagyon fontos győzelmet a jól felkészített Sümeg ellen. Nagyon örülök a győzelemnek, s ezzel együtt szeretném megköszönni minden szurkolónknak az egész éves támogatást. Békés karácsonyt és boldog új évet kívánok mindenkinek!

Dunaferr SE – Sümeg 3-1 (15, 20, -22, 19)

Dunaferr SE: Kun, Kalmár, Guzmics, Kiss, Gebhardt N., Stefanovics, Gebhardt Á. (libero). Csere: Bohnicsek, Hatvany Zs., Hartyányi, Flachner. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

2025. okt. 17.

A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.

Nehéz csaták idegenben

Nehéz csaták idegenben

2025. okt. 17.

Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.

Nem hibáztak a fiatalok

Nem hibáztak a fiatalok

2025. okt. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

2025. okt. 16.

A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

2025. okt. 15.

Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.

DSTV: nehéz szezonra készülnek

DSTV: nehéz szezonra készülnek

2025. okt. 15.

Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

2025. okt. 15.

Négygólos győzelmet aratott Pakson, így öt mérkőzésélből ötöt megnyerve vezeti az NB II nyugati csoportjának tabelláját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. Digitális utility - eszközfedezet nélkül?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő