Ma van a doni katasztrófa 73. évfordulója. A második világháborúban 1943-ban ezen a napon indított támadást a Vörös Hadsereg a második magyar hadsereg ellen. A több hétig tartó harcokban több mint százezer magyar katona vesztette életét.
Szomorú évforduló
A rovat további hírei: Közélet
95 évesen is aktívan, az unokákért
Tündéri 95 éves szépkorú polgár ünnepelte születésnapját városunkban – Győri Sándorné, Julianna nénit a jeles alkalomból Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában. Julianna néni családja körében fogadta a jókívánságokat.
Célunk egy élhetőbb, modern város
A fenntartható, zöldülő város ügyéről egyeztetett Szabó Zsolt és Bartuszek Lilla, a Fenntartható Városok alapítója a Városházán a napokban. Dunaújváros gazdasági alpolgármestere szerint a városvezetés nyitott minden olyan megoldásra, ami egy élhetőbb, modern város megteremtését szolgálja.
Teljesen megújulnak a város padjai
Aki nyitott szemmel jár a városban, annak feltűnhet, hogy az önkormányzat több helyen is új padokat helyezett ki, a régiek pedig teljes felújításon estek át. Az esztétikai benyomásokon túl nyilván a kényelmi szempontok is fontosak.
Ismét cserélte az önkormányzat a lejárt életmentő eszközöket az intézményekben
A néhány évvel ezelőtt a fővárosban történt tragédiát követő civil összefogásnak és a dunaújvárosi önkormányzatnak köszönhetően minden városi oktatási intézménybe került életmentő allergiagyógyszer, vagyis EpiPen.
"Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!" (galériával)
Városunkban is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulójáról a '48-as emlékműnél ma délelőtt.
Navracsics Tibor ismerhette meg a városvezetés koncepcióját, terveit
A területfejlesztési miniszterrel Pintér Tamás polgármester tárgyalt Székesfehérváron kedden délután. A város gazdasági helyzete mellett a fejlesztési terveket egyeztették a tárgyaló felek. Az eseményről a város első embere számolt be.
A Béke városrész egy kicsit könnyebb lett – közel 400 köbméter szeméttel biztosan
Ismét csak döbbenetes mennyiségű lom, szemét, hulladék került a konténerekbe. Ez a mérlege az esztendő első lomtalanításának. A Béke városrészben, egyszerre három helyen is le lehetett adni a feleslegessé vált holmikat múlt szombaton. És le is adták!

