Ma van a doni katasztrófa 73. évfordulója. A második világháborúban 1943-ban ezen a napon indított támadást a Vörös Hadsereg a második magyar hadsereg ellen. A több hétig tartó harcokban több mint százezer magyar katona vesztette életét.
Szomorú évforduló
A rovat további hírei: Közélet
Gazdag programkínálat az újtelepi ÖKO Napon
Közösségi események és környezettudatos gondolkodás terén is csillagos ötös menüvel csalogatja a vendégeket a Városvédők Újtelepért Egyesület szombaton. Városi viszonylatban is lesz újdonság!
Közgyűlés: negyven (plusz egy) napirenddel
Sűrű program vár az önkormányzati képviselőkre közgyűlés következő, csütörtökön esedékes nyílt ülésén: negyven tételről dönthetnek. Majd a zárt ülésen egy díj sorsáról is!
Színes kínálat – a környezettudatosság jegyében
Idén is csatlakozott az önkormányzat a szeptember 16-22. között huszadik alkalommal rendezendő Európai Mobilitási Hét programjához. A rendezvény részeként ebben az évben is lesz Várostakarítási Akció és Autómentes Nap, de sok egyéb program is várja az érdeklődőket.
Már igényelhető az őszi-téli szünidei étkeztetés
Az érintett szülők október 11-ig kérhetik a déli főétkezés térítésmentes biztosítását az önkormányzattól az őszi és téli szünidő napjaira – tudnivalók és letölthető nyilatkozat a hajtás után!
Az évszak változásával a feladatok is módosulnak
A növények és utak locsolása után az ősz kezdetével máshova kerül a hangsúly a DVG Zrt. Erdészeti és Parkfenntartási Ágazat munkavégzésében. A lombhullás következtében kiemelt szerepet kap a lehullott levelek takarítása és előtérbe kerül a fák, cserjék metszése, valamint a favágás is.
"Lélekben az ország összes ellenzéki szavazója dunaújvárosi..."
Piacjárás, komoly (és jogos) Orbán-ekézés, szolidaritás és a közös ellenzéki fellépés ethosza: az előválasztási kampány során Karácsony Gergely ejtette útba Dunaújvárost ma délelőtt.
DSTV: folytatódik a lomtalanítás
A múlt szombati akció után sem ér véget az őszi lomtalanítási program, derül ki a DSTV összegzéséből. Az eredményekről és a tervekről Márton László, a Dunanett Kft. szállításvezetője beszélt. Hangkép.

