A „matrózúszó”, aki egy olimpiai döntőről lemaradt

Búslakodás helyett lélekben az újabb próbára készült. Ekkor már 1200 méter volt a táv. A korabeli újságíró így számolt be erről: „A kísérőhajók a rajt után azonnal a cél felé indultak, Hajós pedig – emlékei szerint – olyan halálfélelmet érzett, mint még soha. Félelmében csak úszott, úszott, az ellenfelek megint sehol... és ismét győzött! A hajóra a célban már nem tudott önerőből felkapaszkodni.”

Aki ilyformán a végsőkig kiadta minden erőtartalékát: Magyarország első olimpiai bajnoka, Hajós Alfréd. 1896-ban, Athénben, az újkori olimpiák nyitányán két győzelmével a legeredményesebb magyar lett. Nem kapott aranyérmet – ahogy más sem, mert ezüstmedál és babérkoszorú járt akkor a bajnoknak.

A fiatalember, az ifjú egyetemista, aki az olimpiai dicsőségtáblánk élén áll, február első napján született, 1878-ban. Tehát tizennyolc éves volt a kettős győzelme idején. A versenyzők az úszás mikéntjében szabad kezet kaptak. Hajós Alfréd a „matróz” formát választotta, váltott karral, lábtempó nélkül haladt előre. A körülmények rettenetesek voltak: tíz-tizenkét fokos víz és három-négyméteres hullámok várták az úszókat. Az őket a starthelyre vivő gőzhajón faggyúval kenték be testüket, de az sem ért sokat.

Idézzük fel az 1200-as küzdelmet. Elindul a mezőny. A magyar úszó azonnal az élre áll. Semmivel sem törődve halad előre. Észre sem veszi, hogy menet közben több riválisa feladja: tagjaikat megdermesztette a rettentően hideg víz – és talán bajnokunk fölénye is fölemésztette lelkierejüket. Noha ő is rettenetesen szenvedett, de meg nem adta magát.

Hatvan métert vert rá a másodikra. Győzelméhez az utolsó erőtartalékát is fölhasználta, lilára fagyott testét a matrózok emelték be a kísérőhajóba. A közönség ünnepelte. A görög trónörökös „valóságos delfinnek” nevezte.  Ő később úgy nyilatkozott: „Sokkal inkább az életemért, mintsem a győzelemért úsztam.”

Hajós Alfréd sikeres tornász és futballista is volt. Szerepelt az első hazai labdarúgó mérkőzésen, kétszer lett bajnokcsapat tagja, szerephez jutott az első válogatottunkban is. Később szövetségi kapitányként vezette az együttes. Sportsikereihez méltó volt építészmérnöki tevékenysége. Számos terve közül kiemelkedik a margitszigeti nemzeti sportuszoda, a kor modern alkotása. Az 1924-es párizsi olimpia művészeti versenyén a Lauber Dezsővel készített stadiontervük minden riválisuk művét megelőzte.

1896. április 11-e volt a nap, amikor egy magyar úszó a Pireuszi-öböl hőse lett. Az olimpia évében különösképp fontos az első bajnokunkra emlékezni.