Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: felemás teljesítménnyel is biztosan

Sport
DKKA
Dunaújváros
kézilabda
utánpótlás
bajnokság
György László

facebook megosztás

spigott - 2016. feb. 08., 18:16

A junior bajnokságban és az NB I/B-ben is simán nyert a DKKA utánpótlás együttese, ám György László edző mégsem volt maradéktalanul elégedett tanítványai játékával.

Ahogy a felnőttek, úgy a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior együttese is a Vác ellen lépett pályára szombaton az alapszakasz 17. fordulójában. A tabella kilencedik helyén álló vendéglátók ellen egyértelműen a mieink voltak az esélyesek, akik könnyedén hozták is a kötelező győzelmet, ugyanis ötgólos félidei vezetésük után nagyon simán, 30-16-ra nyertek a szerényebb képességű hazaiak ellen.

Akadémiánk junior csapata nem sokat pihenhetett a váci győzelem után, ugyanis vasárnap már a Haladás-Érd II. elleni NB I/B-s felnőtt bajnokin mérette meg magát. György László tanítványai itt is simán hozták a két pontot, hiszen már az első félidő végén nyolc góllal vezettek, s biztos előnyüket a térfélcsere után is megtartották, így végül 31-23-as sikerrel térhettek haza.
Csapatunk edzője mégsem volt felhőtlenül elégedett tanítványai hétvégi teljesítményével, ugyanis az Érd elleni összecsapás második félidejének teljesítménye igen sok kívánnivalót hagyott maga után.
"A váci junior mérkőzésen biztosan hoztuk a kötelezőt a sok ifjúsági játékossal felálló hazaiak ellen, méghozzá úgy, hogy az első és a második félidőben is pontosan, jól játszottak az együttes tagjai, aminek őszintén tudtam örülni, hiszen nem csak játékban, hozzáállásban és motivációban is azt kaptam vissza tőlük, amit előzetesen reméltem.

Képek: DO-archív

Az Érd elleni összecsapás első félideje is igazolta a várakozásokat, szellemes, jó kézilabdát mutattunk be a szerényebb képességű hazaiak ellen, s már ekkor eldöntöttük a pontok sorsát. A második felvonás azonban értékelhetetlen volt, a biztos vezetés tudatában nem koncentráltunk, támadásban és védekezésben is rengeteg hibát vétettünk, sorozatban hagytuk ki a ziccereket, így a második harminc perc alaposan lerontotta a hétvége összteljesítményét. Ezzel az időszakkal egyáltalán nem voltam elégedett, s nagyon remélem, hogy tudunk tanulni ebből, mert a közeljövő junior és felnőtt bajnoki mérkőzésein igen komolyan visszaüthet a hasonló teljesítmény" – értékelte együttese hétvégéjét György László edző.

A rovat további hírei: Sport

Könnyed siker az edzőmeccsen

Könnyed siker az edzőmeccsen

2025. aug. 14.

Bár nem kezdett jól, végül sima győzelmet aratott NB I/B-s vetélytársa ellen a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese szerdán este.

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

2025. aug. 13.

Extra klasszisokkal, brutálisan megerősödve, nagy célokkal kezdte meg nyári felkészülését a Pentele ASE, mely három osztályban is indít csapatot a következő idényben.

Vereség a görögöktől is

Vereség a görögöktől is

2025. aug. 13.

Csoportja negyedik helyén végzett a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

DSTV: párosok versengése az MMK-ban

DSTV: párosok versengése az MMK-ban

2025. aug. 12.

Rendszeresen visszatérünk az MMK-ba, ugyanis a Dunaújvárosi Darts Club sportolói ott mérkőznek meg időről időre. Az augusztusi nyári meleg sem tartotta vissza a versenyzőket, szép számmal akadtak táblára célzók a közelmúlt eseményén is. Hangkép.

Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok

Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok

2025. aug. 12.

A véghajrákat nem bírta a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság csoportkörének első két mérkőzésén.

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

2025. aug. 11.

A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Látják, hogy miben kell javulni

Látják, hogy miben kell javulni

2025. aug. 11.

Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő