Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: fontos siker a Vác ellen

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Vác
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2016. feb. 06., 19:44

Az első félidőben már hét góllal is vezetett, s bár a hajrában izgulnia kellett, végül 28-24-es győzelmet aratott a Vác elleni találkozón a DKKA női kézilabda csapata. Zdravko Zovko együttese hullámzóan játszott ezúttal is, de a kulcspillanatokban nem hibázott, s két nagyon fontos ponttal gazdagodott.

Kemény mérkőzés várt ma a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére, mely este hat órától a nyolcadik helyezett, a közelmúltban edzőt váltó, a Magyar Kupában viszont a legjobb nyolc közé jutó Vác ellen lépett pályára idegenben.
A találkozó első gólját a házigazdák szerezték, s bár a mieink első találatára a negyedik percig kellett várni, ezt követően pillanatok alatt még kettőt szerzett a Kohász, így a 6. percben már 1-3-as vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A váciak persze nem adták fel, s két eladott dunaújvárosi labdát is góllal büntettek, majd Kovács második sikeres hetesére is válaszoltak, így a 10. percben ismét egyenlő volt az állás (4-4). Nem sokáig szerencsére, mert a következő öt-hat percben egymás után szerezte a labdákat együttesünk, mely a gyors lerohanásokból négyszer betalált, s hiába kért időt Ottó Katalin, a következő három gólnak is a mieink örülhettek, így a 17. percben már hét góllal vezetett a Zovko-csapat (4-11).

A hazaiak ekkor tudták megtörni rossz sorozatukat, amin annyira belelkesedtek, hogy egy kihagyott dunaújvárosi ziccer és egy eladott labda után még kétszer mattolták Oguntoyét, így azonnal jött is a Kohász időkérése (7-11). A rövid pauzát követően ismét növelni tudta előnyét együttesünk, ám 8-14-es vezetése után hetest, ziccereket hibázott, s védekezésben sem tudta megismételni korábbi jó teljesítményét, így a vendéglátók sorozatban szerzett három góllal megfelezték hátrányukat (11-14). A félidő utolsó találatát szerencsére a mieink jegyezték, de közben elveszítették egyik kulcsjátékosukat, mert a félidő végén megítélt időntúli szabaddobásból az egyik váci játékos arcát találta el Bulath Anita, akit azonnal kizártak a mérkőzésből a játékvezetők (11-15).
Egyik alapembere nélkül kellett tehát folytatnia az összecsapást csapatunknak, de a második felvonás elején úgy tűnt, hogy Bulath Anita kiválása nem rengette meg a Kohászt, mert a játékrész első nyolc percében magabiztosan tartotta négy-ötgólos előnyét sőt, Vincze Melinda befutás után szerzett találata után már ismét hat fával állt jobban ellenfelénél Zdravko Zovko együttese a 41. percben (15-21).

A Vác azonban ekkor sem adta fel, nagyon keményen küzdött a felzárkózásért, s a következő tíz percben három gólt is lefaragott hátrányából, így a véghajrára ismét teljesen nyílt lett a meccs (20-23). A mieink helyzetét Szalai második kiállítása és a váciak újabb gólja nehezítette, ám a véghajrára nagyon összekapta magát együttesünk, mely 22-24 után sorozatban három találatot jegyzett Vincze Melinda és Szalai Babett révén, s ezzel végleg eldöntötte a mérkőzést (22-27). Az utolsó percben ugyan faragni tudott a különbségen a váci egylet, de a mieink négygólos, 28-24-es győzelmét már nem tudta megakadályozni, így Zdravko Zovko tanítványai újabb nagy lépést tettek az alapszakasz négy legjobb csapatának elérése felé.

Ipress Center-Vác – DKKA 24-28 (11-15)

A DKKA csapatának gólszerzői: Szalai 7, Vincze 7, Triscsuk 5, Takács D. 4, Kovács A. 3, Azari 1, Klujber 1.

 

A rovat további hírei: Sport

Biztos siker a rangadón

Biztos siker a rangadón

2021. már. 17.

Szűk két negyedig tudta tartani a lépést a Ferencváros a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapatával a két gárda dunaújvárosi bajnokiján ma este.

Videóval kívánnak jobbulást a kézilabdázók

Videóval kívánnak jobbulást a kézilabdázók

2021. már. 17.

Visszavárják a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia tagjai a balesetet szenvedett Bába Mihályt!

DSTV: cél a bennmaradás!

DSTV: cél a bennmaradás!

2021. már. 17.

A Dunaújvárosi Egyetem DSE Pingpong Szakosztályának mindkét csapata tovább folytathatja az NB II küzdelmeit – a koronavírus miatt érvénybe lépett korlátozások nem érintik a sportolókat. Az edzések  a megszokott módon zajlanak, a felkészülés így zavartalan.

Rangadóval folytatják!

Rangadóval folytatják!

2021. már. 17.

A Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket ma este hét órától a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.

Itthon kezdődik az erőltetett menet

Itthon kezdődik az erőltetett menet

2021. már. 16.

A Dág elleni hazai összecsapással vág neki az Extraliga kvalifikációs szakaszának a DKSE röplabda csapata.

Továbbra is hibátlanul

Továbbra is hibátlanul

2021. már. 16.

Kazincbarcikán sem talált legyőzőre a DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata a korosztályos bajnokság hétvégi fordulójában.

Rangadót nyertek a serdülők

Rangadót nyertek a serdülők

2021. már. 16.

A DFVE gyermek és serdülő együttese győzelemnek örülhetett, az ifik viszont vereséget szenvedtek a Ferencváros elleni korosztályos bajnokin.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

  3. Hogyan válaszd ki a megfelelő ékszerszínt a bőrtónusod alapján?

  4. DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

  5. Komoly, jó meccsre készülnek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő