Az a február 28-a is vasárnapra esett. Ünnep volt, kétségkívül jeles nap Újváros életében: kétesztendős építőmunka után megkezdte működését az I-es számú nagyolvasztó. Avatása fényes külsőségek közt zajlott – maga az ország első embere, Rákosi Mátyás is megjelent a ceremónián.
Már a ráhangolás idején lelkesítő jelentések láttak napvilágot az üzemi című újságban, két nappal az avató előtt például ekként: „… a kohó süvítő hangja … adja hírül országnak-világnak: él és dolgozik a mi nagy alkotásunk, működik a Sztálin Vasmű I. számú nagyolvasztója!”
A vasárnapi eseményről szóló tudósítások aztán végképp himnikus magasságokat céloztak: „Sztálinváros első nagy győzelmi ünnepéről”, a jólét emeléséért folytatott harc „új erődítményéről” szóltak az írások. Szerzőik nem fukarkodtak a jelzőkkel és szóképekkel, amikor azt ecsetelték, hogy „felzúgott az élet jele” – persze, a korkívánalom szerint való volt ez. Ám ami a szólamok mögött a lényeg: valóban jelentős ipari létesítmény született. És bár politikusok sora volt jelen az avatáson, a tudósításokban a főszerephez azok jutottak, akiken a siker legfőképp múlott – munkások, mérnökök, az ácsbrigád vezetője, a kohómester, vagy az olvasztár, aki az első csapolást végezte: L. Szász Antal.
1954. február 28-a: egy jelentős mérföldkő a vasmű történetében.
Fotók: MTI(nyitókép), Dunaújvárosi Hírlap Archívum
!["Én akartam Magyar földön Magyar huszár lenni!"](/sites/all/files/styles/rovat/public/images/news/bev/15843.jpg?h=82f92a78 ""Én akartam Magyar földön Magyar huszár lenni!"")
