Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Huszti Zsolt a DK jelöltje

Közélet
választás
dk
Demokratikus Koalíció

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. már. 23., 19:10

Huszti Zsoltot indítja a június 5-i időközi választáson a Demokratikus Koalíció helyi szervezete.

Mezei Zsolt, a párt helyi szervezetének elnöke azzal kezdte sajtótájékoztatójukat, hogy bajban van Magyarország, probléma van az egészségügyben, az oktatásban, nagy a kivándorlás és a szegénység. Mint mondta, az országban és Dunaújvárosban is rendet kell tenni. Ezután bejelentette, hogy a június 5-i időközi választáson Huszti Zsoltot indítják. Ő már a 2014-es választáson is indult ebben a körzetben, az MSZP-DK-Együtt összefogásában. Mezei Zsolt úgy fogalmazott, a pártok közt érvényben lévő megállapodás értelmében ismét őt indítják a mostani voksoláson. Azt is mondta, hogy a jelöléssel kapcsolatban megkeresték a többi pártot, de még nem kaptak visszajelzést, viszont tovább már nem akartak várni a bejelentéssel. Azt is hozzátette, majd kiderül, hogy a baloldai pártok a jelöltjük mellé állnak-e, s támogatják az időközin. Huszti Zsolt, a Demokratikus Koalíció párttagja, geográfus. Korábban a helyi és a pécsi egyetemen is dolgozott, jelenleg egy munkahelyteremtési projekt tervezésén dolgozik Szekszárdon. Szerinte hatékony képviseletre van szükség, több elhanyagolt terület van a körzetben, és szaktudását szeretné felhasználni a várost érintő ügyekben.

Mezei Zsolt és Huszti Zsolt

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: a hajléktalanok helyzete

DSTV: a hajléktalanok helyzete

2021. júl. 11.

Érzékeny témára fókuszált a DSTV összeállítása. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Motyovszki Mátyás képviselő tartott tájékoztatót a napokban, miután több lakossági bejelentés érkezett rendkívüli eseményről. Hangkép.

DVCSH kontra önkormányzat – itt a friss közlemény

DVCSH kontra önkormányzat – itt a friss közlemény

2021. júl. 09.

Hivatalos közleményben reagált a szolgáltató tegnapi megnyilatkozására Dunaújváros önkormányzata – a dokumentumot betűhíven közli a DO. A szolgáltató megnyilatkozásait a "szórakoztató humor" körébe sorolja a közlemény; teljes állomány a hajtás után.

Rendkívüli közgyűlés – három fontos témával

Rendkívüli közgyűlés – három fontos témával

2021. júl. 08.

Rendkívüli nyílt üléssel folytatta munkáját Dunaújváros közgyűlése a Városháza „C” szárnyában csütörtökön délelőtt – három halaszthatatlan téma került a képviselők elé.

Lomtalanítás: a Technikum II. városrészben folytatják

Lomtalanítás: a Technikum II. városrészben folytatják

2021. júl. 08.

Négy helyszínen lesz gyűjtőpont szombaton, ezek közül kettőnél az elektronikus hulladékot is várják!

Rendkívüli közgyűlés: három halaszthatatlan

Rendkívüli közgyűlés: három halaszthatatlan

2021. júl. 07.

Rendkívüli nyílt üléssel folytatja munkáját Dunaújváros közgyűlése a Városháza "C" szárnyában csütörtökön – a képviselők három halaszthatatlan kérdésről dönthetnek.

Hálózatfejlesztések a város több pontján

Hálózatfejlesztések a város több pontján

2021. júl. 05.

Közintézmények és társasházak is részesülhetnek a fejlesztések előnyeiből a jelenleg is futó munkálatok nyomán. 

Képkeret egy csodálatos háttérhez

Képkeret egy csodálatos háttérhez

2021. júl. 04.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy már-már ikonikus helyszín szépült tovább. Mezei Zsolt alpolgármester, és Rohonczi István ROHO képzőművész avatott fel egy szelfipontként is funkcionáló képkeretet a felső Duna-parti sétányon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  2. Miért népszerű a scrapbookozás?

  3. Egri előny a negyeddöntőben

  4. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  5. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő