Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A Dunaferr Kupáért tornáznak

Sport
torna
Dunaferr SE
Dunaújváros
utánpótlás
Török Dániel

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. ápr. 29., 08:03

Szombaton reggel kilenc órától rendezi meg a Dunaferr SE Torna Szakosztálya a meghívásos, nívós eseményt, melyen közel száz versenyző mutatja be tudását.

A Dunaferr SE tornacsarnokában a szokásosnál is nyüzsgőbb az élet manapság, hiszen az általános iskolás korúak nagyban készülnek a tavasz egyik legrangosabb megmérettetésére, a Dunaferr Kupára. A szombaton reggel kilenc órától kezdődő versenyre a hazaiak öt, az ország kiemelkedő utánpótlás bázis nevelő egyesületét, így a Békéscsabát, a Tatát, az UTE-t, az FTC-t valamint az Adácsot hívták meg.  A verseny részleteit Török Dániel edzőtől tudtuk meg, akinek a szervezésben Badics Réka és Szőke Nóra edzők segítettek:

- Az ország jelentősebb tornaklubjai érkeznek hozzánk, így összességében közel száz tornász lép majd a szerekhez szombaton reggel kilenc órától egészen délután hat óráig. A Dunaferr Kupán az általános iskola első osztályosaitól az ötödik, hatodik osztályosokig bezáróan vesznek részt versenyzőink. A kisebbek erre a versenyre, amely nagyon jól illeszkedik a képzési programba, már ősszel elkezdték a felkészülésüket. Nekik ez a tavaszi időpont ideális, hiszen így azt tudják megmutatni, hogy fél év alatt milyen munkát végeztek el. A nagyobbak számára a mostani verseny könnyebbnek mondható, hiszen a programok főként az alapokra helyezik a hangsúlyt, vagyis anyagerőben nem a legerősebb gyakorlatok kerülnek bemutatásra. Emellett azonban vannak olyan bemutató programok, melyekkel az első, második osztályosok a közeljövőben rendezendő csapatbajnokságra készülnek.

Képek forrása: Dunaferr SE Torna Szakosztály (archív)

- Milyen elvárásokkal vágtok neki a versenynek?

- Nem teszünk terhet gyermekeinkre azzal, hogy ezt helyezésekben mondjuk ki. Ilyenkor az általános elvárás az, hogy a gyakorlatát mindenki a lehető legjobb tudása szerint mutassa be, hiszen a legjobbak közé jutni csakis szép tornával lehet.
Mint azt a Dunaferr Kupa egyik fő szervezőjétől, Badics Réka edzőtől megtudtuk, a rendezvényt nagyon sokan támogatják, akik a díjazásban részesülő gyermekeknek ajánlottak fel ajándékokat. Azért, hogy az értékelés zökkenőmentes legyen, a pontozók közé minden csapat delegál egy-egy tagot, valamint érkeznek semleges bírák is, hogy segítsék a zökkenőmentes lebonyolítást.

A rovat további hírei: Sport

Dunaújvárosi éremeső a szezonnyitón

2026. feb. 11.

Összesen huszonegy dobogós helyezéssel zárták az Arany iskolában megrendezett utánpótlás szezonnyitó viadalt a DLSE lábtoll-labdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Miskolci előny a negyeddöntőben

2026. feb. 11.

Minden harmadot egy góllal megnyerve aratott 4-1-es győzelmet az Acélbikák hokisai ellen a DVTK Jegesmedvék alakulata a bajnoki negyeddöntő első, miskolci felvonásán kedden este.

Aranyos kezdés a válogatón

2026. feb. 10.

Két aranyéremmel zárták a DKSE birkózói a Pesterzsébeten megrendezett U17-es kötöttfogású és női válogató versenyt a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: kedvenc lett az Angels

2026. feb. 10.

Vannak Dunaújvárosban olyan visszatérő kezdeményezések, amelyek egyre nagyobb figyelmet kapnak és érdemelnek. Ilyen például a "Dunaújváros kedvence" szavazás – a sport kategóriában mindig nagy verseny van, 2025 végén pedig ezt a versenyt az Angels Jégkorong Sportegyesület húzta be. Hangkép.

Bajnoki negyeddöntő a Jegesmedvék ellen

2026. feb. 10.

Miskolcon, a DVTK Jegesmedvék ellen kezdi meg a két győzelemig tartó párharcot a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

A véghajrákat nem bírták a DKKA fiataljai

2026. feb. 09.

Hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett vereséget a DKKA U18-as és U20-as együttese a Kozármisleny ellen a korosztályos bajnokságok vasárnapi fordulójában.

Kovács-Seres Hunor lett a 2025-ös év legjobbja

2026. feb. 09.

A DKSE fiatal úszóját, Kovács-Seres Hunort választották meg a 2025-ös év legjobb ifjúsági férfi nyíltvízi úszójának.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  2. Idegenben szerepel a DKKA

  3. DSTV: ismerkedős napok

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. Bravúr kell a továbbjutáshoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő