Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Épül a Kaptár Terasz

Kultúra
Kaptár
koncertek
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. ápr. 07., 13:29

A Kaptár Fesztiválon már a szabadban is ücsöröghetünk majd az italunkat kortyolgatva, jövő hét péntekre ugyanis felépül a hetven négyzetméteres nyitott terasz a pub előtt.

Húsz zenekar lép fel két nap alatt az ötéves Kaptár Music Pub minifesztiválján, de a vendégek birtokba vehetik a vadonatúj teraszt is, melynek átadója a fesztivál első napján, április 15-én, pénteken lesz. Tóth Zoltán, a Kaptár programszervezője, üzletvezetője és lelke beszélt nekünk – mint immár az esemény és a Kaptár kiemelt médiatámogatójának - az épülő teraszról.

- A terasz nagyjából két és fél hétig készül és három-négy ember segíti az építkezést. Az építést a tulajdonos, Kádár László és három-négy barátja végzi önkéntes alapon, de hozzáértő kezekkel, hiszen mindegyikük rendelkezik építőipari szakmával. A terasz 3,5x20 méteres, azaz hetven négyzetméteres lesz, mely 60-80 fő befogadására alkalmas. Az erős, tartós műfűvel borított, kert jellegű, nyitott helységet vas vázon nyugvó fa kerítés veszi majd körbe, melyen két bejárat helyezkedik el, mindkettő a járda felől."

Félig szellős, félig napos, hangulatos terasz épül tehát, mint mondta, főleg fekete-vörös és zöld színekkel, dekor elemekkel. De a terasz nem egy szimpla terasz lesz, ahol csak bámészkodni lehet, hanem egy második helyszín a programoknak is:

- Tervezünk kitenni néhány hangfalat, amin kellemes zenék, vagy éppen a lent koncertező zenekar fellépése is hallható. Emellett épül egy kisszínpad is, amit szeretnénk alkalomadtán megtölteni kisebb koncertekkel, akusztikus fellépésekkel, karaoke bulikkal, vagy stand up műsorokkal. Kivetítő is kerül majd a felszerelések közé, melyen akár a lenti koncertet, vagy videóklipeket, vagy sporteseményeket is lehet nézni, tervben van a 2016-os foci EB-t is közvetítése is.

Unalmas tehát a terasz sem lesz majd a Kaptárban. Attól sem kell tartani, hogy ami a bulizó fiataloknak kényelmes és hangulatos, az a munkába igyekvőknek kellemetlenséget okoz.

-Kimondott kellemetlenséget nem fog okozni a vasműs dolgozóknak az új terasz, talán csak annyiban, hogy az eddig ott parkoló tíz autóból csak négy tud majd odaállni. A terasz építésének egyik fő szándéka - amellett, hogy ki lehessen ülni - hogy tehermentesítse a járdát a kint ácsorgó fiataloktól, akik gyakran elállják a vasműbe, vagy a vasműből igyekvő dolgozók útját. A vendégeknek a Kaptár előtt nem volt más helyük dohányozni, de a dolgozók közlekedését sem szeretnénk tovább feltartani. Ahogy több fórumon is, itt is szeretnénk nagy köszönetet mondani a városnak, a vasmű dolgozóinak, hogy tolerálják az ittlétünket. Közvetlenül a gyár tövében nincs egyszerű dolgunk, de igyekszünk a legkevésbé útban lenni, zavarni, de mégis minőségi szórakozást hozni a városiaknak."

A köszönetnyilvánítás nagy eseménye is lesz a jövő heti Kaptár Fesztivál, amin húsz zenekar és néhány más program is várja a bulizni vágyókat, ráadásul teljesen ingyen.

A rovat további hírei: Kultúra

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

2020. jan. 15.

Hallottak, hallottatok már arról, hogy a Vasgyár legendás vezére, Borovszky Ambrus hintón járta be a gyárat, és alkalmanként  a városba is kihajtatott? Itt a bizonyíték! És itt az idő, hogy közös várostörténeti kalandra csalogassunk minden lokálpatriótát! 

Pannon Filharmonikusok: kamarakoncert az altemplomban

Pannon Filharmonikusok: kamarakoncert az altemplomban

2020. jan. 15.

Visszatérő vendégként lépnek közönség elé a Pannon Filharmonikusok muzsikusai szeretett városunkban szombaton: ezúttal egy fagott-zongora duó mutatkozik be a Krisztus király főtemplom új koncerthelyszínként debütáló fűtött altemplomában.

Zeneiskola: Gála 2020  – telt házzal, nagy tapsokkal (webgalériával)

Zeneiskola: Gála 2020 – telt házzal, nagy tapsokkal (webgalériával)

2020. jan. 14.

Jubileumi gálára várta a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola  – a kiállításmegnyitóval kezdett, a növendékek és zenepedagógusok, intézményi formációk bemutatkozásával folytatott, a Hot Jazz Band remek hangversenyével koronázott programnak a Bartók adott otthont múlt szombaton. Meséljenek a képek is!

ICA-D: két remek tárlat, két titkos hőssel

ICA-D: két remek tárlat, két titkos hőssel

2020. jan. 13.

Izgalmas bemutatókkal folytatódott a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállításainak sorozata: péntek óta Orosz Péter alkotásaiból, valamint - Laszlo Milasovszky festményeiből láthatnak válogatást az érdeklődők – egészen február elejéig.

ProArt: intézményi évértékelők, jeles tervek

ProArt: intézményi évértékelők, jeles tervek

2020. jan. 10.

Intézményi évértékelők mellett az új esztendőre vonatkozó jeles tervek is szerepeltek a DSTV kulturális magazinja, a ProArt kínálatában. A hangkéses összegzés itt látható!

Zeneiskola: Gála 2020 – Újévi Koncert a Bartókban

Zeneiskola: Gála 2020 – Újévi Koncert a Bartókban

2020. jan. 09.

Kiállításmegnyitó, növendékek és zenepedagógusok, intézményi formációk bemutatkozása, Hot Jazz Band  koncert – jubilál a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola, immár tizedszerre szervezik meg az újévköszöntő gálát. Az eseményre a Bartókban várják aí közönséget szombaton délután és este.

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

2020. jan. 09.

"Mintha tegnap lett volna... mármint nem 2019, ahogy január elsején szokták mondani, hanem 1999, amikor a VIVÁ-n Jennifer Lopez- Waiting for tonight c. dala szólt a tévében Kareszék nappalijában a Váci (sugár)úton szilveszterkor, mi meg egyszer csak - óriási petárdazaj közepette - átzúgtunk a 2000-es évbe, és azt hittük, minden más lesz." Nagy visszatérés dr. Senki blogján!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon

  2. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  3. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

  4. Innováció a csomagolástechnikában: a modern tasakok fejlődése

  5. Vereségekkel zárták az alapszakaszt

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  2. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. Dunaújvárosi előadó is áll A Dal színpadán

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő