Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Felemás mérleg a Szentes ellen

Sport
vízilabda
DFVE
Dunaújváros
bajnokság
utánpótlás
Szentes

facebook megosztás

spigott - 2016. ápr. 18., 19:55

A DFVE serdülő együttese négy góllal kikapott, míg az ifjúságiak hasonló különbségű győzelmet arattak a Szentes ellen lejátszott bajnoki találkozókon.

Hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában ugrott medencébe ma délelőtt és kora délután a DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata. A dunaújvárosi fiatalok ezúttal a szentes korosztályos együtteseit látták vendégül, s mindkét csapatunkra igen nehéz feladat várt a bajnoki élmezőnybe tartozó vendégek ellen.

A mérkőzések sorát a serdülők kezdték, ám Brávik Fruzsina együttese számára nem alakult jól az összecsapás első negyede, hiszen a vendégek öt alkalommal is betaláltak a hazai kapuba úgy, hogy a mieink csak két góllal tudtak válaszolni. A félidei szünetig szerencsére sikerült valamelyest csökkentenie hátrányát a dunaújvárosi serdülőknek, ám hiába jöttek fel két gólra, a térfélcserét követően újra a szentesiek voltak pontosabbak a kapuk előtt, így a harmadik és a negyedik negyedet is egy-egy góllal, míg a mérkőzést végül néggyel sikerült megnyerniük (13-17).

A serdülők után következhetett az ifjúságiak mérkőzése, melyet a tabella második helyén álló szentesiek várhattak valamivel kedvezőbb helyzetből, ám a DFVE fiataljai ezúttal remek napot fogtak ki, s már az első negyedben két góllal megléptek vetélytársuktól. A második felvonásban megfelezte hátrányát a szentesi alakulat, majd a harmadikban döntetlenre végeztek a felek, így a záró etap előtt továbbra is egy gól volt a mieink előnye (6-5). Az utolsó nyolc percben azonban állva hagyta ellenfelét együttesünk, mely három találatot szerzett úgy, hogy saját kapuja előtt nem engedte kibontakozni a vendégeket, így a rangadó végül 9-5-ös dunaújvárosi győzelemmel ért véget.

Eredmények, gólszerzők

Serdülők: DFVE – Szentes 13-17 (2-5, 3-2, 5-6, 3-4)
Gólszerzőink: Vályi V. 7, Huszti V. 2, Dorak 2, Telek 1, Velics 1.

Ifjúságiak: DFVE – Szentes 9-5 (2-0, 2-3, 2-2, 3-0)
Gólszerzőink: Mchunu 2, Brezovszki 2, Sajben 2, Vályi V. 1, Fazekas 1, Huszti V. 1.

A rovat további hírei: Sport

Remek második félidő Pakson

Remek második félidő Pakson

2024. nov. 25.

Sorozatban aratott ötödik győzelmüknek örülhettek a Dunaújváros FC női labdarúgói az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjában.

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

2024. nov. 25.

Sok helyzetet kihagyott, a speciális játékelemekben finoman szólva sem remekelt, így háromgólos vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen.

DSTV: játékkal emlékeztek

DSTV: játékkal emlékeztek

2024. nov. 24.

2023-ban nagyon sokan emlékeztek egy kiváló sportemberre, a helyi darts-közösség oszlopos tagjára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Győri Tamásra. A Dunaújvárosi Darts Club pedig idén is egy jó hangulatú, méltó dartsversennyel tisztelgett a sportoló emléke előtt. Hangkép.

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

2024. nov. 24.

Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Pontszerzés idegenben

Pontszerzés idegenben

2024. nov. 23.

Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.

A vége már sima volt

A vége már sima volt

2024. nov. 23.

Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

2024. nov. 23.

Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

  2. DSTV: jeges Dunaújváros

  3. DSTV: erős a jótékony oldal

  4. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  5. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő