Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Futsal: bravúros győzelem

Sport
futsal
Dunaferr DF Renalpin FC
Dunaújváros
bajnokság
rájátszás

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. ápr. 25., 20:56

Fordulatokban bővelkedő, a játékvezetői tévedésektől sem mentes mérkőzésen az idegeivel jobban bíró Dunaferr megérdemelt győzelmet aratott a Berettyóújfalu ellen. Együtteüsnk az első félidő után még hátrányban volt, de a fordulás után négy gólt szerzett, s végül 6-4--re nyerte a rangadót.

Komoly feladat várt futsalosainkra, akik azt a Berettyóújfalut fogadták, akik a mieink előtt az alapszakaszban a harmadik helyen zártak, és a rájátszás első fordulójában, csakúgy, mint a Dunaferr - győztek, így a tabella második helyén állnak. Fehér Zsolt edzőnek a csapat összeállításánál nagyon nehéz feladata volt, hiszen egy egész sornyi játékosát kénytelen volt sárga lapok, vagy egyéb ok miatt kihagyni, így a fiatalok közül többen kaptak lehetőséget. Ígéretes hazai kontrával indult a találkozó, ám Varga Csaba keresztpassza nem jutott el Horváth Norbertig, majd az újabb lehetőség ismét Varga lábában volt, de ekkor a vendég kapus bravúrral hárítani tudott. Nem úgy fél perccel később, amikor ismét a Dunaferr 15-se került helyzetbe, de ekkor lövése után már a hálóban landolt a labda (1-0). A vezetésnek azonban nem sokáig örülhettünk, mivel a vendégek Dávid találatával egyenlítettek (1-1).

Élvezetes játékkal teltek az első percek, amelyben a mieink főként a védekezésre, majd az abból indított kontrákra helyezték a hangsúlyt. Egy ilyen akció végén Varga próbálkozását követően a labda a kereszt és az oldalléc találkozásánál csattant. A 8. percben bebizonyosodott, hogy a kis gól is gól, hiszen Horváth Norbert beadása egy vendég védő lábáról csorgott saját kapujába (2-1). A folytatásban szemre ugyan a vendégek irányították a játékot, de a labdabirtoklással nem mentek sokra a fegyelmezetten visszazáró hazaiakkal szemben. A félidő derekánál húzott egy merészet Fehér Zsolt, aki kapusa helyett Ivacs Gábort küldte támadásba. A sokpasszos, öt a négy elleni játék végén sikerült lövésig jutnia Schrancz Balázsnak, de a labda centikkel elkerülte a jobb alsó sarkot. Három és fél perccel a szünet előtt egyenlített a vendég gárda. Dávid célzott pontosan, majd újabb fél perc elteltével már a vezetés is náluk volt, miután Vulovics használta ki ziccerét (2-3).

Az utolsó másodpercekben Reveland kellett ahhoz, hogy ez maradjon a félidei állás, akik hatalmas bravúrral hárított egy közeli lövést. A fordulást követően Rábl adott forintos passzt Gálnak, de kapusunk megint fantasztikus reflexmozdulattal védett. A következő percekben egymás hibáiból éltek a csapatok, majd Ivacs Gábor került a padlóra, akit Vulovic egy balegyenessel küldött oda. A túlzott idegeskedése természetesen piros lapot eredményezett. Ezzel két percre emberelőnybe került a Dunaferr, melyet Klacsák Bence használt ki, aki remekül ismerte fel lövőhelyzetét (3-3). A gól ismét felpörgette a játékot, de amíg Horváth Norbert labdája nem jutott túl a berettyói kapuson, addig Szabó Péteré igen, ezzel ismét előnyt szereztek a vendégek (3-4). Ismét lehetett az egyenlítésért küzdeni, ez azonban sehogy nem jött össze. Gyorsan teltek a percek, helyzetek nélkül. A hajrában a sorcsere jót tett a mieinknek, hiszen Fridrich előbb cseleivel hozta zavarba a berettyói védelmet, aki a 34. percben egyenlíteni tudott (4-4).

A vezetés a következő hazai kontránál Schrancz lábában volt, de Tihanyi védett lábbal. Nem úgy egy perccel később, amikor Varga szerzett labdát az ellenfél térfelén, aki a kapujából kifutó hálóőr mellett talált a kapuba (5-4). A vendégek azonnal mezőnyjátékosra cserélték kapusukat, hogy emberelőnyben játszanak tovább. Ez azonban nem tartott a végtelenségig, mivel az üres kapu felé meglóduló Horváth Norbertet Szabó állította meg, ezzel azonnal piros lap lett jutalma. A vége előtt 90 másodperccel furcsa szabadrúgáshoz jutott a Berettyóújfalu, miután a sporik egymás ellen ítéltek, de az szerencsére kimaradt. Az utolsó perc feszültségét nem bírta elviselni Tihanyi, aki Fridrich Dávidot öklelte fel a büntetőterületen belül, amelyért a piros lap és büntető párosult. Az Schrancz vágta kegyetlen erővel a felső léc alá, ezzel beállítva a 6-4-es végeredményt. A Dunaújváros így a rájátszásban hibátlan, hiszen kettő meccséből kettőt megnyert. A fiúk legközelebb május 2-án idegenben, a Győr otthonában lépnek pályára.

Dunaferr DF Renalpin FC – MVFC Berettyóújfalu 6-4 (2-3)

Dunaferr DF Renalpin FC: Reveland Zoltán – Varga Csaba 2, Klacsák Bence 1, Horváth Norbert 1, Fridrich Dávid 1. Cserék: Rigó László – Horváth Szabolcs, Schrancz Balázs 1, Bognár Bálint, Ivacs Gábor, Gorjanácz Márió, Csányi Dávid István. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

MVFC Berettyóújfalu: Tihanyi Csaba – Rábl János, Szabó Péter 1, Sánta János Attila, Dávid Richárd 2. Cserék: Mezei Dávid – Stanic Srdan, Vulovic David 1, Klochko Dmytro, László Márk, Nagy István, Harmati Tamás, Gál István. Vezetőedző: Turzó József.

A rovat további hírei: Sport

Szoros siker a NEKA otthonában

Szoros siker a NEKA otthonában

2025. aug. 19.

Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

2025. aug. 18.

Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

2025. aug. 18.

Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

2025. aug. 17.

Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.

DSTV: készülnek a szezonra

DSTV: készülnek a szezonra

2025. aug. 16.

A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.

Ötödik helyért játszik a válogatott

Ötödik helyért játszik a válogatott

2025. aug. 16.

Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  2. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  3. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

  4. Illóolajok világa: választás az egyedi és a keverék olajok között

  5. Csak egy pont jutott a DFC-nek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő