Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vízilabda: négy között a Mihók-csapat

Sport
vízilabda
DUE-Maarsk Graphics
Dunaújváros
bajnokság
Szeged

facebook megosztás

spigott - 2016. ápr. 02., 19:12

Ahogy hazai környezetben, úgy Szegeden is 18-5-ös győzelmet aratott a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, mely kettős sikerrel jutott a bajnokság elődöntőjébe.

Azok után, hogy a negyeddöntő első meccsén kiütéses, 18-5-ös győzelmet aratott, mindössze egyetlen sikerre került a legjobb négy közé jutástól a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata a bajnoki rájátszásban. Együttesünk ma este hat órától újra a Szeged ellen ugrott medencébe, s bár ezúttal idegenben kellett bizonyítania Mihók Attila tanítványainak, a cél nem lehetett más, mint a továbbjutást jelentő második siker megszerzése.

A kezdésre mindenesetre nem lehetett panasz, hiszen az első meccsen öt gólt szerző Gurisatti Gréta révén már az első percben megszerezte a vezetést csapatunk, mely Menczinger átlövésével, majd Vályi Vanda megúszásból szerzett góljával 3-0-ra meglépett ellenfelétől, s nem is volt véletlen, hogy a szegediek igen hamar kikérték első idejüket. A vendéglátók az 5. percben törték meg gólcsendjüket, de erre is volt válasza egyetemistáinknak, akik közül Menczinger Kata büntetőből, míg Szilágyi Dorottya emberelőnyből volt eredményes. A negyed hajrájában sikerült ugyan szépítenie a hazaiaknak, de az első etap végén magabiztos, 5-2-es vezetéssel vonulhatott rövid pihenőre együttesünk.
A második negyed elején a korábbiakhoz képest viszonylag sokat, majdnem három percet kellett várnia mieink újabb találatára, ám ezt követően állva hagyta vetélytársát a DUE-Maarsk Graphics, mely újabb négy találattal lépett meg ellenfelétől úgy, hogy a szegediek egyszer sem tudták bevenni Kasó Orsolya kapuját. Ennek is köszönhetően a félidőben már 10-2-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző, s nem kellett túl nagy bátorság ahhoz, hogy megállapítsuk, eldőlt a mérkőzés.

A térfélcsere után már nem nagyon kellett izgulnia a dunaújvárosi szurkolóknak, még úgy sem, hogy a tetemes előny birtokában azért visszavett a tempóból Mihók Attila együttese. Egyetemistáink azonban ennek ellenére is növelni tudták előnyüket, mert a harmadik negyedben szerzett két góljukra ezúttal sem tudtak válaszolni a vendéglátók, így a záró etap előtt már 12-2-re vezetett csapatunk. A negyedik negyedben már kevesebbet foglalkozott a védekezéssel a Mihók-csapat, így a hazaiak több gólt szereztek három perc alatt, mint az azt megelőző három felvonásban. A különbség azonban így is csak nőtt a két együttes között, mert a mieink lényegesen határozottabbak voltak a szegedi kapu előtt, így az utolsó etapot 6-3-ra, míg a mérkőzést a dunaújvárosi összecsapáshoz hasonlóan 18-5-re nyerte a DUE-Maarsk Graphics, mely kettős győzelemmel jutott be a bajnokság legjobb négy csapata közé.

Szeged – DUE-Maarsk Graphics 5-18 (2-5, 0-5, 0-2, 3-6)

Szeged: Szikora, Miklós, Rudics, Lengyel A., Lengyel D. 2, O-Nagy, Tóth 1. Csere: Tóth E. (kapus), Lengyel D., Dalmády P., Dalmády Sz. 2., Árkosy, Vida. Vezetőedző: Varga Árpád.

DUE-Maarsk Graphics: Kasó, Szilágyi 1, Menczinger 3, Gurisatti 3, Horváth 5, Garda, Somhegyi 1. Csere: Vályi V. 2, Vályi F. 1., Brezovszki 1, Huszti, Ziegler, Mchunu 1. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

Mayer Gréta lett az ország legjobbja

Mayer Gréta lett az ország legjobbja

2025. nov. 16.

A DKSE kiválósága, Mayer Gréta szerezte meg az összetett aranyérmet a női mesterfokú bajnokságon, melyen Szilágyi Nikolett lett a második, míg a harmadik helyet Schermann Bianka érdemelte ki.

Sokba került a rövidzárlat

Sokba került a rövidzárlat

2025. nov. 16.

Az első félidőben tetemes hátrányt szedett össze Kisvárdán a DKKA csapata, mely hiába küzdött példamutatóan, végül ötgólos vereséget szenvedett szombat esti bajnokiján.

Harmadszor a DEAC ellen

Harmadszor a DEAC ellen

2025. nov. 15.

A tabellán ötödik DEAC elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga csatározásait a DAB jégkorong csapata vasárnap este fél héttől.

Kisvárdán szerepel a Kohász

Kisvárdán szerepel a Kohász

2025. nov. 15.

A hosszú utazás után egy igen keménynek ígérkező mérkőzés vár a DKKA női kézilabda csapatára a Kisvárda otthonában ma este hat órától.

"A Gebei" – avagy hogyan lesz rablóból pandúr a hoki jeges színpadán

"A Gebei" – avagy hogyan lesz rablóból pandúr a hoki jeges színpadán

2025. nov. 15.

Pályája egybeesett a magyar jégkorong legújabb aranykorával, ráadásul – sípmesterként – a sportág nemzetközi szinten legmagasabban jegyzett személyisége Gebei Péter. A Gebei – ez a címe annak a megjelenés előtt álló kötetnek, amely egyfelől az életpályát summázza, másrészt saját(os) nézőpontból a honi hoki elmúlt évtizedeinek történetét is összegzi.

Fontos pontokra hajt a DFC

Fontos pontokra hajt a DFC

2025. nov. 15.

Az utolsó előtti Pénzügyőr elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja az NB III-as pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma délután egy órától.

Csak az ifik örülhettek

Csak az ifik örülhettek

2025. nov. 14.

A DKKA serdülő kézilabdázói kikaptak, az ifjúságiak viszont simán nyertek a Bajnok DSE Nemesvámos elleni korosztályos hazai bajnoki találkozón.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  2. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  3. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

  4. Illóolajok világa: választás az egyedi és a keverék olajok között

  5. Csak egy pont jutott a DFC-nek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő