Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Dunaújvárosban ünnepelte bajnoki címét az ETO

Sport
futsal
Dunaújváros
bajnokság
Dunaferr DF Renalpin FC
Rába ETO

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. máj. 31., 19:48

A mérkőzés nagyobbik részében jobban, veszélyesebben játszó Rába ETO háromgólos, 5-2-es győzelmet aratott a Dunaferr DF Renalpin FC elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este. A vendég zöld-fehérek ezzel a sikerrel ráadásul be is biztosították bajnoki címüket.

A futsal NB I felsőházi rangadóján a Dunaferr a tabella élén álló Rába ETO együttesét fogadta. A mindkét csapat számára óriási téttel bíró összecsapás első pozitív meglepetését a mieink kispadjának összetétele okozta, hiszen ott találtuk többek között a sérüléséből felépült Horváth Szabolcsot, valamint a Dunaferr egykori csapatkapitányát, futsal együttesünk alapító tagját, Szabó Gergelyt. Bár a győriek kezdték a találkozót, egy jó ütemű labdaszerzés után Varga lódult előre, akinek lövését Tóth lábbal hárította. Ekkor a kezdeti taktika jól láthatóvá vált, vagyis a labdát többet birtokolta az ETO, míg a mieink a zárt védekezésből indított kontrákra rendezkedtek be. Revaland mutatkozott be egy szabadrúgás után, majd Horváth Norbert cikázott végig a pálya közepén, de az utolsó pillanatban szerelni tudták. Az első cseréket követően sem változott a játék képe, viszont a vendégeket sikerült megzavarni a 8. percben annyira, hogy kétszer gurították haza a labdát, amely a futsalban nem szabályos.

A szabadrúgást Hosszú pöckölte Horváthnak, de a lövésbe belevetődtek a spanyol védők. Revelandnak fél perc múlva kellett bravúrt bemutatnia Calvo közeli lefordulása után. A folytatásban szépen gurigáztak a vendégek, ennek ellenére nagyobb veszélyt nem tudtak kialakítani, egészen a 13. percig. Ekkor egy távoli lövésbe nyúlt bele Solano, melyet először hárított Reveland, de a kipattanónál már nem volt esélye (0-1). A középkezdés után azonnal Horváth Norbert lábában volt az egyenlítés, Tóth azonban lábbal védett. Fehér Zsolt kért időt, aki a labdatartásra, és a támadásvezetésre hívta fel játékosai figyelmét. Ebben azonban a következő percekben sem láttunk jelentős változást. Jaison jobboldalról leadott bombáját ütötte szögletre kapusunk, majd egy ritmusváltást követően került ziccerbe Harnisch, aki közelről nem hibázott (0-2).

A vége előtt 25 másodperccel Horváth, majd Hosszú veszélyeztetett, de erre az ETO-nak is volt válasza, viszont azokat Reveland védte. A szünet után Constantino lövésére Varga válaszolt, de a labda a kapufát érintve perült mellé, majd Horváth próbálkozását ütötte ki Tóth. Élénkebbé vált a találkozó, több kapura tartó lövéssel, és újabb vendég góllal. Egy szép hazai akció után indult előre a Harnisch, aki nagy erővel talált be a Dunaferr kapujába (0-3). Ez feltüzelte a mieinket, akik jól támadták le a labdát hátul passzolgató vendégeket, akiktől Varga szerzett labdát, majd lövése Tóth lábai között talált utat a hálóba (1-3). Feljebb tolta védekezését a Dunaferr, ezzel többször megzavarva a Győr passzolgatását, viszont ismét Reveland kapott dicséretet társaitól, aki két alkalommal védett bravúrosan.

A 32. percben Constantino lövésénél azonban ő is tehetetlennek bizonyult (1-4), mely után mindent egy lapra feltéve vészkapusra váltott a Dunaferr. Négy és fél perccel a vége előtt Fehér Zsolt kérte ki második idejét, majd Hosszúra játszották ki a mieink a lehetőséget, akinek lövését Tóth tenyerelte oldalra, aki a következő Hosszú bombánál már nem védhetett (2-4). Ekkor, kettő perccel a vége előtt nagy lehetőséghez jutottunk, de Horváth Norbert lövésébe beledobták magukat a vendég védők. Ezzel azonban elfogyott a puskapor, ráadásul Drahovsky is betalált, végleg eldöntve a rangadót (2-5). A vendégek győzelme egyben bajnoki címük ünneplését jelentette, míg a Dunaferr továbbra is versenyben van az ezüstérem megszerzéséért.  

Dunaferr Renalpin FC – Rába ETO 2-5 (0-2)
Vezették: Farkas Balázs, Zimonyi Péter, Gál Péter

Dunaferr DF Renalpin FC: Reveland Zoltán – Hosszú Ádám 1, Klacsák Bence, Horváth Norbert, Varga Csaba 1. Cserék: Hegedűs Ferenc – Schrancz Balázs, Aradi Csaba, Ivacs Gábor, Fridrich Dávid, Gorjanácz Márió, Nagy Attila, Horváth Szabolcs, Szabó Gergely. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

Rába ETO: Tóth Gyula – Solano Luchena Sergio 1, Calvo Rodriguez Juan Ramon, Constantino Vinas Alejandro 1, Drahovsky Tomás 1. Cserék: Matkovics Gábor – Harnisch Ákos 2, De Ramos Jaison Francisco, Seidler Michal, Rick Gabriel, Amrani Fouad, Sáhó Kristóf, Jakatics Ádám, Alasztics Marcell. Vezetőedző: Illa Sola Jordi.

A rovat további hírei: Sport

Hazai pályán a Fradi ellen

Hazai pályán a Fradi ellen

2025. jan. 24.

Több fiatallal a keretben várja a Ferencváros elleni hazai Erste Liga mérkőzést a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hat edzőmeccs vár a focistákra

Hat edzőmeccs vár a focistákra

2025. jan. 23.

A Hartával kezdi, majd a Gárdonnyal zárja felkészülési meccsei sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Tisztes helytállás a MAFC ellen

Tisztes helytállás a MAFC ellen

2025. jan. 23.

Két szetten keresztül sikerült megszorongatni a tabella harmadik helyezettjét, de a MAFC végül 3-0-s győzelemmel vitte el a pontokat Dunaújvárosból.

DSTV: modern talajborítással gazdagodtak

DSTV: modern talajborítással gazdagodtak

2025. jan. 22.

Mindig öröm, amikor egy-egy oktatási intézményben megvalósult beruházásról számolhatunk be. Most is egy ilyen következik, ugyanis december derekán elkezdték a munkálatokat, mostanra el is készült a Dózsa iskola tornatermének új borítása, így a jövőben egy modern, a korábbinál sokkal biztonságosabb felületen sportolhatnak az iskola diákjai és ifjú röplabdázóink is. Hangkép.

Itthon folytatja a DKSE

Itthon folytatja a DKSE

2025. jan. 22.

Két új játékossal, mégis erősen tartalékosan várja a MAFC elleni hazai találkozót az Extraliga szerda esti fordulójában a DKSE röplabda csapata.

Bemutatkozik a curling

Bemutatkozik a curling

2025. jan. 21.

Újabb jeges sportágat, a curlinget próbálhatják ki az érdeklődők a Dunaújvárosi Jégcsarnokban csütörtökön este nyolc órától.

DSTV: triplázott az R'Angels

DSTV: triplázott az R'Angels

2025. jan. 21.

Harmadik éve töretlen népszerűségnek örvend a R’Angels KCR jégkorongcsapata a városlakók körében. A csapat 2024-ben is megnyerte a Dunaújváros Kedvence szavazás sport kategóriáját. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  2. Miért népszerű a scrapbookozás?

  3. Egri előny a negyeddöntőben

  4. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  5. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő