Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Ünnep istentisztelettel, zenével - Húszéves az Evangélikus Templom

Közélet
evangélikus templom
évforduló
egyház
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. máj. 14., 14:55

Húsz éve az egyház megalapításának és a szentlélek eljövetelének ünnepén, pünkösdkor szentelték fel a dunaújvárosi evangélikus templomot. Ennek megünneplésére gyűltek össze a hívek szombat délelőtt, hogy egy ünnepi istentiszteleten vegyenek részt.

Ennek megünneplésére gyűltek össze a hívek szombat délelőtt, hogy egy ünnepi misén vegyenek részt. A kezdőének után az 5. liturgia énekversei következtek, majd az igeolvasás és a főének után Gáncs Péter elnök püspök emelte ki a szeretet, a türelem és a békesség fontosságát ünnepi köszöntőjében. Őt a Neopolis együttes dalai követték, majd közel húsz gyerek olvasta fel az egyetemes könyörgő imádságot. A kimenő ének előtt pedig dr. Baráth György, a gyülekezet felügyelője mondta el köszöntőjét. Az ünnepi mise után egy kis szeretetvendégségre marasztalták a részvevőket és süteményekkel kínálták egymást. Az ünnepi misére a szakadó eső ellenére is sokan ellátogattak és együtt nézték a képvetítést, vagy a régebben megjelent újságcikkeket a templom életének főbb eseményeiről, mint például az orgona fölszenteléséről. A program Kasó Tibor koncertjével zárult.

2. Galéria
evangélikus templom
mise
Dunaújváros

facebook megosztás

A kezdőének után az 5. liturgia énekversei következtek, majd az igeolvasás és a főének után Gáncs Péter elnök püspök emelte ki a szeretet, a türelem és a békesség fontosságát ünnepi köszöntőjében. Őt a Neopolis együttes dalai követték, majd közel húsz gyerek olvasta fel az egyetemes könyörgő imádságot.

Sándor Judit
Istentisztelettel ünnepelték a 20 éves Evangélikus Templomot - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. máj. 14.

A rovat további hírei: Közélet

Ki legyen az idei év Dunaújvárosért díjasa? Várják a javaslatokat!

2023. júl. 29.

A díjazott kilétére bárki javaslatot tehet – augusztus 31-ig várják a "Dunaújvárosért" díj” odaítélésére vonatkozó méltatásokat.

Nyugdíjas találkozó lesz a kempingben

Nyugdíjas találkozó lesz a kempingben

2023. júl. 29.

A Duna partján, árnyas fák védelmében, csodálatos zöldövezetben, azaz a legideálisabb helyszínen, a Dunaújvárosi Kemping területén rendeznek nyugdíjas találkozót jövő szerdán. Az érdeklődőket dalkörösök, citerások, zenés műsor, igazi jó hangulat várja majd.

Távhő: a nyári időszak a karbantartásról szól

2023. júl. 28.

A dunaújvárosi távhőtermelést három erőművel végzik: 2022 nyarán a Verebélyi úti és az Építők úti erőműveket hozták rendbe a DVG Zrt. munkatársai, e hetekben pedig a Béke téri csúcskazán karbantartása zajlik. 

Nyár ide, nyár oda, nem szünetelhet a lakossági kérések megvalósítása a körzetekben

2023. júl. 27.

Számtalan lakossági kérés érkezik nap mint nap az önkormányzati képviselőkön keresztül a hivatalba, ezek megvalósítása a lehetőségekhez mérten folyamatos. Idén nyáron is rengeteg kérést sikerül teljesíteni. 

Újabb teljes útlezárás a Kandó Kálmán téren

2023. júl. 26.

Közlekedők, figyelem! Az épülő körforgók teljes területét lezárják vasárnap hajnali 5 órától egészen 18 óráig. De már tényleg a vége következik – a burkolati jeleket festik!

102 évesen is gondozza a virágágyásokat

102 évesen is gondozza a virágágyásokat

2023. júl. 26.

Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester közösen látogatta meg és köszöntötte a 102 éves születésnapost, Tóth Gyula bácsit, Dunaújváros egyik legidősebb polgárát.

Folytatódhat a Vasmű privatizációja

Folytatódhat a Vasmű privatizációja

2023. júl. 24.

Kiadta a telephely-engedélyt a két érintett cégnek a város jegyzője: dr. Molnár Attila soron kívül bírálta el a kérelmeket.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Játékost cseréltek az Acélbikák

  2. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  3. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  4. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

  5. Mire figyeljünk az utasbiztosítás kiválasztásakor?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő