Orbán Viktor Dunaújvárosban
A Modern Városok Program keretében Dunaújárosba érkezett Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, akit Cserna Gábor polgármester fogadott a Városházán. A miniszterelnök ismertette a megállapodás részleteit, amely több mint húszmilliárdos fejlesztést jelent a városnak.
A kormány 2015 tavaszán hirdette meg a Modern Városok Programot. Ennek keretében a kormányfő az ország mind a huszonhárom megyei jogú városba ellátogat, ahol a városvezetőkkel a fejlesztési elképzelésekről, a támogatási lehetőségekről tárgyal.
Megérkezésekor a miniszterelnök rögtön egy régi ismerősével találkozott
Ennek részeként érkezett hozzánk is a miniszterelnök és Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, akik a polgármester mellett dr. Dorkota Lajossal, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárával, dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselővel és Szepesi Attila gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterrel ültek a tárgyalóasztalhoz.
Cserna Gábor polgármester már korábban elmondta, több hónapos egyeztető munka után öt témakörbe csoportosították a fejlesztési elképzeléseket, terveket.
Az elsőbe tartozik a sport, a kultúra és a rekreációs fejlesztések, a tömegsport támogatása, az uszoda korszerűsítése, a Szalki-sziget további fejlesztése, a horgászati és vízi turizmus fejlesztése. A másodikba az intézmények energetikai korszerűsítése tartozik. A harmadik témakör a közlekedésfejlesztés, az úthálózat, a tömegközlekedés infrastruktúrájának korszerűsítése. A negyedik csomag a gazdaságfejlesztés, a déli iparterület átalakítása logisztikai központtá. Az ötödik terület a környezetfejlesztés, a löszös partfal rekonstrukciója, a hulladékgazdálkodás korszerűsítése, a közműhálózat fejlesztése.
Többek között ezekről is tárgyalnak a miniszterelnökkel és Lázár Jánossal, amelynek végén együttműködési megállapodást is kötnek. Erről már sajtótájékoztató keretében számol be Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor polgármester.
A sajtótájékoztató keretében Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor városunk polgármestere aláírta a Modern Városok Program Dunaújvárosra vonatkozó megállapodását.
A megállapodás aláírását követően Cserna Gábor polgármester köszöntötte a sajtótájékoztatóra egybegyűlteket, majd beszédében elmondta, hogy a város fejlődő pályára állítása annak a politikának köszönhető, amelyet az „Előttünk a város, mögöttünk a kormány” jelmondatuk fejez ki a legtalálóbban. Kiemelte, hogy a városvezetés és a nagyfoglalkoztatók közötti kapcsolat korrekt, a vállalkozások jelentős fejlesztéseket hajtottak végre Dunaújvárosban. Az elmúlt időben a városban végbement fejlesztésekre kitérve elmondta, hogy a kormány segítségének köszönhetően a Szent Pantaleon Kórház megőrizhette súlyponti szerepét a térségben, az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően műtő blokkal, technológiai tömbbel gyarapodott, és a közelmúltban, szintén pályázati forrásból, eszköz- és műszerparkját újította fel. Uniós forrást elnyerve ma már megyei jogú városhoz méltó főtérrel büszkélkedhetünk, és új köntöst kapott Közép-Európa egyik legsűrűbben lakott városrésze, a Római városrész. Az önkormányzat komoly összegeket fordított a löszfal védelmére, továbbá kiemelte, hogy felsőoktatási intézményünk 2016-tól az alkalmazott tudományok egyetemeként működhet.
Cserna Gábor elmondta, hogy a város kezet nyújt az elesett sorsú, avagy fogyatékkal élő polgárainknak.
– Magyarország önkormányzatai között talán mi vagyunk az egyedüliek, akik évente két alkalommal alanyi jogon járó pénzbeli juttatással segítünk idős polgárainkon. Az elmúlt évek átgondolt fejlesztéseinek eredménye, hogy Dunaújváros természeti kincse, a Duna-part és a Szalki-sziget számos, immár országos hírnévnek örvendő rendezvénynek ad otthont - fogalmazott a polgármester.
Cserna Gábor arról is szólt, hogy az önkormányzat támogatja a kormány törekvéseit a migráns áradat kezelésében. Kétszer is biztosítottak rendkívüli anyagi támogatást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság személyi állományába tartozó, a magyar államhatáron szolgálatot teljesítő munkatársainak és itthon maradt hozzátartozóinak. Városunkban több mint 12 ezer polgár támogatta aláírásával a kötelező betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtést.
- Az elmúlt hónapokban öt fejezetből álló komplex fejlesztési tervet dolgoztunk ki, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város a hazai települések között egyre jobb helyezést érjen el és a sikeres, modern városok közé tartozzunk. Otthonos és családias közösséget alkossunk, ahol van munkalehetőség és javulnak az életkörülmények, ahol Dunaújváros polgárai megbecsült embernek érzik magukat, ahol szépülnek az utcák, a terek, az épületek, ahol pezseg az élet. Köszönettel fogadjuk a Kormány támogatását. A „Modern Városok Program” együttműködési megállapodása megnyitja az utat Dunaújváros Megyei Jogú Város fejlődése és megújulása felé- zárta gondolatait a polgármester.
Orbán Viktor részletesen beszámolt a Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztésekről, beruházásokról, amelyek több mint húszmilliárd forintból valósulhatnak meg.
- Ötszáz hektáron új áruforgalmi csomópontot hoznak létre a városban.
- Az elektomobilitás jegyében a képzési irányt szeretnék fellendíteni, melynek szellemi központja a Dunaújváros Egyetem lesz, ahol külön munkacsoportot hoznak létre ezen szakterület fejlesztésére.
- Az új nemzeti busz-stratégia keretében a városban közlekedő - jelenleg dízelüzemű - buszokat elektromos buszokra cserélik le.
- Négymilliárd forintért újfelújításokat hajtanak végre, hogy a kistérségi településeket jó minőségű utakkal kapcsolják össze a várossal, és így erekkel kössék be Dunaújváros ipari fejlődésébe.
- A város testén éktelenkedő sebként emlegetett Zöld SZTK-t pedig vagy felújítják, vagy lebontják és egy új épületet húznak fel a helyén, melyre egymilliárd forintot biztosít a kormány.
- Az élményfürdőt, mely jelenleg banki tulajdonban van, a Program keretében biztosított hárommilliárd forintból visszavásárolják és a Fabó Éva Sportuszodával egyetemben felújítják.
- A Szalki-szigeten a vízminőség javítására 900 millió forintot ad a kormány, vízközmű felújítási programra pedig 1,2 milliárdot.
- A miniszterelnök elmondta, hogy a 2017-es költségvetésben szerepel egy új sportcsarnok felépítésére kétmilliárd forint. A csarnok befogadóképessége 1800 fő lesz.
- A Vidámparkot 380 millió forintból kalandparkká építik, mely kiváló tere lehet a szabadidős tevékenységeknek. Továbbá 700 millió forintból felújítják a radari sporttelepet is.
- A városi vasútállomás helyén új tömegközlekedési központ épül, ahová a Volán és aMáv járatai futnak majd be, erre hárommilliárd forint áll majd rendelkezésre.
- Az Intercisa Múzeum átköltözik a Monbach Kúriába és a múzeum épületében szálloda kerül kialakításra közel hárommilliárd forintból.
- Százmillió forintból pedig megújul a városi arborétum.
Orbán Viktor kulcskérdésnek nevezte, hogy Dunaújváros be tud-e illeszkedni majd a modern ipari városok körébe, hiszen a jövőben új ipari forradalomnak lehetünk szemtanúi, melyet a digitalizáció határoz majd meg. A városnak ebben a folyamatban elért sikere az egész magyar gazdaságnak fontos lesz. Elmondta, hogy a ma még "gáz-alapú" várost villamosáram-alapúvá kell tenni, tehát a városnak a paksi fejlesztésben kulcsfontosságú szerepe lesz. Kiemelte, hogy a városban jelenleg 6,5 százalék a munkanélküliség, mely a választási ciklus végére vélhetően hat százalékra csökken majd. Itt jegyezte meg, hogy Dunaújváros fejlesztése a Fidesz-KDNP számára mindig becsületbeli ügy volt, hiszen, mint hagyományos iparvárost a megújulás útjára kellett állítani.
Orbán Viktor kiemelte, hogy a városban 505 közfoglalkoztatott dolgozik a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. programjában, amely segíti az érintettek visszaállítását, visszavezetését a munka világába. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az önkormányzat által néhány éve elindított közfoglalkoztatási programot országos szintűvé szeretnék kibővíteni.
-Molnár Emese, Brousil Csaba-
A rovat további hírei: Közélet
Visszakaphatja végre a régi nevét, újra Szentháromság tér lesz
2024. nov. 28.
Legutóbb a Mondbach-kúriában ülésezett az Utcanév Munkacsoport, ahol több új utcanévre, vagy névváltoztatásra irányuló javaslatot tárgyaltak, illetve véleményeztek.
Évtizedes pályák a város egészségügyéért
2024. nov. 28.
Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját. Ezúttal az egészségügyi szféra kitüntetettjeit vesszük sorra.
Különdíjat nyertünk a Virágos Magyarország 2024-es versenyén
2024. nov. 28.
Budapesten rendezték meg a Virágos Magyarország idei ünnepélyes díjkiosztó gáláját, ahol Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország Szervező Bizottsága Biodiverzitás különdíját Dunaújváros nyerte el, a díjat pedig Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester vette át.
Tegyünk jót, együnk pizzát!
2024. nov. 27.
Évek óta sikeresen működik városunkban a Dunaújváros kenyere akcióprogram, mely negyedévente egy kiválasztott szervezetet támogat alkalmanként akár félmillió forinttal. Tulajdonképpen ennek mintájára kezdődik el most Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Étterem és Pizzéria közös kezdeményezése, a Dunaújváros Pizzája program.
Megnyílt a Béke városrész postája
2024. nov. 27.
A tervezett időpontban, tehát november 26-án reggel nyolc órakor megnyílt a Március 15. téren lévő postahivatal, ezzel pedig a Békében élők visszakapták a városrész postáját. A nyitás pillanatát egészen komoly érdeklődés, sőt sorállás jellemezte.
Fontos a tűzvédelem, de a törődés mindennél többet ér
2024. nov. 26.
A Pentelei Nyugdíjas Klub minden hétfőn klubdélutánt tart a Pentele Klubházban. A szokásos heti összejövetelen ezúttal részt vett Orosz Csaba, a Pentele városrész önkormányzati képviselője is, aki rövid tűzvédelmi tájékoztatót tartott a nyugdíjas klub tagjainak.
Ha jön és ellenőriz a kéményseprő…
2024. nov. 26.
A balesetek elkerülése, illetve az egészségügyi, élet-, és vagyonbiztonság érdekében fontos a kémények tisztán tartása, rendszeres ellenőrzése. A társasházakban és családi házas övezetben is a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve végzi az égéstermék-elvezetők rendszeres ellenőrzését.