Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A Petőfi iskola végzősei is elballagtak

Oktatás
ballagás
Petőfi iskola
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. jún. 18., 09:16

Diákként utoljára sétált végig az iskola folyosóin és tantermei közt az a hatvanöt ballagó tanuló, aki tegnap búcsút intett általános iskolás éveinek és a Petőfinek.

A ballagás alatt sok diák lépett fel a színpadra és búcsúzott el az iskolától, tanítóiktól és diáktársaiktól, egyiküknél el is tört a mécses közben. Mint mondták, a vonulás közben sok emlék felidéződött bennük, köztük az első napjuk nyolc évvel ezelőtt, mikor félénken, izgatottan léptek be az iskolába, majd miután megismerték egymást és elrepült az első négy év, egyre bátrabbakká is váltak. Rideg István intézményvezető búcsúbeszédében azt mondta, itt az idő a továbblépésnek és annak, hogy máshol is szerencsét próbáljanak a diákok. A szülőknek megköszönte azt a rengeteg segítséget, amit kaptak, és azt kívánta, hogy továbbra is ennyi örömük legyen gyermekeikben, mint ez alatt a nyolc év alatt. A diákoknak pedig sok sikert kívánt az elkövetkezendő kihívásokra, melyekre reméli, hogy a Petőfi kellően felkészítette őket. Végül az oklevelek és a könyvjutalmak kiosztására került sor. 

2. Galéria
ballagás
Petőfi iskola
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Rideg István intézményvezető búcsúbeszédében azt mondta, itt az idő a továbblépésnek és annak, hogy máshol is szerencsét próbáljanak a diákok. A szülőknek megköszönte azt a rengeteg segítséget, amit kaptak, és azt kívánta, hogy továbbra is ennyi örömük legyen gyermekeikben, mint ez alatt a nyolc év alatt. A diákoknak pedig sok sikert kívánt az elkövetkezendő kihívásokra, melyekre reméli, hogy a Petőfi kellően felkészítette őket. Végül az oklevelek és a könyvjutalmak kiosztására került sor. 

Sándor Judit
Ballagás a Petőfiben - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. jún. 18.

A rovat további hírei: Oktatás

Iskolanyitogató, irány a Dózsa!

Iskolanyitogató, irány a Dózsa!

2017. feb. 02.

Pénteken délelőtt a Dózsa György Általános Iskola kezdi meg iskolanyitogató programját, ahova szeretettel várják az érdeklődő gyerekeket és szüleiket.

"Megváltozott a világ, megváltoztunk mi is"

"Megváltozott a világ, megváltoztunk mi is"

2017. feb. 02.

Egy kisiskola létszámával bővült a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum intézményeiben tanulók száma az elmúlt hónapokban. A bővülő létszám ezúttal a most indult felnőttképzésnek, illetve az iskolarendszerben működő felnőttoktatásnak köszönhető.

Nőttek az oktatásra fordított források

Nőttek az oktatásra fordított források

2017. jan. 31.

Jelentősen nőttek az oktatásra fordított források: ezek összege 2015-ben 1800 milliárd forint körül volt, tavaly már elérte a 2000 milliárdot - közölte Palkovics László oktatási államtitkár sajtótájékoztatón.

Negyven év a pedagógusi pályán

Negyven év a pedagógusi pályán

2017. jan. 29.

Több mint harminc évig tanított általános iskolákban, kilenc éve vezeti a dunaújvárosi bölcsődéket Dobráné Szabó Márta. Idén negyven évnyi munkaviszony után nyugdíjba megy, ennek apropóján beszélgettünk az intézményvezetővel.

Így zajlik a tanítás a Waldorfban

Így zajlik a tanítás a Waldorfban

2017. jan. 28.

Ezúttal csak a szülőket várták a Pentelei Waldorf Iskolába szombat délelőtt, ahol az érdeklődők megismerkedhettek a waldorfos oktatással, és a gyerekek iskolai életével.

Családi nyílt nap az egyetemen

Családi nyílt nap az egyetemen

2017. jan. 28.

Szombat délelőtt ismét nyílt napon nézelődhettek a tovább tanulni vágyók az egyetemen, ahol megismerkedhettek az intézmény minden fontosabb szakával és tájékozódhattak a beiratkozásról.

Újabb dózsás sikerek

Újabb dózsás sikerek

2017. jan. 26.

A Pakson rendezett Bottyán Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián ért el szép sikereket a dunaújvárosi Dózsa iskola két tanulója, Szabó Dorka és Szabó Kornél.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

  2. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  3. Minden éremből jutott a birkózóknak

  4. DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

  5. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Huszonhat napirendi pont a közgyűlésen

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő